Megváltoztatnák Olt megye nevét

Októberben népszavazást tartanak a névcseréről. De mire változtatnák?
Hirdetés

Október 15-én népszavazást tart Olt Megye Tanácsa arról, hogy ezt a régiót a jövőben Olt-Romanaţi megyének hívják-e vagy megmaradjon eredeti megnevezésénél. A csütörtökön elfogadott tanácsi határozat értelmében október 15-én népszavazást tartanak Olt megyében, amelynek során a szavazóknak arra a kérdésre kell majd válaszolniuk igennel vagy nemmel: „Egyetért-e azzal, hogy Olt megyét Olt-Romanaţi megyének nevezzék el?” A szóban forgó önkormányzat 500 ezer lejt különített el a referendumra.

Marius Oprescu megyei tanácselnök érvelése szerint az új megnevezéssel erkölcsi elégtételt szolgáltatnának az egykori Romanaţi megye lakóinak. Ugyanakkor nem jelentene többlet utánajárást a névváltoztatás, jelentette ki a tanácselnök, mert a vonatkozó törvény azt is előírná, hogy csak az igazolványok, dokumentumok érvényességének lejártával kellene az új megyenevet feltüntető dokumentumokat kérvényezniük a megye lakóinak.

„A jelenlegi Olt megye két történelmi megyéből alakult ki, a volt történelmi Olt megyéből és az egykori Romanaţi megyéből. Mi ezzel a referendummal, mint az erkölcsi elégtétel-szolgáltatás egyetlen lehetséges módozatával, azt akarjuk elérni, hogy Olt megyét Olt-Romanaţi megyének nevezzük el” – mondta Marius Oprescu. 

Hirdetés