Telefonon fenyegette a külképviseleti dolgozókat a börtönben ülő gyilkos

Az életfogytiglani börtönbüntetését töltő román férfi a Facebookon ismerkedett meg valakivel, majd amikor az illető nem viszonozta érzéseit, fenyegetőzni kezdett. Most terrorizmussal vádolják.
Hirdetés

Egy tényleges életfogytiglanra ítélt, börtönben ülő negyven éves férfi ellen emelt vádat csütörtökön a szervezett bűnözés és terrorizmus elleni ügyészség (DIICOT), amiért több ízben halálosan megfenyegette egy uniós ország romániai külképviseletének munkatársait.

Marian Enachet – aki még tizenévesként került rács mögé, így élete nagyobbik részét börtönben töltötte – a Facebook segítette hozzá, hogy megtalálja élete szerelmét. Amikor azonban kiderült, hogy külföldön élő választottja nem viszonozza gyengéd érzelmeit, bosszúból megpróbálta elérni, hogy a nőt kiutasítsák az illető (a DIICOT által meg nem nevezett) országból.

A férfi tavaly decemberben előbb levélben, majd szilveszter körül hét alkalommal telefonon is azzal fenyegette meg a szóban forgó ország külképviseletének alkalmazottait, hogy agyonlövi őket, ha nem nyilvánítják „nemkívánatos személynek” volt szerelmét. A maga részéről ezt vélhetően komolyan is gondolta, tekintettel arra, hogy két különös kegyetlenséggel elkövetett emberölés, illetve egy harmadik, előre megfontolt emberölési kísérlet miatt került rács mögé.

Csak az a kérdés maradt homályban, miként váltotta volna valóra fenyegetését a tulceai fegyházban őrzött elítélt és hogyan fogják súlyosbítani büntetését, ha a bíróság terroristaként is bűnösnek találja.

Hirdetés