Bejött a Csíki Jazzfesztivál közönségének Richard Bona zenéje
Los Angeles, Párizs, Bécs, Cheek-Seredah!
És még jobban bejött volna, ha a kameruni-amerikai hangmágus nem éppen a kubai ritmusokra építkező legfrissebb albumát mutatta volna be.
A Heritage ugyanis – ami tavaly nyáron jelent meg, azóta turnéztatják – egy önfeledt táncolásra is alkalmas zenei tanulmány: az a célja, hogy megmutassa, mennyire természetesen simul egymáshoz az évszázadokkal ezelőtt Afrikából elszármazott, a karibi térségben például salsává alakult zenei világ azzal, amit a kameruni származású Bona otthonról hozott és elegyített a végső soron szintén afrikai gyökerű dzsesszel. Bona konkrétan azt csinálja, hogy a kísérőzenészek amúgy rendkívül jól játszott kubai salsáira egyszerűen ráénekli – douala nyelven – a maga afrikai dallamait, miközben basszusgitározik. És ez nagyszerűen működik – csakhogy Richard Bona zenéje ennél sokkal több.
A Heritage dalainak persze már a legelső ütemeire rángatózni kezd a láb, remegnek a táncizmok, vagy legalább bólogatni kezd a fej. Noha Bona és zenekara – a hat kiváló, kubai és latin-amerikai zenészből álló Mandekan Cubano – még el sem kezdte vasárnapi koncertjét a 9. Csíki Jazzfesztivál utolsó estéjén, csak éppen a színpadi beállás pepecsmunkáját végezte a Mikó-vár udvarán álló kis színpadon, de a fesztivál körüli emberek, szervezők, önkéntesek, sörcsaposok, kábelesek önkéntelenül, a mondat vagy a lépés közepén, mintegy
varázsütésre átváltottak salsa-üzemmódra, ahogy a színpadról felhangzott pár ütem.
És nem történt ez másként a koncert első másodperceiben sem. Bona és zenekara az első hangokkal megvette a közönséget. Bár a koncert estéjén kellemesen meleg nyári időjárás volt, Csíkszereda azért az ország és Kelet-Európa egyik leghidegebb éghajlatú városa, és talán éppen ezért működtek egyből a forró afro-kubai ritmusok és dallamok. Csíkszereda ugye nem Havanna, a Székelyföld pedig nem a Karib-tengerben fekszik, így nyilván nem arra kell gondolni, hogy tequila- és rumforrások törtek fel a földből, szóval kimondottan karneváli hangulat nem uralkodott a Mikó vár udvarán, de azért, ahogy a koncert haladt, még a – talán az autóvezetés miatt kólafogyasztásra kényszerülés miatt? – morcosabb vagy egykedvűbb nézők is elkezdték billegetni a fejüket és verni a ritmust a lábukkal, többen pedig táncra perdültek a színpad előtti gyepen.
Bonát valószínűleg felvilágosíthatták a szervezők a székelyföldi realitásokról, tehát nagyon jól tudta, hogy magyar közönség előtt lép fel, beszélt is róla két dal között, hogy milyen érdekes: Romániában vagyunk ugyan, mégis mindenki magyarul beszél az utcán. A város nevét legalább hússzor emlegette – még a dalszövegeibe is beleszőtte –, de egyszer sem mondta, hogy Miercurea Ciuc. Bona egyébként már többször járt Romániában, először évtizedekkel ezelőtt.
A Mikó-vár udvara nem egy nagy terület, így amikor közönségről beszélünk, nem tízezres tömegre gondolunk, hanem mondjuk maximum kétszázötven emberre. Ez persze azzal jár, hogy a koncert is családiasabb hangulatú és az előadó közvetlenebb a közönséggel. Mondjuk Bonát nem kell nagyon biztatni a közvetlenségre, ő amúgy is egyetlen hatalmas vigyor a színpadon, de még tetézi a laza jókedvet szóbeli vagy zenei viccekkel, amire a közönség azonnal harap. Amikor a menedzsere elétette a koncerthelyszínek listáját – meséli Bona a színpadon –, azt látta, hogy Los Angeles, Párizs, Bécs, Csíkszereda, és azt mondta, hogy oké, persze, meglesz. Mert
a Cheek-Seredah a legszexibb név, amit település viselhet
– mondja. Ugye nem kell nagyon hangsúlyozni, hogy itt a közönség már a Bona kezéből evett. A Csíkszereda hangzása egyébként nagyon megtetszhetett neki, a koncert során többször is láthatóan élvezettel ejtette ki ezt az egzotikus nevet.
Bonáékat kétszer tapsolta vissza a végére igencsak felhevült közönség, és a második ráadás villantotta fel azt, hogy milyen lehetett volna a koncert a kubai hangulat nélkül. Bona ugyanis egészen fenomenális énekes, kár, hogy a Heritage albumon a műfaji kötöttségek miatt túl fegyelmezetten kell énekelnie, így az „igazi Bonából”, a szárnyalásból csak az előadás végére jutott, amikor a közönséggel dúdoltatott egyetlen hangra egyedül énekelt, vagy a loop-géppel (hangok rögzítésére, majd azonnali és párhuzamos visszajátszásra alkalmas ketyerével) a saját dúdolásából, énekléséből felépített egy elképesztő hangszövetet, hangszobrot, mert egyszerű dalnak nem nevezném. Amikor viszont a közönség unszolására belekezdett a Kis kece lányomba (akárcsak
">néhány nappal ezelőtt Veszprémben), mindenki előbb elolvadt, majd kórusban énekelte a dalt, amit Bona basszusgitáron kísért.
Sajnos az elképesztő basszusgitárosi képességei megmutatására Csíkszeredában nem került sor, legalábbis nem úgy, ahogy Bona koncertjein általában történni szokott. Egyik dalban sem volt basszusszóló és önálló produkciót sem illesztett Bona a nóták közé.
A dalokban néhol megvillant valami földöntúli basszusfutam,
de csak utalásszerűen (hogy akár ezt is csinálhatnám, halljátok?) és valószínűleg csak a vájtfülűek észlelték.
Pedig Bona igazán nem volt kedvetlen és egyáltalán nem egy letudott koncert volt a csíkszeredai. Sőt, a világsztár nem valami hátsó művészbejárón, hanem a főkapun át, a közönséggel együtt érkezett a koncert előtt, vállán a hangszerével baktatott hátra a színpad mögé, az előadás után pedig türelmesen és vidáman osztogatta az autogramokat és fotózkodott bárkivel, aki akarta.
Mindezekkel együtt kétségtelenül Richard Bona koncertje volt a CsíkiJazz, sőt, részemről az idei erdélyi fesztiválzene- és koncertfelhozatal csúcspontja, amiért kétségtelenül jár az elismerés a szervezőknek. Csak hát most már a mérce magas, kíváncsian várjuk, jövőre ki lesz a fesztivál sztármeghívottja.
(A koncerten sajnos megtiltották a fotózást, az archív címlapképet lecseréljük, amint a szervezőktől kapunk néhány fotót).
Ott volt a házmester, a postás, a villanyszerelő – ezért járunk rockkoncertre
Fall Sándor
A rocker élete a „hogy lehet ilyen hangerőn hallgatni ezt a csörömpölést, fiam”-tól a „megyünk hát, hétkor találkozunk a helyszínen”-ig.
Hogyan védi meg magát a bizánci típusú bürokrácia Bolojan reformjai ellen?
Varga László Edgár
És miért lesz ettől egyre idegesebb a nép?
A garázsok elbontásával lezárul egy korszak a város történetében (FOTÓKKAL)
Sánta Miriám
Megnéztük, milyen most Kolozsvár a nagy garázsbontási lázban: van, ahol még őrzi a város látképe a '89 előtti állapotokat és a kilencvenes évek fojtó szürkeségét, máshol már villog a modernitás és rendezettség, ahogy az illik.
Így vált a reálpolitikus Mihály vajda a modern román nemzet legfőbb szimbólumává
Sólyom István
A havasalföldi uralkodó erdélyi hódítását sok minden vezérelte, csak az egységes román állam gondolata nem. Egyre izgalmasabb az MCC kolozsvári központjának történész-kerekasztal sorozata.
