A szülők 17 százaléka hallani sem akar a vakcinákról Kolozs megyében

A Közegészségügyi Igazgatóság az önkormányzatok segítségét kérik az oltások elutasítottsága miatt.
Hirdetés

Kolozs megyében a szülők mintegy 17 százaléka utasítja el az oltásokat. Éppen ezért a Kolozs megyei Közegészségügyi Igazgatóság azt javasolta a polgármestereknek, hogy szervezzenek lakossági fórumokat, esélyt adva a szakembereknek, hogy ismertessék a vakcinák hiányának veszélyeit.

Mihai Moisescu-Goia, a Közegészségügyi Igazgatóság vezetője szerdai sajtótájékoztatóján elmondta, már foganatosítottak bizonyos intézkedéseket a jobb tájékozottság érdekében. Közvetítőkön keresztül, gyógyszertárakban elhelyezett szórólapok segítségével próbálják tudatosítani főként a vándorló és a vidéken élő közösségek tagjaiban az oltások fontosságát.

Mindezek mellett a ROR (a kanyaró, mumpsz és rózsahimlő ellen védő) vakcina elutasítási aránya aggasztja a hatóságokat, ugyanis júniusban körülbelül 700 elutasítás szerepelt az igazgatóság adatbázisában. Az igazgatóság vezetője szerint az elmúlt hónapok kampányainak köszönhetően 58,6 százalékról 64%-ra nőtt a beoltottsági arány.

A szakember szerint azért nő folyamatosan az oltásokat elutasító személyek száma, mert számos félreértett információ és félretájékoztató anyag terjedt el a nyilvános felületeken, az emberek pedig nem tájékozódnak kellőképpen az oltások hasznosságát vagy mellékhatásait illetően.

Hirdetés

2017-ben Kolozs megyében 212 személy fertőződött meg kanyaróval és egy halálos áldozatot tartanak számon, míg 2016-ban csupán 92 megbetegedést jelentettek.

Egy augusztus 4-ei összesítés szerint Romániában az eddig igazolt esetek száma 8 ezer 455, a bekövetkezett halálesetek száma 32, tájékoztatott az Országos Egészségügyi Intézet (INSP). 

Hirdetés