A nemzeti tehetetlenség centenáriuma

Amikor a román politikusok egy centenáriumról szóló törvényről veszekednek, és tevékenységi naptárról beszélnek, miközben nincs semmilyen koherens tervük, akkor ahelyett, hogy Romániát, mint az egy hazában lévő nemzetet ünnepelnénk, valójában annak vagyunk tanúi, hogy emlékművet állítanak az ostobaságnak, az alkalmatlanságnak és a tehetetlenségnek.

Nem a tevékenységek és az ünnepelgetések hiányoznak nekünk és nem a katonai parádékat, vagy a papok és parlamenti képviselők kíséretében tartott unalmas beszédeket nehéz megszervezni. Nem a tűzijátékok vagy a trikolór szalagok átvágásai hiányoznak majd akkor, amikor annak 100. évfordulóját ünnepeljük, hogy megvalósult az összes román egyetlen hazába történő újraegyesítésének eszménye. Érmek gyártása, vagy – amúgy szükséges – megemlékező események megtartása nem jelenti a tisztelet lerovását a Nagy Háborúban meggyilkolt több százezer ember emléke előtt.

Ideális államuk létezésének századik évfordulójára

a románoknak – sajnos – csak az ostobaság nagy emlékművében van részük,

melyet nap mint nap emelnek debil vezetőik. A Centenárium felidézése, melynek 2016 augusztusában kellett volna elkezdődnie, mert Románia 1916-ban lépett be a háborúba az antant oldalán, szolidaritási nyilatkozat és társulás azzal, ami most az európai Nyugat. A Centenáriumot annak bizonyítására kellene felhasználni, hogy az 1918 végén megszületett Románia mint életképes projekt. Az 1918-as román projekt a modernizálás projektje volt és annak is kell maradnia.

1918-ban valójában Románia multikulturális térségként, többetnikumú országként, kozmopolita, a Nyugat értékeihez kötődő társadalomként, a párbeszéd és együttműködés nemzeteként történő újbóli kitalálásának végső momentuma zajlott. Ezeket az értékeket kellene hirdetni és nemzeti ünnep okává változtatni.

A birodalmak alkonyából megszületett Románia annak az élő bizonyítéka kell legyen, hogy a Woodrow Wilson elnök elképzeléseire alapított projekt még működőképes.

Rendelkezünk más nemzetek példájával, melyek megünnepelték múltjuk jubileumát.

Magyarország létezése ezer évét ünnepelve nemcsak egy óriási emlékművet emelt a Hősök terére,

melyet ma több százezer turista látogat, hanem két nemzeti intézményt, egy múzeumot és egy operát is, hogy folytassák a nemzet szellemének gondozását.

Amikor az Egyesült Államok a kétszázadik évfordulóját ünnepelte, nemcsak egy óriási nemzeti kiállítást tartottak, hanem az amerikai állam összes köz- és magánintézményét bevonták abba az eseménybe. Egy egész nemzetnek kell ünnepelnie, nemcsak törvényhozók aprócska csoportjának, akik a XX. századi Romániát létrehozó hazafiak undorító tükröződésének tűnnek.

Egy másik minta lehet a finn állam létrehozásának idén tartott centenáriuma. Ahelyett, hogy repülőkre, tankokra és rakétákra költenénk a pénzt, talán jobb lenne megnéznünk, milyen közintézmények, milyen kulturális események aktiválhatók. Lehet, hogy minden romániai településhez el kellene jutniuk a kulturális eseményeknek a Centenárium egész időszaka alatt. Ahelyett, hogy tüzekre és játékokra pazarolnánk a pénzt, talán lehetővé kellene tennünk, hogy ennek az országnak az összes gyermeke ingyen bejuthasson az összes színházi előadásra, filmvetítésre vagy nemzeti múzeumba.

A katonai menetelések és felesleges parádék helyett azt szeretném látni, hogy megmozdul egy kreatív Románia.

Fotográfusok, színészek és mindenféle művészek kapcsolódnak be egy nemzeti projektbe. Egy olyan Romániát, melyet nem ízléstelen folklórműsorokkal és elmaradhatatlan kézműves-vásárokkal ünnepelnek, hanem ahol a különféle régiók recepteket és kulináris termékeket csereberélnek egymás között, ahol sokszínűségünket ünnepeljük és nem a féktelen nacionalizmust. Olyan nemzetet, mely tisztában van hiányosságaival, de tudja, miként népszerűsítse kreatív módon az értékeit. Ne csak a múltat ünnepeljük, hanem a jövőbeni potenciálunkat is.

Persze, az elmúlt száz évben nem mindig tudtunk felemelkedni saját eszményeink szintjére. Amikor száz évet ünnepelünk, akkor azt is bizonyítjuk, hogy a román állam fiatal, ami nem igazolja intézményeink infantilis tehetetlenségét. Az összes jubileumi cselekményt magába foglaló koherens projekt hiánya nemcsak azoknak a semmibe vétele, akiket Románia a Nagy Háborúban elveszített, de ugyanakkor az egy évszázada elindított projektnek adott pofon is.

Mert, ahogy az most körvonalazódik, a jövő év vége csak egy új és monumentális nemzeti alkalmatlanság kellemetlen emlékét hozza majd el.