Az amerikai elnöknek nem volt más választása, mert a kongresszus mindkét háza elsöprő többséggel szavazta meg a szankciós törvénycsomagot.
Donald Trump zárt ajtók mögött írta alá – és emelte ezzel törvényerőre – a múlt héten a kongresszus mindkét háza által elsöprő többséggel megszavazott szankciós törvénycsomagot. A képviselőház kedden 419:3 arányban, a szenátus pedig csütörtökön 98:2 arányban voksolt a törvénycsomagra.
Az Oroszország elleni új gazdasági szankciókat a tavalyi amerikai választási folyamatba történt, Moszkva által cáfolt orosz beavatkozással, valamint a Krím-félsziget 2014-ben történt bekebelezésével és Moszkva Szíriában játszott szerepével indokolták a törvényhozók. Emellett
A törvénycsomag egyik fontos cikke megköti az elnök kezét, s korlátozza őt abban, hogy a szankciókat egyoldalúan, saját jogkörében feloldja. A törvény előírja ugyanis, hogy az elnöknek minden olyan döntése előtt, amely „az amerikai külpolitikában jelentős változást hoz”, jelentést kell írnia és engedélyt kell kérnie a kongresszustól.
Rex Tillerson külügyminiszter elpző nap újságíróknak kifejtette, hogy Donald Trump „nem nagyon örült” annak, ahogyan a kongresszus megfogalmazta a törvénycsomagot Az elsősorban az orosz energetikai szektort érintő, az Európai Unió bírálatát és Moszkva ellenintézkedéseit is kiváltó szankciók aláírása után Donald Trump közleményt adott ki. Ebben leszögezte: tiszteletben tartja a kongresszus döntését, de
Az elnök szerint a törvény „jelentős mértékben elhibázott”, abban a kongresszus olyan alkotmányellenes intézkedéseket is rögzített, amelyek szűkítik az elnöki hatáskört. A közleményben Trump reményét fejezte ki, hogy a kongresszus tartózkodik majd „az elhibázott törvény” alkalmazásától, mert ez akadályozná az európai szövetségesekkel történő együtműködést az ukrajnai konfliktus megoldása ügyében. Az elnök ugyanakkor leszögezte: pártfogolja „a teheráni és phenjani lator államok megbüntetését szolgáló kemény intézkedéseket”.
A közleményben az amerikai elnök – kifogásai megfogalamazása mellett – hangoztatta: „problémái ellenére is, a nemzeti egység érdekében” aláírta a törvénycsomagot, és aláírásával világossá teszi azt is, hogy „az Egyesült Államok nem tűr el beavatkozást a demokratikus folyamataiba” és szövetségesei oldalán „fellép Oroszország felforgató tevékenysége” ellen.
„És a gondolkodó élet csendben átadja helyét a fanatikus és a zombi iszonyú és nevetséges szembenállásának.”
Gondolkodás egy amazonasi fejével az erdélyi magyarság visszhangkamráiról.
Minden az egység illúziójával kezdődött, ami végül megvalósult, de nem úgy, ahogy azt tervezték – derül ki Bánkúti Gábor történész kolozsvári előadásából.
A magyar zenetörténet legendás csapatát láthatta bárki, aki elzarándokolt Bonchidára az idei TIFF-en. És hej, micsoda hangattakot produkált az 50 éves Vágtázó Halottkémek.
Az ember igyekszik érteni, hogy a természetet óvni kell. És azt is, hogy az állatokat szeretni kell. De azt is meg kellene érteni, hogy jelen pillanatban nem az embernek kell mennie, hanem a medvének. Pont.
Az országos hegyimentő-szolgálat szakemberei gyakorlati tanácsokat adnak arra vonatkozóan, hogy mi a teendő, ha vadállattal – elsősorban medvével – találkozik az ember, és kiemelik azt is, hogy hasonló esetekben mit nem szabad tenni.
Hétfőn tüntetnek a parlament előtt a pedagógusok és az egészségügyi dolgozók, a sepsiszentgyörgyi rendőrök pedig megakadályoztak egy öngyilkosságot.
A gyanú szerint az orvos pénzt kért egy műtét elvégzéséért.
“I would like to speak with Romania’s new president as soon and as extensively as possible, because we have shared issues within the European Union, and the interests of Romanians and Hungarians often align," Prime Minister Viktor Orbán told Krónika.
Több láda sör szóródott szét péntek délután Felsősófalva főútján, miután egy teherszállító jármű rakománya a földre esett. Az országutat félpályán lezárták, emiatt kisebb torlódás alakulhat ki.
Eközben a pozícióhalmozásnak (is) hadat üzenő Bolojan épp halmozza a pozíciókat, a PSD-ben pedig dúl a belső hatalmi harc.
Eközben a pozícióhalmozásnak (is) hadat üzenő Bolojan épp halmozza a pozíciókat, a PSD-ben pedig dúl a belső hatalmi harc.
… az egészségügyi miniszter ígéretéhez híven a betegek kajáját eszi és ízlik neki… és egy visszahívott konzulátusi tányérnyaló szerint a külügyminiszter bassza meg.
… az egészségügyi miniszter ígéretéhez híven a betegek kajáját eszi és ízlik neki… és egy visszahívott konzulátusi tányérnyaló szerint a külügyminiszter bassza meg.
… hiába kezdeményezte az AUR, nem sikerült borsot törni Ursula von der Leyen orra alá… és egy öt kilométeres útdarab átadásán annyi politikus és tányérnyaló tolongott, hogy majd megrepedt alattuk az aszfalt.

Elévülés miatt nem büntethető a bigámiával vádolt bákói állatorvos. A minisztériumi alkalmazottak külföldi utazásain is spórol Ilie Bolojan.
Elévülés miatt nem büntethető a bigámiával vádolt bákói állatorvos. A minisztériumi alkalmazottak külföldi utazásain is spórol Ilie Bolojan.
Tüntetéshullám indul az országban a megszorító intézkedések miatt, és az ország 15 megyéjére adtak ki árvízriadót.
Tüntetéshullám indul az országban a megszorító intézkedések miatt, és az ország 15 megyéjére adtak ki árvízriadót.
Kiderült, hogy a hosszú ideje veszteséges TAROM vezetőinek fizetését nemrég megduplázták.
Kiderült, hogy a hosszú ideje veszteséges TAROM vezetőinek fizetését nemrég megduplázták.
Hétfőn tüntetnek a parlament előtt a pedagógusok és az egészségügyi dolgozók, a sepsiszentgyörgyi rendőrök pedig megakadályoztak egy öngyilkosságot.
Hétfőn tüntetnek a parlament előtt a pedagógusok és az egészségügyi dolgozók, a sepsiszentgyörgyi rendőrök pedig megakadályoztak egy öngyilkosságot.
A Salrom igazgatójának lemondását és új bánya megnyitását követelték Parajdon. A környezetvédelmi miniszter szerint nem orvosolható pusztán vadászattal a medveprobléma.
A Salrom igazgatójának lemondását és új bánya megnyitását követelték Parajdon. A környezetvédelmi miniszter szerint nem orvosolható pusztán vadászattal a medveprobléma.
Július 7-től a szolgáltatók blokkolni fogják a Románián kívülről érkező hamis telefonhívásokat, és Toni Greblă-t kirúgták az állandó választási hatóság éléről, mert megemelte a saját fizetését.
Július 7-től a szolgáltatók blokkolni fogják a Románián kívülről érkező hamis telefonhívásokat, és Toni Greblă-t kirúgták az állandó választási hatóság éléről, mert megemelte a saját fizetését.
Állami költségvetésből buliztak a Salromnál, miközben megfeszített erővel keresték a hatóságok a parajdi bányakatasztrófa megoldását. A betegszabadságokat is érintik a kormány új megszorítási intézkedései.