Közkegyelem – a második esély

Minden jel arra utal, hogy a közkegyelemről szóló törvény nagy politikai kátyúba került, amit eljárási gondatlanságok mögé próbálnak rejteni.

Az oly sok tiltakozást és kommentárt kiváltó közkegyelemről szóló törvény hallgatólagos elfogadással átment a Szenátuson (ha egy adott törvényről az elsőként megkeresett parlamenti ház nem hoz döntést, akkor vita nélkül elfogadottnak tekintik és a döntéshozó ház elé kerül – a szerk.). Ez azt jelenti, hogy következmények nélkül maradt mindaz, amiről a jogi bizottságban vitáztak, szavaztak, majd újra szavaztak, mint ahogy Şerban Nicolae vagy Traian Băsescu szenátorok módosító javaslatai is. Igaz, hogy ezeket a módosítókat amúgy is visszavonták, de a hallgatólagos elfogadás gyakorlatilag az egész vita megsemmisítésével egyenértékű.

Ennek ellenére, ha valaki néhány év múlva felidézi majd a közkegyelemről szóló törvényt, vagy a tervezetét, hiszen nem tudjuk, hogy végül elfogadják-e, az emberek elsősorban Traian Băsescu módosító javaslataira fognak emlékezni. Ez az irónia:

nem arra emlékeznek majd, amit elfogadtak, hanem arra, amit elutasítottak.

A botrányra fognak emlékezni, nem a méltányos eljárásra. És nem véletlenül, hiszen a botrány mindig tartalmaz egy gondot.

Mindenesetre jobban megértettük, hogyan működött az utóbbi években az állam, hiszen a volt elnök azt adta értésünkre, hogy lelkiismeret-furdalása van a pártok finanszírozásának módja miatt. Így értesültünk arról – természetesen tudtuk, de egy ilyen szintű megerősítés mindig feltáró jellegű –, hogy a pártok széles körben illegális eszközökkel finanszírozták magukat, amiből elkerülhetetlenül azok a képviselők és szenátorok is hasznot húztak, akik nem ismerték e műveletek részleteit. Persze, Traian Băsescu a jelenlévők feltételezett vétkességi érzésére apellált, igyekezve bevonni őket egy „áldozatok” „megmentésére” irányuló műveletbe, de ez másodlagos. Végül más olyan dolgokba is bepillanthattunk, melyek a hatalom rejtett működési módjával kapcsolatosak és melyek nagyon zavaróvá váltak azok számára, akik nem határolódtak el attól időben.

A törvény hallgatólagos eljárással történt elfogadása – ami általában a jelentéktelen tervezetekre jellemző –

valójában egy politikai zsákutca kifejeződése.

Nem kételkedünk abban, hogy „elfelejtése” szándékos volt, hiszen a mostanra kialakult formája már senkinek sem felel meg, ráadásul már minden érvet is kimerítettek. Nem kizárt, hogy a többség végül teljesen lemond majd arról a törvényről, mely csak súlyos politikai károkat okozott neki.

Azért ennek a helyzetnek van egy előnye is. A hallgatólagos elfogadás gyakorlatilag lehetővé teszi, hogy közvetlenül az Igazságügyi Minisztérium eredeti szövegéből kiindulva kezdjék újra a vitát. A politikai vita így megszabadulna a szenátusi foltoktól és hibáktól és újra nulláról, „tiszta állapotból” indulhatna, megadva a szövegnek és a politikai kezdeményezésnek azt a tiszteletreméltóságot, aminek már elejétől fogva híján volt. Nem kizárt, hogy a törvény újra mindenféle ködös megfontolásokban akad majd el, de kár lenne a második esélyt is elszalasztani.

Az alcímeket a szerkesztőség adta.