// 2025. július 12., szombat // Izabella, Dalma

A britek a Brexit után is igényt tartanak a romániai munkaerőre

// HIRDETÉS

Nem bolondok, hogy hazaengedjék – mondja Boris Johnson külügyminiszter.

A Nagy-Britanniában élő románoknak „egyáltalán nem kellene aggódniuk” a Brexit utáni sorsukról, ugyanis „rendkívül értékes tagjai társadalmunknak” és „bolondok lennénk, ha visszaengednénk őket Romániába” – nyilatkozta kedden az Agerpres hírügynökségnek adott exkluzív interjújában Boris Johnson brit külügyminiszter, aki rövid látogatásra érkezett Bukarestbe.

„London polgármestere voltam. Amikor Londonban jársz, rengeteg román üzletet látsz, olyan románokat, akik minden szakterületen dolgoznak. Úgy tudjuk, félmillió román él az Egyesült Királyságban. Bolondok lennénk, ha visszaengednénk őket Romániába. Szeretnénk itt tartani őket, szeretnénk, ha biztonságban éreznék magukat és megvédjük jogaikat” – mondta Johnson.

Boris Johnson elmondta, Nagy-Britannia nem zárja be kapuit az EU-l való kilépés után a „tehetséges, ambíciózus és elszánt” emberek előtt, azonban nem Brüsszel, hanem ők maguk ellenőrzik majd a bevándorlási rendszerüket.

A brit külügyminiszter hétfőn találkozott román kollégájával, Teodor Meleşcanuval. A brit külügyi tárca vezetője Theresa May miniszterelnök pénteki, Firenzében tartott beszédét követően indult kisebb körútra Prágába, Bukarestbe és Pozsonyba.

// HIRDETÉS
Különvélemény

A radikalizálódott elitek populizmusáról

Fall Sándor

„És a gondolkodó élet csendben átadja helyét a fanatikus és a zombi iszonyú és nevetséges szembenállásának.”

Visszatérés önmagunkhoz – mit tanulhatunk Erdélyben egy amazóniai kultúrától?

Sánta Miriám

Gondolkodás egy amazonasi fejével az erdélyi magyarság visszhangkamráiról.

// HIRDETÉS
Nagyítás

Ilyen volt jezsuitának lenni a 20. századi Romániában

Sólyom István

Minden az egység illúziójával kezdődött, ami végül megvalósult, de nem úgy, ahogy azt tervezték – derül ki Bánkúti Gábor történész kolozsvári előadásából.

A kozmosz megállt a Bánffy-kastélyban és kilökte magából az ősmagyar sámánpunkot

Szántai János

A magyar zenetörténet legendás csapatát láthatta bárki, aki elzarándokolt Bonchidára az idei TIFF-en. És hej, micsoda hangattakot produkált az 50 éves Vágtázó Halottkémek.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
Ismét embert ölt a medve! Nem! Egy kretén miatt legyilkoltak egy háromgyermekes macianyut!
Főtér

Ismét embert ölt a medve! Nem! Egy kretén miatt legyilkoltak egy háromgyermekes macianyut!

Az ember igyekszik érteni, hogy a természetet óvni kell. És azt is, hogy az állatokat szeretni kell. De azt is meg kellene érteni, hogy jelen pillanatban nem az embernek kell mennie, hanem a medvének. Pont.

Miniszter a medve által megölt olasz turista kapcsán: intézkedni kell az elszaporodott medveállomány ügyében
Krónika

Miniszter a medve által megölt olasz turista kapcsán: intézkedni kell az elszaporodott medveállomány ügyében

Rendezni kell az elszaporodott medveállomány ügyét Romániában – jelentette ki Diana Buzoianu környezetvédelmi miniszter szerdán.

Az életéért küzdött az atlétikaedző, akire nyolc kutya támadt rá Biharfüred közelében – hírmix
Főtér

Az életéért küzdött az atlétikaedző, akire nyolc kutya támadt rá Biharfüred közelében – hírmix

A Salrom igazgatójának lemondását és új bánya megnyitását követelték Parajdon. A környezetvédelmi miniszter szerint nem orvosolható pusztán vadászattal a medveprobléma.

Szinte tízmilliós sikkasztási ügy Kézdivásárhelyen
Székelyhon

Szinte tízmilliós sikkasztási ügy Kézdivásárhelyen

Jelentős gazdasági bűncselekmény gyanújával nyomoz a Kovászna megyei ügyészség. Hétfőn több házkutatást is végrehajtottak, amelyek során okiratokat és informatikai eszközöket foglaltak le.

Ismét lecsapott a vihar, sok a sérült a népszerű üdülővárosban (Videó)
Krónika

Ismét lecsapott a vihar, sok a sérült a népszerű üdülővárosban (Videó)

Háztetőket szakított, fákat döntött ki és elárasztotta az utcákat a vihar szerdán Sinaián és a Prahova-völgyének több közkedvelt üdülőtelepén.

Kenőpénz elfogadásán értek egy ortopéd szakorvost
Székelyhon

Kenőpénz elfogadásán értek egy ortopéd szakorvost

A gyanú szerint az orvos pénzt kért egy műtét elvégzéséért.

// még több főtér.ro
Iszunk, de milyen áron? – pénteki hírmix
2025. július 04., péntek

Iszunk, de milyen áron? – pénteki hírmix

Július 7-től a szolgáltatók blokkolni fogják a Románián kívülről érkező hamis telefonhívásokat, és Toni Greblă-t kirúgták az állandó választási hatóság éléről, mert megemelte a saját fizetését.