Egy savanyú magyar nő meg egy pont ezt kereső román férfi. Jaaaj…

A hír végső soron nem hír: egy eladónő elutasított/nem volt képes kiszolgálni egy ügyfelet. Hoooogy, csak ennyi, egy eladónő, egy ügyfél és kész? Hogyhogy csak ennyi,

amikor nekünk, románoknak és nekünk, magyaroknak musai/muszáj máris kiegyenesítenünk a kaszákat?

Igen, csak ennyi. Akkor miért képzelegnek az „ennyi”-n túl? Először is, az eddig rendelkezésre álló adatok szerint (megvágott filmecske, az érintett eladónő reakciójának hiánya, de – másrészről – a Kaufland közleménye is, mely elismerni látszik az incidenst) (a cikk megjelenése óta a székelyudvarhelyi Kaufland kiadott egy újabb közleményt, melyben percre pontosan bizonyítják, hogy a provokatőr többször is próbálkozott nyitás előtti vásárlással, majd többszöri – román nyelvű – tájékoztatás ellenére harmadjára már kamerával érkezett és az általa mesterségesen keltett hangulatot vette fel és tette közzé a valóságot durván eltorzítóan megvágott felvételét – a szerk.), egy rosszkedvű alkalmazottal van dolgunk meg egy ügyféllel, aki boldog, hogy végre egy savanyú pofára akadt. Kérdés: azt hiszed, hogy ez a hölgy, akiről már amúgy is első pillantásra látszik, hogy nem sok keresnivalója van a pult mögött, a többi vásárlót, az udvarhelyieket mosolyogva szolgálja ki? Ha figyelmesebben megnézed, akkor a magyarul beszélő lányok is ugyanabba a közömbösségbe ütköznek.

Másik ügy: azt állítani, hogy Bukarestből jöttél (holott elárul az erdélyi hangsúlyod) ellenőrizni a kenyér–pâine legendát; látod, hogy a pult mögött álló semmibe vesz és te folyamatosan azt hajtogatod, hogy „azért nem szolgálsz ki, mert román vagyok?”, azt akarván sugallni, hogy erősködésed egyben igazolás is?

Nos, – román – öregjeinknek volt egy bölcs mandásuk: amit keresel, azt találod.

Átfutott akár egyetlen pillanatra is az agyadon, hogy annak a nőnek sem munkakedve nem volt, és nem is érdemelte meg azt a munkahelyet? Vagy még mindig azt hiszed, hogy ebben az országban csupa ötcsillagos szolgáltatás van, csak a Székelyföldön maradtak a legrosszkedvűbb kereskedők?

Menjünk csak a tengerpartra és nézzük meg, hányan mosolyognak a pult mögött és hányan csapják az árut a mérlegre, mintha éppen álmukból verted volna fel őket? Azt hiszed, hogy az etnikumoddal van valami gondjuk? Nézd, én azóta nem teszem be többé a lábam a Billába, amióta egy – román – eladónő ugyanilyen rosszkedvűen bánt velem. Most akkor mondjam azt, hogy Kolozsváron a románok nem szolgálják ki a románokat? Ráadásként: vajon miért adja vissza a pénzed? És vajon miért vágtál ki a filmből? Mert azt gondolnánk, hogy az igazi igazat akartad felszínre hozni. Ezek a kérdések megválaszolatlanul maradnak, mert elkezdődött a cirkusz.

Világosan ki kell mondani:

ha a dolgok a „bukaresti” állításai szerint történtek, akkor ezt sürgősen el kell ítélni, mert ezen mindkét közösség, a román és a magyar is együttesen veszít. De ugyanilyen világos: ha az egész csak átverés, akkor ezt is sürgősen el kell ítélni, ugyancsak azért, mert a közösségek lesznek a vesztesek. Ráadásul: én még mindig várok a hölgy véleményére, a még mindig hiányzó altera pars-ra. Előfeltevés: kukacos alma mindenfelé van, még nem találták fel az angyalokból álló nemzeteket.

De: azok a mély okok nem az egyszerű emberektől származnak, sem a nemzet rémévé vált eladónőtől, sem az ugyanezen nemzet megmentőjének számító „bukarestitől”; az okokról pedig beszélni kell, mert túl sok a mesterséges szatellit, melyek olyan ostobaságokat hangoztatnak, melyeket a nagy pártok nem mernek kimondani, de hallgatólagosan elfogadnak. Amikor te, székely agitátor „felakasztottad” Avram Iancut, akkor nem tettél egyebet, mint aláaknáztad a jó együttélés eszméjét – a saját székely közösségednek tett iszonyatos rossz szolgálaton kívül. Amikor te, román agitátor elmentél Székelyföldre, hogy fityiszt mutass az ottaniaknak – általában március 15-én, a román nacionalistáknak általában ezen a napon szokott eszükbe jutni Románia –, akkor

szépen kézen fogtad ikertestvéredet, a székely agitátort. Ki nyer ezen?

Egyesek majd azt mondják: igen, de miért ne menetelhetnénk zászlókkal és mindenféle egyébbel a Székelyföldön, hiszen román föld, hiszen dákok, hiszen mi voltunk az elsők. Nos, végezzünk el egy kísérletet: megérkezel a munkából, bekapcsolod a tévét és ahaaaj, gyere gyorsan asszony, neked is látnod kell a brékingnyúzt: „Több száz magyar menetelt a bukaresti Berceni lakótelepen. A honvédegyenruhába öltözött magyarok arra emlékeztették ezzel a bukarestieket, hogy a lakótelep alapkövét Bercsényi Miklós gróf rakta le. Az esemény incidensek nélkül zajlott le annak ellenére, hogy a felvonulás szervezői fontosnak tartották, hogy beszédeikben emlékeztessék őket az elsőbbségre és a történelmi jogokra, valamint a berceni-i magyarok által elszenvedett megaláztatásokra.”

A Székelyföldön, ioooi, kedves Székely, nézd meg, milyen hírek: „Egy magyar közzétett egy filmecskét, amiből kiderül, hogy kénytelen volt kürtős kaláccsal csillapítani az éhségét, mert nem talált egyetlen román eladót sem, aki miccsel és mustárral kiszolgálta volna. Mindez a bukaresti Berceni lakótelepen, a magyar civilizáció Bercsényi gróf által alapított ősi fészkében történt. Most pedig teleshopping következik, bemutatjuk a csodaserpenyőt.”

Hányan nem lobbannának lángra egy ilyen hír hallatán?

Hányan nem vernék félre a harangokat, hányan nem gyújtanának lármatüzeket a dombok tetején? Szóval gondoljuk ezt végig. Igen, ez egy abszurd forgatókönyv, sőt még azon is túl, még akkor is, ha az alaptörvény nem tiltja a felvonulásokat, még a nacionalistákat sem, akár a románokéról, akár a magyarokéról van szó. Csakhogy az alkotmánytól függetlenül is vannak dolgok, melyeket nem szokás csinálni – mint például az, hogy dinamósként nem csinálod a fesztivált a Steaua szurkolói között. Akár tetszik, akár nem.

Még mindig nem tudom megérteni, hogy

miért kell egyeseknek – legyenek akárhányan – minden áron elénekelniük a székelyeknek,

hogy „mi románok vagyunk, mi örökre urak vagyunk itt”, a székelyeknek pedig miért kell hibásaknak érezniük magukat csak azért, mert kompakt módon élnek a saját térségükben. Mint ahogy azokat sem értem meg, akik – legyenek akárhányan – a szemére hányják a román turistának, hogy nem ért magyarul. De a következő a legérthetetlenebb dolog: miért van az, hogy az utóbbi száz év – igen, centenárium! – székelyföldi beruházásai kizárólag Károly herceg odalátogatásának köszönhetők és nem a román állam azon vágyának, hogy egy olyan térséget fejlesszen, melyről állandóan és nagy hangon azt állítja, hogy az övé.

És egy utóirat: nem ártana tudni, hogy amikor lármatüzeket gyújtanak a dombtetőkön, a száraz gallyak mindent felperzselnek a környéken.

Az alcímeket a szerkesztőség adta.