// 2025. július 9., szerda // Lukrécia

A román állami bürokrácia miatt áll az észak-erdélyi autópálya építése

// HIRDETÉS

Ezt állítja az infrastruktúra-fejlesztések monitorozásával foglalkozó Pro Infrasctructura egyesület.

A Pro Infrastructura egyesület a román állami hatóságokat okolja az észak-erdélyi autópálya Aranyosgyéres és Marosvásárhely közötti szakasza építésének lassúsága miatt.

A romániai infrastruktúrafejlesztések monitorozásával foglalkozó egyesület hétfőn tett közzé egy múlt héten készült 16 perces légi felvételt, amelyet a 47 kilométeres útszakasz fölött végigrepülő helikopterről filmeztek. Amint a képekhez mellékelt közleményben az egyesület megállapítja:

nem az útépítő cégeken múlik,

hogy a távból csupán 21 kilométeren folynak munkálatok. A hatóságok ugyanis nem szerezték meg a környezetvédelmi engedélyt, amely hiányában nem lehet kiállítani a munkálatok elkezdéséhez szükséges építési engedélyt. Így az útépítő cégek hiába kaptak utasítást már tavaly májusban a munkálatok elkezdésére, az állami intézmények késlekedése miatt nem láthatnak a munkához.

A felvételek tanúsága szerint az Aranyosgyéres és Maroskece közötti 15,7 kilométeres szakaszon

az útépítő el sem kezdte a munkálatokat.

A marosvásárhelyi Transilvania repülőtér és Marosugra közötti szakaszon állnak a legjobban az építők, de ezen a 13,7 kilométeres szakaszon sem indulhat meg korábban a forgalom. A Pro Infrastructura egyesület szerint ugyanis erre a pályaszakaszra a radnóti csomópontról lehetne felkanyarodni, amelyik építéséhez az állami hatóságok még nem bocsátották ki az építési engedélyt. A Pro Infrastructura egyesület a Szállításügyi Minisztérium és a romániai közúti infrastruktúrát kezelő országos társaság (CNAIR) hozzá nem értését és a kivitelezőket visszafogó

állami bürokráciát hibáztatja a kialakult helyzet miatt.

Az egyesület szerint Razvan Cuc szállításügyi miniszternek azon kellene munkálkodnia, hogy az érintett intézményekkel együttműködve elhárítsa az építőket megbénító bürokratikus akadályokat.

Az Aranyosgyéres – Marosvásárhely autópályát az állam öt szakaszra osztotta, és mindegyik szakasz megépítésére más-más építőt keresett. A versenytárgyalások eredményeit 2015 januárjában hirdették ki, a kivitelezési szerződéseket 2015 márciusában írták alá, a munkálatok megkezdésére vonatkozó utasítást pedig 2016 januárjában, illetve májusában bocsátották ki. A Marosvásárhelyhez legközelebb eső szakasz kiválasztott építője már 2016-ban megelégelte a várakozást, és felbontotta a szerződést. Jelenleg a Marosvásárhelyhez közelebb eső szakaszokon folynak munkálatok.

Mint ismeretes, a Brassó és Bors között tervezett 415 kilométer hosszú észak-erdélyi autópálya megépítésére 2003-ban írt alá megállapodást a román kormány az amerikai Bechtel társasággal, de miután csak 52 kilométer épült meg Gyalu és Aranyosgyéres között, a felek 2013-ban közös megegyezéssel felbontották a szerződést.

A román hatóságok újabb versenytárgyalásokat írtak ki több szakaszra, de egyelőre sehol sem sikerült újabb sztrádaszakaszokat megnyitni a forgalom előtt. Az Európai Bizottság áprilisban hozzájárult ahhoz, hogy az Aranyosgyéres és Marosvásárhely közötti építkezést az EU forrásaiból finanszírozza a román állam.

// HIRDETÉS
Különvélemény

Az első medve – tizenkilencedik erdélyi történet a jövőből

Fall Sándor

„A politikai vezetés így teljesen elengedte a vadgazdálkodást, az állatok pedig zavartalanul szaporodtak. Nem csak a a medvék, hanem a farkasok is. Néhány év alatt a Felső-Nyárádmentén – és a többi erdős vidéken is – drámaivá vált a helyzet.”

Magánélet-e a korrupció? Avagy mit üzen az alkotmánybíróság legutóbbi döntése?

Varga László Edgár

A vagyonnyilatkozatok titkosítása nagy port kavart a romániai közéletben. Most megjött az indoklás is.

// HIRDETÉS
Nagyítás

A nagyváradi polgármesteri hivatal torkán akadt a premontrei apát

Sólyom István

A direkt magyarellenesség helyett továbbra is a szofisztikált ellehetetlenítési módszerekben bízik az európai táborba visszatért román állam.

A zene, amely miatt a hadsereg lerohant egy köztársaságot… és más történetek

Szántai János

A kolozsvári Jazz in the Park fesztivál továbbra sem (túl) drága, viszont szaporodnak a politikai üzenetek. És a bulizene. Ami önmagában nem baj. Virágozzék minden virág. Csak ne feledkezzünk meg a jazzről.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
Ismét embert ölt a medve! Nem! Egy kretén miatt legyilkoltak egy háromgyermekes macianyut!
Főtér

Ismét embert ölt a medve! Nem! Egy kretén miatt legyilkoltak egy háromgyermekes macianyut!

Az ember igyekszik érteni, hogy a természetet óvni kell. És azt is, hogy az állatokat szeretni kell. De azt is meg kellene érteni, hogy jelen pillanatban nem az embernek kell mennie, hanem a medvének. Pont.

Ellehetetlenítik a romániai magyar oktatás jövőjét a kormány közoktatást érintő intézkedései az RMPSZ szerint
Krónika

Ellehetetlenítik a romániai magyar oktatás jövőjét a kormány közoktatást érintő intézkedései az RMPSZ szerint

Válságba taszítják a közoktatást a bukaresti kormány válságkezelési intézkedés-tervezetének előírásai a Romániai Magyar Pedagógusok Szövetsége szerint. A szakmai szervezet teljes egészében elutasítja a kilátásba helyezett megszorításokat.

Motorbiciklist ölt meg egy medve a Transzfogarason – hírek csütörtökön
Főtér

Motorbiciklist ölt meg egy medve a Transzfogarason – hírek csütörtökön

Állami költségvetésből buliztak a Salromnál, miközben megfeszített erővel keresték a hatóságok a parajdi bányakatasztrófa megoldását. A betegszabadságokat is érintik a kormány új megszorítási intézkedései.

Helikopter segítségét is kérték a fenyédi autóbalesethez
Székelyhon

Helikopter segítségét is kérték a fenyédi autóbalesethez

Két autó ütközött Fenyéden vasárnap délután. A balesetben hárman sérültek meg, egyiküket helikopterrel szállították el a marosvásárhelyi kórházba.

A nyugdíjakat is érintő módosító javaslatokat nyújtott be a PSD a deficitcsökkentő intézkedéscsomaghoz
Krónika

A nyugdíjakat is érintő módosító javaslatokat nyújtott be a PSD a deficitcsökkentő intézkedéscsomaghoz

Több módosító javaslatot nyújtott be a Szociáldemokrata Párt (PSD) a deficitcsökkentő intézkedésekről szóló törvénytervezethez, amelyért hétfőn készül felelősséget vállalni a kormány a parlamentben.

Elsőfokú árvízvédelmi készültséget rendeltek el Hargita és Kovászna megyében is
Székelyhon

Elsőfokú árvízvédelmi készültséget rendeltek el Hargita és Kovászna megyében is

Elsőfokú árvízvédelmi készültséget rendelt el hétfőn az Országos Hidrológiai és Vízgazdálkodási Intézet (INHGA) tizenöt megye folyóvizeire.

// még több főtér.ro
Iszunk, de milyen áron? – pénteki hírmix
2025. július 04., péntek

Iszunk, de milyen áron? – pénteki hírmix

Július 7-től a szolgáltatók blokkolni fogják a Románián kívülről érkező hamis telefonhívásokat, és Toni Greblă-t kirúgták az állandó választási hatóság éléről, mert megemelte a saját fizetését.