Csak legfeljebb 0,1 köbméter fával szabad őrtűzgyújtásra indulni a Székelyföldön.
A Hargita megyei törvényszék szerdán kimondott jogerős ítéletben törvényesnek találta azt a bírságolási jegyzőkönyvet, amelyet 2015 októberében, Székelyföld határainak a kivilágításakor Gyergyószentmiklóson rótt ki a rendőrség a máglyához fát szállító személyre.
Az esetről Árus Zsolt, a Gyergyószéki Székely Tanács elnöke számolt be csütörtökön egy gyergyószentmiklósi sajtótájékoztatón, és az általa vezetett blogon.
A Hargita megyei rendőrség 2015-ben azért rótt ki 2000 lej bírságot, mert a gyergyószentmiklósi őrtűzgyújtás szervezői szállító levél nélkül szállították Árus Zsolt udvaráról az általa törvényesen vásárolt faanyagot a tűzgyújtás helyszínére. Amint Árus Zsolt emlékeztetett: a törvény értelmében 0,1 köbméter fölötti szállítmányok fuvarozásához kell szállító levelet kiállítani, az ügyben eljáró rendőr pedig 0,12 köbméterre becsülte a szállítmány volumenét. A bíróság mind alapfokon, mind másodfokon elutasította azt a kérést, hogy pontosan mérjék meg a lefoglalt fa mennyiségét, és állapítsák meg, hogy a szállítmány a törvény hatálya alá esett-e.
Árus Zsolt botrányosnak tartotta, hogy a bíró „megakadályozta az egyik felet, hogy bizonyítsa a maga igazát, majd igazat adott a másik félnek”. Azt is sérelmezte, hogy a bíró arányosnak tartotta a 2000 lejes bírságot a tett súlyosságával.
A Gyergyószéki Székely Tanács elnöke kijelentette, a Strasbourgi emberjogi bíróságon folytatja a pereskedést.
A Székely Nemzeti Tanács (SZNT) felhívására 2015. október 24-én egy időben gyújtottak őrtüzeket Székelyföld határtelepülésein. A résztvevők Székelyföld határainak kivilágításával a régió önkormányzáshoz való jogát követelték.
A gyergyószentmiklósi őrtűz szervezőit a faanyag törvénytelen szállításáért bírságolta meg a rendőrség. Az SZNT háttérszervezeteiként működő Siculitas Egyesületnél és Sepsireform Egyesületnél az adóhivatal (ANAF) csalás elleni főosztálya tartott az őrtűzgyújtást követően ellenőrzést. A Siculitas Egyesület ellen kirótt tízezer lejes bírságot a bíróság később eltörölte.
„És a gondolkodó élet csendben átadja helyét a fanatikus és a zombi iszonyú és nevetséges szembenállásának.”
Gondolkodás egy amazonasi fejével az erdélyi magyarság visszhangkamráiról.
Minden az egység illúziójával kezdődött, ami végül megvalósult, de nem úgy, ahogy azt tervezték – derül ki Bánkúti Gábor történész kolozsvári előadásából.
A magyar zenetörténet legendás csapatát láthatta bárki, aki elzarándokolt Bonchidára az idei TIFF-en. És hej, micsoda hangattakot produkált az 50 éves Vágtázó Halottkémek.
Az ember igyekszik érteni, hogy a természetet óvni kell. És azt is, hogy az állatokat szeretni kell. De azt is meg kellene érteni, hogy jelen pillanatban nem az embernek kell mennie, hanem a medvének. Pont.
“I would like to speak with Romania’s new president as soon and as extensively as possible, because we have shared issues within the European Union, and the interests of Romanians and Hungarians often align," Prime Minister Viktor Orbán told Krónika.
A Salrom igazgatójának lemondását és új bánya megnyitását követelték Parajdon. A környezetvédelmi miniszter szerint nem orvosolható pusztán vadászattal a medveprobléma.
Jelentős gazdasági bűncselekmény gyanújával nyomoz a Kovászna megyei ügyészség. Hétfőn több házkutatást is végrehajtottak, amelyek során okiratokat és informatikai eszközöket foglaltak le.
Háztetőket szakított, fákat döntött ki és elárasztotta az utcákat a vihar szerdán Sinaián és a Prahova-völgyének több közkedvelt üdülőtelepén.
A gyanú szerint az orvos pénzt kért egy műtét elvégzéséért.
… az egészségügyi miniszter ígéretéhez híven a betegek kajáját eszi és ízlik neki… és egy visszahívott konzulátusi tányérnyaló szerint a külügyminiszter bassza meg.

… hiába kezdeményezte az AUR, nem sikerült borsot törni Ursula von der Leyen orra alá… és egy öt kilométeres útdarab átadásán annyi politikus és tányérnyaló tolongott, hogy majd megrepedt alattuk az aszfalt.

Elévülés miatt nem büntethető a bigámiával vádolt bákói állatorvos. A minisztériumi alkalmazottak külföldi utazásain is spórol Ilie Bolojan.

Tüntetéshullám indul az országban a megszorító intézkedések miatt, és az ország 15 megyéjére adtak ki árvízriadót.

Kiderült, hogy a hosszú ideje veszteséges TAROM vezetőinek fizetését nemrég megduplázták.

Hétfőn tüntetnek a parlament előtt a pedagógusok és az egészségügyi dolgozók, a sepsiszentgyörgyi rendőrök pedig megakadályoztak egy öngyilkosságot.
Hétfőn tüntetnek a parlament előtt a pedagógusok és az egészségügyi dolgozók, a sepsiszentgyörgyi rendőrök pedig megakadályoztak egy öngyilkosságot.
A Salrom igazgatójának lemondását és új bánya megnyitását követelték Parajdon. A környezetvédelmi miniszter szerint nem orvosolható pusztán vadászattal a medveprobléma.
A Salrom igazgatójának lemondását és új bánya megnyitását követelték Parajdon. A környezetvédelmi miniszter szerint nem orvosolható pusztán vadászattal a medveprobléma.
Július 7-től a szolgáltatók blokkolni fogják a Románián kívülről érkező hamis telefonhívásokat, és Toni Greblă-t kirúgták az állandó választási hatóság éléről, mert megemelte a saját fizetését.

Állami költségvetésből buliztak a Salromnál, miközben megfeszített erővel keresték a hatóságok a parajdi bányakatasztrófa megoldását. A betegszabadságokat is érintik a kormány új megszorítási intézkedései.

… valaki kapta magát Fehér megyében és lebetonozott egy folyót… hopp, Bolojan miniszterelnök úr bejelentette a nadrágszíj-intézkedéseket… és Románia napok óta lázban ég egy állítólagos fekete párduc miatt.