// 2025. július 12., szombat // Izabella, Dalma

A kormány mindenképp az alkalmazottakra hárítaná a teljes tb-t

// HIRDETÉS

A szakszervezetek szerint a költségvetés lyukait akarják betömni azzal, hogy több pénzt gombolnak le a dolgozókról.

A társadalombiztosítási járulék terhének áthárítása a munkáltatóról az alkalmazottra kizárólag arra szolgál, hogy az utóbbitól így elvett pénzzel befoltozzák a költségvetés lyukait – jelentette ki pénteken az Alfa Kartell szakszervezeti szövetség elnöke a kormány képviselőivel folytatott tárgyalások után. Bogdan Hossu szerint a kabinet nem próbál más megoldást találni, ragaszkodik a tervezett intézkedéshez. 

„Sehol máshol nincs példa arra, hogy a társadalombiztosítás terhét teljes egészében az alkalmazott viselje. A kormány nem hajlandó más megoldásról tárgyalni, kitart az áthárítás mellett. Ez azonban kizárólag arra szolgál, hogy valamennyit elvegyenek az alkalmazottól, s ezzel betömjék a költségvetés lyukait. Abban maradtunk, hogy egy újabb tárgyalásra kerül sor, miután a kormány megbeszélést folytat a munkáltatók képviselőivel. A miniszterelnök arra számít ugyanis, hogy a munkáltatók vállalni fogják, hogy 23 százalékkal növelik az alkalmazottak bruttó bérét, és akkor nem lesz negatív hatása a tb-járulék áthárításának” – mondta el Hossu, aki szerint

a kormány zsarolással is próbálkozott. 

„Zsarolni próbáltak azzal, hogy ha nem fogadjuk el a tb-áthárítást, érvénytelenítik a bértörvényt (...), ami teljes képtelenség. (...) Április óta, amikor rájöttek, hogy meghaladják a pénzügyi lehetőségeiket, mindenféle fogásokkal állnak elő” – tette hozzá Hossu. 

Az Országos Szakszervezeti Tömb (BNS) elnöke, Dumitru Costin kifejtette: javaslatot terjesztett elő, amely szerint bűncselekménynek számítana az, ha a munkáltató nem utalja át a társadalombiztosítási alapba az alkalmazottól visszatartott összeget. 

„A BNS nem ért egyet azzal, hogy az alkalmazottak bruttó bérét mesterségesen növeljék azzal, hogy áthárítják a tb-járulék terhét. Javasoltuk ugyanakkor, hogy a minimálbér január 1-jétől 1450 lejről 1550 lejre nőjön. (...) Nem utolsósorban javasoltuk, hogy számítson ismét bűncselekménynek, ha a munkáltató elmulasztja átutalni a kincstárnak azokat az összegeket, amelyeket adók és illetékek címen visszatartott az alkalmazott béréből” – nyilatkozta Costin. 

Kérdésre válaszolva a szakszervezeti vezető elmondta: a BNS végrehajtó bizottsága október 12-i ülésén dönt arról, hogy milyen álláspontot képviseljenek a továbbiakban. 

Adócsökkentéssel emelnék a tb-hozzájárulást?

A legfontosabb szakszervezeti szövetségek vezetői pénteken reggel találkoztak Mihai Tudose miniszterelnökkel. A tárgyalás a kormány azon szándékára összpontosított, amely szerint a társadalombiztosítási járulék terhét teljes egészében áthárítanák a munkáltatóról az alkalmazottra. 

Az Alfa Kartell több ezer résztvevővel tiltakozást szervezett szerdán a kormány épülete előtt, amelyen követelték, hogy a kormány álljon el a tb-járulék terhének áthárításától, és módosítsa a társadalmi párbeszédet szabályozó törvényt. 

Mihai Tudose miniszterelnök azt nyilatkozta szerdán, hogy nem mondtak le a tb-járulék terhének áthárításáról, de a szakszervezetekkel együtt keresik azt a megoldást, amellyel mindenki egyetért. Hozzátette: a járulék terhének áthárítása egy törvénycsomag része, amelybe beletartozik a bértörvény és az adócsökkentést előíró jogszabály is.

// HIRDETÉS
Különvélemény

A radikalizálódott elitek populizmusáról

Fall Sándor

„És a gondolkodó élet csendben átadja helyét a fanatikus és a zombi iszonyú és nevetséges szembenállásának.”

Visszatérés önmagunkhoz – mit tanulhatunk Erdélyben egy amazóniai kultúrától?

Sánta Miriám

Gondolkodás egy amazonasi fejével az erdélyi magyarság visszhangkamráiról.

// HIRDETÉS
Nagyítás

Ilyen volt jezsuitának lenni a 20. századi Romániában

Sólyom István

Minden az egység illúziójával kezdődött, ami végül megvalósult, de nem úgy, ahogy azt tervezték – derül ki Bánkúti Gábor történész kolozsvári előadásából.

A kozmosz megállt a Bánffy-kastélyban és kilökte magából az ősmagyar sámánpunkot

Szántai János

A magyar zenetörténet legendás csapatát láthatta bárki, aki elzarándokolt Bonchidára az idei TIFF-en. És hej, micsoda hangattakot produkált az 50 éves Vágtázó Halottkémek.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
Ismét embert ölt a medve! Nem! Egy kretén miatt legyilkoltak egy háromgyermekes macianyut!
Főtér

Ismét embert ölt a medve! Nem! Egy kretén miatt legyilkoltak egy háromgyermekes macianyut!

Az ember igyekszik érteni, hogy a természetet óvni kell. És azt is, hogy az állatokat szeretni kell. De azt is meg kellene érteni, hogy jelen pillanatban nem az embernek kell mennie, hanem a medvének. Pont.

Viktor Orbán to Krónika: Supporting Hungarian Communities Abroad Is Not a Favor, Rather Our Duty
Krónika

Viktor Orbán to Krónika: Supporting Hungarian Communities Abroad Is Not a Favor, Rather Our Duty

“I would like to speak with Romania’s new president as soon and as extensively as possible, because we have shared issues within the European Union, and the interests of Romanians and Hungarians often align," Prime Minister Viktor Orbán told Krónika.

Az életéért küzdött az atlétikaedző, akire nyolc kutya támadt rá Biharfüred közelében – hírmix
Főtér

Az életéért küzdött az atlétikaedző, akire nyolc kutya támadt rá Biharfüred közelében – hírmix

A Salrom igazgatójának lemondását és új bánya megnyitását követelték Parajdon. A környezetvédelmi miniszter szerint nem orvosolható pusztán vadászattal a medveprobléma.

Szinte tízmilliós sikkasztási ügy Kézdivásárhelyen
Székelyhon

Szinte tízmilliós sikkasztási ügy Kézdivásárhelyen

Jelentős gazdasági bűncselekmény gyanújával nyomoz a Kovászna megyei ügyészség. Hétfőn több házkutatást is végrehajtottak, amelyek során okiratokat és informatikai eszközöket foglaltak le.

Ismét lecsapott a vihar, sok a sérült a népszerű üdülővárosban (Videó)
Krónika

Ismét lecsapott a vihar, sok a sérült a népszerű üdülővárosban (Videó)

Háztetőket szakított, fákat döntött ki és elárasztotta az utcákat a vihar szerdán Sinaián és a Prahova-völgyének több közkedvelt üdülőtelepén.

Kenőpénz elfogadásán értek egy ortopéd szakorvost
Székelyhon

Kenőpénz elfogadásán értek egy ortopéd szakorvost

A gyanú szerint az orvos pénzt kért egy műtét elvégzéséért.

// még több főtér.ro
Iszunk, de milyen áron? – pénteki hírmix
2025. július 04., péntek

Iszunk, de milyen áron? – pénteki hírmix

Július 7-től a szolgáltatók blokkolni fogják a Románián kívülről érkező hamis telefonhívásokat, és Toni Greblă-t kirúgták az állandó választási hatóság éléről, mert megemelte a saját fizetését.