Tudose kirúgta az ANAF-vezért, mivel az nem gyűjtött be elegendő adót

Pedig Bogdan Stan az árnyékkormányfő Dragnea kegyeltje.
Hirdetés

Leváltotta kedden Mihai Tudose miniszterelnök az adóhatóság (ANAF) elnökét a tervezett államháztartási bevételek elmaradása miatt.

A hivatalos közlönyben közzétett döntés szerint Bogdan Stant Mirela Călugăreanu váltja az adóhatóság élén. Stan menesztése nem volt váratlan, hiszen a kormányfő már két hete jelezte, elégedetlen az államháztartási bevételekkel, illetve az adóhatóság tevékenységével.

Az Agerpresnek nevük elhallgatását kérő források úgy nyilatkoztak, két hét határidőt adott a miniszterelnök Stannak, hogy mutasson be egy tervet, amely a költségvetési bevételek növelését és a hatékonyabb adóbehajtást eredményezheti, de ezt nem tette meg, ezért váltotta le.

Tudose főleg amiatt volt elégedetlen, hogy az első fél évben csökkentek az általános forgalmi adóból származó bevételek annak ellenére, hogy az első negyedévben 5,7 százalékkal nőtt a gazdaság és a kiskereskedelmi forgalom volumene is 8 százalékkal bővült.

Hirdetés

A Hotnews szerint a miniszterelnök rögtön hivatalba lépése után meneszteni akarta Bogdan Stant, ám Liviu Dragnea PSD-elnök ellenkezett. Stan ugyanis közel áll a TelDrum vállalathoz, amely Dragnea szíve csücske. Tudose a kormánykoalíció hétfői tanácskozásán győzte meg Dragneát, aki a gyűlés után bejelentette, hogy a miniszterelnök megvizsgálja Bogdan Stan tevékenységét.

Mirela Călugăreanu, az ANAF új vezetőjének nincsenek pártkötődései.

Hirdetés