// 2025. július 13., vasárnap // Jeno

Megint a tanárok és az egészségügy húzza a rövidebbet?

// HIRDETÉS

Tanügyi szakszervezetek már a tiltakozásokat szervezik, mert Lia Olguţa Vasilescu halasztja a béremelésüket.

Referendumot kezdeményeznek tagjaik körében az oktatási szakszervezetek, hogy közösen állapítsák meg, milyen tiltakozási formát választanak, miután Lia Olguţa Vasilescu munkaügyi miniszter kedden bejelentette, több szakaszban valósítják meg a fizetésemeléseket a tanügyben és az egészségügyben. A bejelentés szerint 2018. január elsejétől, majd március elsejétől nőnének a bérek.

A szakszervezetek szerint a késleltetéssel a Grindeanu-kabinet megszegi a kormányprogramba foglaltakat, amit pedig a koalíció felvállalt.

„Jelen pillanatban a kormányprogram megszegéséről beszélünk, és ez nagyon súlyos, mivel Románia parlamentje elfogadta azt a programot. Ha szigorúan azt a programot vesszük alapul, akkor nekünk 2017. július elsejétől 20 százalékos béremelés járna, 2018 januárjától pedig további 30 százalék. A bérezési törvényben a két szakaszból egyet csinálták, s így január elsejétől 50 százalékos béremelést kellene kapnunk.

Tehát már egyszer megszegték a kormányprogramot,

most pedig egy még súlyosabban megszegték, miután felfedezték, hogy nincs elég pénz, mivel elfogadtak olyan módosító indítványokat, amelyek növelik az egységes bérezés költségvetésre gyakorolt hatását. Így az oktatás januártól 25 százalékos, márciustól pedig további 20 százalékos fizetésemelést kapna. Mit gondoljon ezek után a tanügyi alkalmazott arról, mennyire tartják be ígéreteiket a politikusok?” – nyilatkozta a Mediafaxnak Marius Nistor, a Spriu Haret szakszervezeti szövetség elnöke.

Hozzátette: reméli, hogy hétfőig sikerül is összesíteniük a tiltakozási formák megválasztása kapcsán kiírt referendumot.

„Nálunk már zajlik a június 12-étől kezdődő általános sztrájk megszervezése kapcsán kiírt referendum, péntekig, sok az elégedetlenség, és meglátjuk, hogyan tovább. Elégedetlenek vagyunk a tanügy bértáblájával, mint ahogy a béremelések késleltetésével is” – fejtette ki a Mediafax megkeresésére Simion Hăncescu, a Szabad Tanügyi Szakszervezetek (FSLI) elnöke. Az egészségügyi szakszervezetek is azt mondják, 

a munkaügyi minisztérium képviselői nem egyeztettek velük a béremelések elhalasztásáról.

„Nem tudtuk, hogy ez fog történni, nem tudtuk, hogy a pénzek úgy néznek ki, mint a tévés vitákban, 14 óráig nem tudtuk, amikor is a teremben kellett volna lennie a Frăţia szakszervezeti szövetségnek és a Sanitasnak is… És akkor, talán 14 órakor, a miniszter asszony, aki előbb a tévéknek beszélt, s aztán velünk, mint mindig. Azt mondja, hogy elfogadtak néhány módosító indítványt, ami márciusig halaszt, mert másként nincs pénz. Mi erről nem tudtunk. Készenléti állapotban vagyunk, egyesek máris tiltakozásokkal fenyegetőznek, köztük a tanügyes kollégák is. Lássuk, mi lesz” – mondta a Mediafax kérdésére Leonard Bărăscu, a Sanitas elnöke.

A munkaügyi miniszter bejelentette: az oktatásban és az egészségügyben több szakaszban emelik majd a béreket: január elsejétől 25 százalékkal, majd március elsejétől elvégzik a többi emelést is, a tanárok fizetése így 50, az orvosoké és asszisztenseké pedig 100 százalékkal nő.

„2018. január elsejétől minden közalkalmazott bére 25 százalékkal emelkedik. Március elsejétől ugyanakkor a tanárok számára újabb 20 százalékos emelés várható, ami a 25 százalékkal összeadva összesen 50 százalékot jelent. Szintén márciustól az orvosok és ápolók bére több mint 100 százalékkal nő, mígnem eléri a 2022-es bérezési táblázatban foglaltakat. Ezzel a javaslattal állunk a bizottság elé” – mondta el az Antena 3 televízió műsorában Lia Olguţa Vasilescu munkaügyi miniszter.

A tárcavezető kijelentette: eredetileg minden béremelést 2018. január elsejével kellett volna javasolniuk, de a szenátus és a képviselőház nagyon sok módosító javaslatot fogadott el, ezért volt szükség a két hónapos halasztásra.

// HIRDETÉS
Különvélemény

A radikalizálódott elitek populizmusáról

Fall Sándor

„És a gondolkodó élet csendben átadja helyét a fanatikus és a zombi iszonyú és nevetséges szembenállásának.”

Visszatérés önmagunkhoz – mit tanulhatunk Erdélyben egy amazóniai kultúrától?

Sánta Miriám

Gondolkodás egy amazonasi fejével az erdélyi magyarság visszhangkamráiról.

// HIRDETÉS
Nagyítás

Ilyen volt jezsuitának lenni a 20. századi Romániában

Sólyom István

Minden az egység illúziójával kezdődött, ami végül megvalósult, de nem úgy, ahogy azt tervezték – derül ki Bánkúti Gábor történész kolozsvári előadásából.

A kozmosz megállt a Bánffy-kastélyban és kilökte magából az ősmagyar sámánpunkot

Szántai János

A magyar zenetörténet legendás csapatát láthatta bárki, aki elzarándokolt Bonchidára az idei TIFF-en. És hej, micsoda hangattakot produkált az 50 éves Vágtázó Halottkémek.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
Ismét embert ölt a medve! Nem! Egy kretén miatt legyilkoltak egy háromgyermekes macianyut!
Főtér

Ismét embert ölt a medve! Nem! Egy kretén miatt legyilkoltak egy háromgyermekes macianyut!

Az ember igyekszik érteni, hogy a természetet óvni kell. És azt is, hogy az állatokat szeretni kell. De azt is meg kellene érteni, hogy jelen pillanatban nem az embernek kell mennie, hanem a medvének. Pont.

Mi a teendő, ha medvével találkozik az ember? – Megfontolandó tanácsok a hegyimentőktől
Krónika

Mi a teendő, ha medvével találkozik az ember? – Megfontolandó tanácsok a hegyimentőktől

Az országos hegyimentő-szolgálat szakemberei gyakorlati tanácsokat adnak arra vonatkozóan, hogy mi a teendő, ha vadállattal – elsősorban medvével – találkozik az ember, és kiemelik azt is, hogy hasonló esetekben mit nem szabad tenni.

A romániai magyar oktatás jövőjét féltik a megszorítások miatt a szakma képviselői – hírek vasárnap
Főtér

A romániai magyar oktatás jövőjét féltik a megszorítások miatt a szakma képviselői – hírek vasárnap

Hétfőn tüntetnek a parlament előtt a pedagógusok és az egészségügyi dolgozók, a sepsiszentgyörgyi rendőrök pedig megakadályoztak egy öngyilkosságot.

Kenőpénz elfogadásán értek egy ortopéd szakorvost
Székelyhon

Kenőpénz elfogadásán értek egy ortopéd szakorvost

A gyanú szerint az orvos pénzt kért egy műtét elvégzéséért.

Viktor Orbán to Krónika: Supporting Hungarian Communities Abroad Is Not a Favor, Rather Our Duty
Krónika

Viktor Orbán to Krónika: Supporting Hungarian Communities Abroad Is Not a Favor, Rather Our Duty

“I would like to speak with Romania’s new president as soon and as extensively as possible, because we have shared issues within the European Union, and the interests of Romanians and Hungarians often align," Prime Minister Viktor Orbán told Krónika.

Megcsúszott a sörszállítmány, több láda sör szóródott szét a főúton – frissítve
Székelyhon

Megcsúszott a sörszállítmány, több láda sör szóródott szét a főúton – frissítve

Több láda sör szóródott szét péntek délután Felsősófalva főútján, miután egy teherszállító jármű rakománya a földre esett. Az országutat félpályán lezárták, emiatt kisebb torlódás alakulhat ki.

// még több főtér.ro
Iszunk, de milyen áron? – pénteki hírmix
2025. július 04., péntek

Iszunk, de milyen áron? – pénteki hírmix

Július 7-től a szolgáltatók blokkolni fogják a Románián kívülről érkező hamis telefonhívásokat, és Toni Greblă-t kirúgták az állandó választási hatóság éléről, mert megemelte a saját fizetését.