Román, magyar és angol nyelvű könyveket lehet kölcsönözni, illetve csereberélni.
Könyveket rejtő, három kis faházikót állítottak fel csütörtökön Csíkszereda központi parkjában egy, az olvasást népszerűsítő kampány keretében.
Az ötlet Angliából származik, az ott nagy népszerűságnek örvendő Little Free Libraries, azaz Kis Ingyenes Könyvtárak kezdeményezést Csíkszeredában a Spektrum Oktatási Központ indította el az anyanyelven és más nyelveken való olvasás népszerűsítése érdekében.
A központ vezetője, Lázár Csilla szerint vannak olyan családok, amelyeknek nincs otthon könyvtáruk. Ezáltal ezeknek az embereknek is lehetőséget biztosítanak az olvasásra, akárcsak azok számára, akik nem engedhetik meg maguknak, hogy könyveket vásároljanak.
„Az élethosszig tartó tanulás eszméjének a népszerűsítése a küldetésünk, és folyamatosan azon gondolkodunk, hogyan motiválhatnánk ebben a csíkszeredaiakat. Az interneten láttuk ezt az ötletet, nagyon jól működik nagyon sok európai városban” – mondta Lázár Csilla.
Két könyvkuckót a játszótér közelében helyeztek el, így miközben a gyerekek játszanak, a szülők kényelmesen olvashatnak a parkban.
A faházikókat a Tanulók Háza által szervezett rajztábor tanulói festették ki vidám színekkel.
A könyvkuckókban román, magyar és angol nyelvű könyvek vannak, és minden korosztály találhat kedvére való olvasmányt, könyveket, folyóiratokat. A működési szabályzat egyszerű:
Vegyél kölcsön egy könyvet, olvasgasd a parkban! Vagy vidd haza, majd hozd vissza, miután kiolvastad! Ha megtartanád vagy továbbadnád, hozz helyette egy másikat!
A kis könyvtárakat az oktatási központ kollégái fogják figyelni, és amennyiben csökken a könyvek száma, pótolni fogják egy helyi könyvesüzlet és könyvkiadó segítségével.
A központ a Facebook-oldalára feltöltött videóban mutatja be a könyvkuckókat:
Meddig engedhetjük meg még magunknak a felelőtlen pazarlást? A jelek szerint többé már nem.
A városi ember hőkupola idején igyekszik felhúzódni a hegyekbe, ha nem kedveli a mediterrán éghajlatot. Ahonnan a helyiek bármit megadnának, ha elmehetnének a világon bárhova.
Románia és a Moldovai Köztársaság egyesüléséről szóló diskurzus felmelegítése alkalmazkodás a megváltozott geopolitikai realitásokhoz.
Egy tökéletes marketinghadjárattal megtámogatott korrekt szuperprodukció, szeretem-utálom táborokkal, no meg egy fontos pozitív eredmény: egy időre lehull a por az irodalmi műről.
Egyre több kolozsvári polgárnak szúrja a szemét a Sétatéren immár tizenegyedszerre megszervezett gigafesztivál. Pedig minden remek lenne, ha a városvezetés betartatná a fesztiválos magánvállalkozókkal a minimális szabályokat.
Nem folytatja pártpolitikai szerepvállalását, sem a Romániai Magyar Egységpárt (RMEP) létrehozását Kátai István, az első erdélyi Tisza-sziget alapítója. Ezt ő maga jelentette be vasárnap egy, a Facebook-oldalán közzétett bejegyzésben.
A Nagy-Britanniában élő románok csaknem fele több mint 3000 eurót keres havonta. Aranysakál támadt egy nőre az utcán.
Mintegy két hete egy firenzei egészségügyi, illetve Caritas-ellátóközpontban tartózkodik egy iratok nélkül talált nő, aki egészségi problémái miatt nem emlékszik személyes adataira. Azt mondja, Erdélyből származik, családját keresik.
Oláhszentgyörgy nagy múltú fürdőváros, egykori szállodái azonban vagy bezártak, vagy csak részben működnek. A helyi önkormányzat közberuházásokban látja az újjáéledés lehetőségét: korszerű gyógykezelő központot és wellnesskomplexumot hoznának létre.
Lehűl az idő hétfő estétől, kedden pedig sok helyen lehet esőre, viharokra számítani – közölték a meteorológusok.
… egy turista lezuhant a Fogarasi-havasokban, esélye nem volt a túlélésre … és tessék nézni államelnököt rövidgatyóban!

A Moldován át érkező ukrán gabona szigorú ellenőrzését követelik a gazdák. Egészségügyi dolgozót bántalmazott és a falra vizelt egy férfi a brassói sürgősségin.

Lezuhant és felrobbant egy drón az ukrán–román határ romániai oldalán. Elhunyt az RMDSZ egyik leghosszabb ideig hivatalban levő volt parlamenti képviselője.

További híreink: teljesen leállították a cernavodai atomerőművet, a TikTok pedig eltávolította a fekete mentőautó „legendáját” népszerűsítő tartalmakat.

… nem a Nap meg a szél a hibás a romániai energiakatasztrófáért, mutatják egy szakmai elemzés eredményei… és rendkívüli égi jelenségeket nézhet szerdán az ember, főleg, ha partiumi.

További keddi hírek: Kelemen Hunor szerint a méret bizony számít a politikában, a kataszter- és földhivatali alkalmazás keddtől pedig fokozatosan újraindult.
További keddi hírek: Kelemen Hunor szerint a méret bizony számít a politikában, a kataszter- és földhivatali alkalmazás keddtől pedig fokozatosan újraindult.
A Nagy-Britanniában élő románok csaknem fele több mint 3000 eurót keres havonta. Aranysakál támadt egy nőre az utcán.
A Nagy-Britanniában élő románok csaknem fele több mint 3000 eurót keres havonta. Aranysakál támadt egy nőre az utcán.
Közben sikeres volt az uszályok elsüllyesztése a csernavodai atomerőműnél, emelkedett a Duna vízszintje. Elfogták a kolozsvári férfit, aki hamis Untold-belépőkkel százakat verhetett át.

Rohamtempóban kellene felgyorsítania az államnak az energiatároló kapacitását, ha nem akar blackoutot a közeljövőben. Románia légtere felől érkező drón robbant fel Bulgáriában, nem messze a határtól.

A rendőrség vizsgálódik Kolozsváron egy fesztiválbelépőkkel elkövetett lehetséges csalás ügyében, a károsultak között sok a magyar diák. Közben alig néhány szavazat hiányzik egy PSD-RMDSZ-kormányhoz.