Kolozsvári magyar vezeti az USR-t

Elek Levente lett a Mentsétek meg Romániát Szövetség ügyvivő elnöke, miután Nicuşor Dan tegnap lemondott, sőt a pártból is kilép.
Hirdetés
A Mentsétek meg Romániát Szövetség (USR) statútuma értelmében a párt kongresszusán legtöbb szavazatot szerzett alelnök, azaz Elek Levente lesz az USR ügyvivő elnöke, miután Nicuşor Dan pártelnök csütörtökön bejelentette lemondását. Elek Levente vállalkozó (a fenti képen balra) a kolozsvári USR tavaly nyári megalakulása óta vezeti a Kolozs megyei pártszervezetet.
 
A párt országos bürója úgy döntött, hogy június 17-re összehívja a politikai bizottságot, amely majd kielemzi a pártelnök lemondása kreálta új helyzetet.
 
„Szerdai, március 31-ei gyűlésén a Mentsétek meg Romániát Szövetség országos bürója szavazattöbbséggel úgy döntött, hogy az USR szembehelyezkedik az alkotmány 48. cikkelyének módosítására vonatkozó indítvánnyal. A jelenlegi meghatározás (a család fogalmának meghatározása – szerk. megj.) tökéletesen működött 25 éven át, semmiféle hátrányt nem jelentett társadalmunk hagyományos vagy modern értékeire nézve” – olvasható az USR országos bürójának közleményében, amely hozzáteszi, hogy 
a népszavazás csak kettészakítaná a társadalmat, anélkül, hogy megoldást nyújtana valós problémáira. 
Nicuşor Dan képviselő csütörtökön jelentette be a parlamentben, hogy lemondott a Mentsétek meg Romániát Szövetség (USR) elnöki tisztségéről és párttagságáról is, figyelembe véve többek közt a párt országos bürójának döntését, amikor a család meghatározására vonatkozó alkotmánymódosítás ellen szavaztak. 
 
„Három fontos indokom volt erre. Az egyik: meggyőződésem, hogy a legrosszabb dolog ami Romániában történhet jelen pillanatban az, hogy a fő vitatéma nem az, hogy ki lop, ki nem lop, hanem az, hogy ki védi a hagyományokat és ki nem. Így akik lopnak, 20 év múlva is lopni fognak, és azt fogják mondani, hogy a hagyományokat védik, és ez nagy veszély Romániára nézve. Második ok: kötelességem van azokkal szemben , akik ránk szavaztak. A családra vonatkozó téma nagyon fontos mindenki számára, ez egy intim téma, amely összefügg az identitással és a vallásossággal. Sokuk számára fontos ez, még akkor is, ha a társadalom nem tartja most fontosnak, és az USR-re szavaztak olyanok személyek is, akik ellenzik a népszavazást, és olyanok emberek is, akik támogatják, szent meggyőződésem, hogy az USR-nek mindenkihez szólnia kell” – magyarázta Nicuşor Dan egy sajtótájékoztatón. 
 
Az USR elnöke szerint a harmadik ok a lemondására a becsület kérdése. 
 
„Azt ígértem személyesen a pártba belépő embereknek, hogy itt mindenki számára van hely. Azt ígértem, hogy a haladó gondolkodású személyek vagy a konzervatívabbak számára is lesz hely, és nem lesz olyan párton belüli döntés, amely ellentétes lenne a gondolkodásukkal, intim érzéseikkel, identitásukkal. (…) Ez a döntés, az én meglátásom szerint azt mondja ki, hogy egyes kollégáink másodrangúak, meggyőződéseik a párt döntésével és irányával ellentétesek. Ezért én vállalom a felelősséget, hiszen ígéretet tettem, amit nem tudtam betartani, ez becsület kérdése, és ezért döntöttem úgy, hogy ma kilépek a Mentsétek meg Romániát Szövetségből” – magyarázta Nicuşor Dan. 
 
Nicuşor Dan azt mondta, továbbra is a román politikai élet rendelkezésére áll, de az USR rendelkezésére is, amennyiben a politikai bürónál magasabb fórum újragondolja a párt szerdai döntését a család meghatározásán változtatni kívánó népszavazás ügyében.
Hirdetés