Mintegy 60 ezren vettek részt a Szent László Napok 120 eseményén

Egy héttel a nagyváradi fesztivál után, mérleget vontak a szervezők.
Hirdetés
Sajtótájékoztatón vontak mérleget hétfőn a Szent László Napok szervezői és a partnerintézmények, társszervezők, akik abszolút sikerként könyvelték el az idei kiadást, és már most előre vetítették, hogy jövőre is folytatják az együttműködést.
 
A június 19–25. között lezajlott eseménysorozat helyszínén, a váradi várban tartott sajtótájékoztatón V. Korpos Dalma, a Szent László Egyesület elnöke és Zatykó Gyula főszervező mondtak köszönetet. A partnerek sorából Nagyvárad és Debrecen önkormányzatát, a várgondokságot és a Partiumi Keresztény Egyetemet emelték ki.
 
Mihálka Melinda programigazgató kiemelte, a hét – a nulladik nappal együtt nyolc – nap alatt megszervezett 120 rendezvényre több mint 60 ezren látogattak el, ami látogatói rekordot jelent az immár ötödik alkalommal megszervezett kulturális fesztivál történetében. A programigazgató elmondta, a csendőrség becslései szerint a péntek esti koncerteken – Loyal, PASO, Anna and the Barbies – 8 000-en, a szombatin – KFT és Demjén Ferenc – 15 000-en, míg a vasárnapi csúcsnapon, amikor az egykor Nagyváradon megalakult Metropol-Group, majd az Omega lépett fel a Szent László Napok keretében, 20-23 000-en látogattak ki a várba. 
 
Mihálka Melinda hangsúlyozta, bár kisebb léptékben, de a gyermekeket megcélzó programok is hasonló népszerűségnek örvendtek, vasárnap délután ki lehetett volna tenni a megtelt táblát a belső várudvarra, olyan sokan gyűltek be ott zajló koncertre, a kézművesfoglalkozásokra, lovagi tornákra, játékokra. Idén 8 társszervező egyesület és 25 partnerszervezet segítette a szervezők munkáját.
 
Szántó Ildikó, a Nemzetközi Gyermekmentő Szolgálat nagyváradi képviselője a gyermekotthonokból hozott 300-350 gyermek részvételét emelte ki, Bruncsák Gyöngyi, a Máltai Szeretetszolgálat nagyváradi fiókszervezetének elnöke pedig arról beszélt, hogy  „a szeretet önkénteseiként” biztosították az elsősegélynyújtást a helyszínen.
 
Kiss Balázs, a szeretetszolgálat ifjúsági vezetője nyugalmasnak nevezte a fesztivált, mint mondta, a több mint 60 ezer résztvevőhöz mérten alig 26 esetben volt szükség a munkájukra, többnyire dehidratációról volt szó a nagy hőségben, de egy személy szívinfarktust is szenvedett – túl van minden veszélyen. Nemes István, a nagyváradi Posticum programigazgatója pedig az általuk szervezett dzsesszkoncertetről elmondta: CD-n is kiadják az előadás anyagát.  Elhangzott, hogy jövőre is hasonló produkcióval rukkolnak majd elő.
 
Végül Pázmán Ida, a Nagyváradi Kézműves Ház vezetője a kézműves vásár szervezője elmondta: idei év újdonságát a mesterségbemutatók jelentették, az érdeklődők a fesztivált csúcsra járató június 23–25-ei hétvégén a várudvarban nyomon követhették, hogyan készül el egy kopjafa, hogyan kell nemezelni vagy éppen hogyan szövik a szőnyegeket. A Szent László emlékére elkészült kopjafát be is mutatták a hétfői sajtótájékoztatón, a szervezők pedig keresik számára a megfelelő helyet – tájékoztatnak a szervezők közleményükben.
Hirdetés