Gyermekpornográfia miatt csaptak le egy bandára Temes megyében

A csoport tagjai egy 16 éves lányt zsaroltak.
Hirdetés

Három házkutatást tartott hétfőn Temes megyében a rendőrség a Szervezett Bűnözés és Terrorizmus Elleni Ügyészség (DIICOT) munkatársaival közösen egy gyermekpornográfiával, megfélemlítéssel és zsarolással foglalkozó bűnszervezet felszámolása céljából.

A házkutatások nyomán a rendőrök lefoglaltak egy hordozható számítógépet, egy táblagépet, egy mobiltelefont és több, informatikai adatok tárolására alkalmas hordozót. A gyanúsítottakat a DIICOT székhelyére kísérték kihallgatásra.

A gyanú szerint három, 18 és 26 év közötti férfi gyermekpornográfiával, megfélemlítéssel és zsarolással foglalkozó bűnszervezetet hozott létre.

A kivizsgálások során kiderült, hogy 2015 októberében a csoport egyik tagja összebarátkozott a közösségi hálón egy 16 éves lánnyal, és egy alkalmazáson keresztül meztelen képeket küldtek egymásnak – írja a közlemény.

Később a csoport másik tagja kapcsolatba lépett a lánnyal, és megzsarolta, hogy amennyiben nem létesít nemi kapcsolatot a csoport harmadik tagjával, közzéteszi a fényképeket a közösségi hálón. Ezt követően a fotókat közzé tették az interneten – írja a rendőrség.

Hirdetés