Az impozáns, barokk stílusú rezidenciára rá is fér a megújulás.
A hétfői Magyar Közlönyből derül ki, hogy a következő két évben összesen 1,948 milliárd forintot adna a magyar kormány több tételben a nagyváradi római katolikus püspökségnek, hogy ebből újítsák fel a város szívében álló monumentális palotaépületet – írja a Magyar Nemzet. A lap szerint a forrást ezúttal is a Bethlen Gábor Alap és a nemzetgazdasági tárca kereteiből biztosítják.
A palotát tavaly augusztusban még 4,5 millió eurós uniós pályázat keretében akarta felújítani és multifunkcionális látogatóközponttá alakítani a püspökség – nem egyértelmű, hogy a pályázati forrást végül megkapták-e, de a magyar kormány támogatása ennél az uniós keretnél valamivel többet is jelent.
A palotát 1762-ben építtette báró Patachich Ádám püspök, a nagyváradi római katolikus egyházmegye központjaként. A palotát és az egész barokk városnegyedet a 18. századi Európa egyik leghíresebb építésze, a bécsi Franz Anton Hillebrandt tervezte, aki számos ausztriai és magyarországi (Budai Királyi Palota, Pozsonyi Vár átépítése) palota és nem utolsósorban a nagyváradi Kanonok-sor alkotója is. A. J. Neumann mérnök vezette a hatalmas építkezést.
A nagyváradi püspöki palota egyik sarka | Fotó: Szabó Tünde
A néphit úgy tartja, hogy az épületnek 365 külső ablaka az év napjaira emlékeztet, de valójában csak 282. Három szintjén összesen 90 szoba és három díszterem található.
A palota késő osztrák barokk stílusban épült, amely visszafogottabb és praktikusabb, mint például a túldíszített francia barokk. Az épületet a híres bécsi Belvedere-kastély kicsinyített másának szánták, részben emiatt és részben egyéb vallási konfliktusok miatt Mária Terézia elítélte az alapítót.
A második világháborúban a kommunisták az épületet elvették jogos tulajdonosától, és 1971. január 17-én a püspöki palotát megyei múzeumként nyitották meg (Körösvidéki Múzeum néven), ahol számos nagyszabású régészeti, történelmi, természettudományi, néprajzi és művészeti kiállítást tartottak.
A római katolikus egyház 1996-ban kezdte meg törvényes úton visszaszerezni a püspöki palotát. 8 év után 2004. július 9-én a román legfelsőbb bíróság kimondta: a katolikus egyház visszakapta a palota használati jogát. A múzeum akkor 5 évet kapott, hogy új helyen mutassa be értékeit. Ugyan megállapodás született a múzeum elköltöztetéséről, de csak idénre sikerült megoldani a problémát, és a közgyűjtemény az egykori hadapródiskola épületébe költözik.
„És a gondolkodó élet csendben átadja helyét a fanatikus és a zombi iszonyú és nevetséges szembenállásának.”
Gondolkodás egy amazonasi fejével az erdélyi magyarság visszhangkamráiról.
Minden az egység illúziójával kezdődött, ami végül megvalósult, de nem úgy, ahogy azt tervezték – derül ki Bánkúti Gábor történész kolozsvári előadásából.
A magyar zenetörténet legendás csapatát láthatta bárki, aki elzarándokolt Bonchidára az idei TIFF-en. És hej, micsoda hangattakot produkált az 50 éves Vágtázó Halottkémek.
Az ember igyekszik érteni, hogy a természetet óvni kell. És azt is, hogy az állatokat szeretni kell. De azt is meg kellene érteni, hogy jelen pillanatban nem az embernek kell mennie, hanem a medvének. Pont.
Az országos hegyimentő-szolgálat szakemberei gyakorlati tanácsokat adnak arra vonatkozóan, hogy mi a teendő, ha vadállattal – elsősorban medvével – találkozik az ember, és kiemelik azt is, hogy hasonló esetekben mit nem szabad tenni.
Hétfőn tüntetnek a parlament előtt a pedagógusok és az egészségügyi dolgozók, a sepsiszentgyörgyi rendőrök pedig megakadályoztak egy öngyilkosságot.
A gyanú szerint az orvos pénzt kért egy műtét elvégzéséért.
“I would like to speak with Romania’s new president as soon and as extensively as possible, because we have shared issues within the European Union, and the interests of Romanians and Hungarians often align," Prime Minister Viktor Orbán told Krónika.
Több láda sör szóródott szét péntek délután Felsősófalva főútján, miután egy teherszállító jármű rakománya a földre esett. Az országutat félpályán lezárták, emiatt kisebb torlódás alakulhat ki.
Eközben a pozícióhalmozásnak (is) hadat üzenő Bolojan épp halmozza a pozíciókat, a PSD-ben pedig dúl a belső hatalmi harc.
Eközben a pozícióhalmozásnak (is) hadat üzenő Bolojan épp halmozza a pozíciókat, a PSD-ben pedig dúl a belső hatalmi harc.
… az egészségügyi miniszter ígéretéhez híven a betegek kajáját eszi és ízlik neki… és egy visszahívott konzulátusi tányérnyaló szerint a külügyminiszter bassza meg.
… az egészségügyi miniszter ígéretéhez híven a betegek kajáját eszi és ízlik neki… és egy visszahívott konzulátusi tányérnyaló szerint a külügyminiszter bassza meg.
… hiába kezdeményezte az AUR, nem sikerült borsot törni Ursula von der Leyen orra alá… és egy öt kilométeres útdarab átadásán annyi politikus és tányérnyaló tolongott, hogy majd megrepedt alattuk az aszfalt.

Elévülés miatt nem büntethető a bigámiával vádolt bákói állatorvos. A minisztériumi alkalmazottak külföldi utazásain is spórol Ilie Bolojan.
Elévülés miatt nem büntethető a bigámiával vádolt bákói állatorvos. A minisztériumi alkalmazottak külföldi utazásain is spórol Ilie Bolojan.
Tüntetéshullám indul az országban a megszorító intézkedések miatt, és az ország 15 megyéjére adtak ki árvízriadót.
Tüntetéshullám indul az országban a megszorító intézkedések miatt, és az ország 15 megyéjére adtak ki árvízriadót.
Kiderült, hogy a hosszú ideje veszteséges TAROM vezetőinek fizetését nemrég megduplázták.
Kiderült, hogy a hosszú ideje veszteséges TAROM vezetőinek fizetését nemrég megduplázták.
Hétfőn tüntetnek a parlament előtt a pedagógusok és az egészségügyi dolgozók, a sepsiszentgyörgyi rendőrök pedig megakadályoztak egy öngyilkosságot.
Hétfőn tüntetnek a parlament előtt a pedagógusok és az egészségügyi dolgozók, a sepsiszentgyörgyi rendőrök pedig megakadályoztak egy öngyilkosságot.
A Salrom igazgatójának lemondását és új bánya megnyitását követelték Parajdon. A környezetvédelmi miniszter szerint nem orvosolható pusztán vadászattal a medveprobléma.
A Salrom igazgatójának lemondását és új bánya megnyitását követelték Parajdon. A környezetvédelmi miniszter szerint nem orvosolható pusztán vadászattal a medveprobléma.
Július 7-től a szolgáltatók blokkolni fogják a Románián kívülről érkező hamis telefonhívásokat, és Toni Greblă-t kirúgták az állandó választási hatóság éléről, mert megemelte a saját fizetését.
Július 7-től a szolgáltatók blokkolni fogják a Románián kívülről érkező hamis telefonhívásokat, és Toni Greblă-t kirúgták az állandó választási hatóság éléről, mert megemelte a saját fizetését.
Állami költségvetésből buliztak a Salromnál, miközben megfeszített erővel keresték a hatóságok a parajdi bányakatasztrófa megoldását. A betegszabadságokat is érintik a kormány új megszorítási intézkedései.