A katalán válság megmutatja az Európai Unió valódi erejének korlátait

Az épp zajló spanyolországi események rendkívül súlyosak az ország jövőjére nézve. Íme, ez egy kevésbé szóba került aspektus – legalábbis nálunk –, mely nagyon világosan, sőt fájdalmasan világosan bizonyítja, milyen korlátai vannak az EU intézményi képességeinek, ha jelentős válság alakul ki valamelyik tagállamában.

Technikailag nézve a dolgokat, a BREXIT esetében – bármennyire is botrányosnak tűnne ez a kijelentés – egyszerűbb volt a helyzet, hiszen a szerződésben már volt egy pont, mely elmagyarázta – még ha nagyon általánosan is –, milyen feltételei vannak egy tagállam távozásának az európai rendszerből. Ezzel szemben most látható, hogy nincs semmilyen törvényi rendelkezés, mely lehetővé tenné az EU számára a beavatkozást másképpen, mint ahogy most teszi, vagyis úgy, hogy gyengéden és feleslegesen humanista párbeszédre buzdító felhívást intéz a nyílt és a legutóbbi gyújtóhatású nyilatkozatokból ítélve helyrehozhatatlan polgári konfliktusban álló felekhez.

A tegnap (október 4-én – a szerk.) összeült Európai Parlament még állást sem mert foglalni, holott szerintem normálisan ezt kellett volna tennie, nagyon világosan egyértelművé téve kiállását Spanyolország állami egysége mellett:

ki kellett volna jelentse, hogy sohasem fogják elfogadni az elszakadt új entitás identitását.

Ezt az Európai Bizottság képviselője, Timmermans első elnökhelyettes sem tette meg, Tusk úr, az EU elnöke pedig semmilyen módon nem nyilvánult meg. A NATO-beli szövetségesek még kevésbé. Azzal a magyarázattal, hogy Spanyolország belügyéről van szó és bármilyen állásfoglalás az egyik vagy a másik tábor mellett vagy ellene beavatkozás lenne ennek az országnak a belügyeibe.

Ez azt jelenti, hogy EU- és NATO-beli szövetségesei Spanyolországot magára hagyták az EU-n és az euro-atlanti térségen belül példátlan válság kellős közepén, holott azonnal, minden rendelkezésre álló eszközzel erőteljesen válaszolniuk kellene Katalónia esetleges elszakadási nyilatkozatára.

Azért nagyon súlyos a dolog, mert

a robbanékony helyzet nemcsak Spanyolországot sújtja, hanem az európai projektet is hátrányosan érinti majd

(és szerintem máris érinti), magát a közös Európa eszméjét gyengítve. Mégpedig azért, mert kiderült, hogy az EU, de még a NATO (tekintettel arra, hogy végső soron ez egy tagállammal szembeni közvetlen fenyegetés) részéről sincs konkrét lehetőség a beavatkozásra, ami a katalánnal teljesen azonos függetlenségpárti folyamatok különböző előkészületi szakaszaiban lévő entitások szemszögéből nézve váratlan ajándék. Megmutatja nekik, mit lehet megtenni anélkül, hogy bárki beavatkozhatna, és mennyire elszigetelődhet egy olyan kormány, melynek szélsőséges – amúgy törvényes – lépésekkel kell megvédenie az alkotmányos rendet.

Az Európai Unió most azt is megmutatja, milyen következményekkel jár a filozofikusan és a nemes politikai diskurzusok szintjén nagyon jól meghatározott, de a feladatoknak és hatásköröknek a brüsszeli központi intézmények és a szuverén nemzeti tagállamok közötti megosztását illetően valójában mindig is kétértelmű európai projekt bizonytalan státusza. Mindig van valami a föderális Európa projektje és a független és szuverén, a kizárólag a szigorúan vett nemzeti érdekek szemszögéből kezelendő hatalom feletti uralmat megtartó nemzetállamok régmúlt idők óta fenntartott valósága között. Ennek tulajdonítható, hogy európai intézményi szinten senki sem tehet semmilyen konkrét lépést a spanyolországi helyzettel kapcsolatosan. A közvetítés felajánlásán kívül. És ez is lehetetlen, mert

ha Madrid belemenne egy „nemzetközi közvetítésbe”,

akkor azt jelezné, hogy állami tárgyalóféllel állal szemben, nem egy elszakadáspárti régióval. Nem fogja megtenni, hiszen még frissen él emlékezetében egy kudarc példája, Ukrajna esete, ahol az elszakadáspárti régiók valójában Oroszország által támogatott autonóm államok és nincs esélye annak, hogy bárki betartaná az európai diplomácia sikerének kikiáltott minszki megállapodásokat…

Ez pedig a továbbiakban igazi Pandóra-szelencét nyit majd meg, ahonnan előbújhat a háború valamennyi kutyája. Hol falkában támadva, hol – egyelőre – különböző irányokban, egymás után vagy egyszerre kiválasztva maguknak azokat a területeket, ahol kibővített autonómiát és függetlenséget követelő mozgalmakat készítenek elő. Nálunk Székelyfölddel (az autonóm Erdély jövőbeni távlatával, ahol egyesek reményei szerint a „jövőt magyar nyelven beszélik majd”), Olaszország északi részében, Baszkföldön, Skóciában, Korzikában, Flandriában, a Feröer-szigeteken. Mindezek a területek – Katalóniához hasonlóan – kikerülhetnek az EU-ból, mely tragikus és talán végleges feldarabolódás az európai projekt berobbanásához vezethet. Ami ugyanakkor komolyan megkérdőjelezve a NATO-nak azt a képességét, hogy egységesen lépjen fel és teljesítse specifikus feladatait.

Végső soron az európai és euro-atlanti térségen belüli politikusok vakságával van dolgunk,

melyek mindig külső fenyegetéseket fogalmaztak meg és azokkal szemben építettek ki védelmi rendszereket. Most kiderül, hogy ez nevetséges és teljesen hamis gondolatmenet volt. Igaz, hogy egyre változatosabb közvetlen fenyegetési források vesznek körül bennünket, de íme, a belsők bizonyulnak a legsúlyosabbaknak. A BREXIT magáért beszél. Ezt Katalónia követheti. Majd mások. A belső és külső fenyegetések kombinációja a belső destabilizáló tényezőket erősíti, melyek aztán kiprovokálhatják, támogathatják és a gyakorlatban is végrehajthatják az európai projektben az egyéni szakításokat. Most látható, hogy ez működik is.

Ha a spanyol államot is sikerül feldarabolni, akkor az Egyesült Európa az elképzelhető legnagyobb kudarcot szenvedi el és emlékké válhat a jövendőbeli történelemkönyvekben. Politikai vezetőink pedig (és meglepetés nélkül a román euroképviselőket is ideszámíthatjuk) csökönyösen hallgatnak, a közismert struccpolitikát követve, azt remélve, hogy majd ez is elmúlik, és végső soron mi közünk ehhez?

Pedig ez a mi dolgunk is kellene legyen. Védelmünkbe kellene vennünk az alkotmány és a jogállamiság létével és működésével kapcsolatos összes rendelkezés végrehajtásának elvét. Nyíltan ki kellene fejeznünk szolidaritásunkat azzal, amit az egységes Spanyolország, az egységes nemzetállamra jellemző értékek jelentenek. Miért nem tesszük? Nem tudom, talán önök tudják a választ.

Az alcímeket a szerkesztőség adta.