A PSD elnöke szeretné, ha a magyar választók a szociáldemokrata államfő-jelöltet támogatnák.
Nem zárja ki az esetleges közös kormányzás lehetőségét az RMDSZ-szel Liviu Dragnea, a kormány fő erejét adó Szociáldemokrata Párt elnöke. A politikus erről vasárnap este beszélt.
Draggnea egy interjúban kifejtette: korai arról beszélni, hogy elindul-e a 2019-es államfő- választáson.
„Szerintem erről 2019-ben fogunk tárgyalni. Politikai és az eddigi kampányokban szerzett tapasztalataim alapján az véleményem, hogy aki már most elkezd beszélni, aki már most tervezget, az elnököt és más pártokat is beleértve, (...) az veszíteni fog. Írásba adom, hogy akik már most tervezgetik, hogy jelöltessék magukat és azon gondolkodnak, hogy miként nyerhetnek, azok veszíteni fognak. Vagy nem is lesznek jelöltek vagy veszítenek. Ezt nem így kell csinálni, mi a kormányprogramra koncentrálunk és nem akarom felhasználni a kormányt, a tisztségeinket vagy a kormányprogramot arra, hogy ezzel győzzük meg az embereket az elnökválasztások során" - tette hozzá Dragnea.
Bár kitért a válaszadás elől, Dragnea azt mondta, hogy „jó román államelnök lenne", majd hozzátette: meggyőződése, hogy Klaus Iohannis „román gondolkodású" elnök, de „sokkal nyitottabbnak kellene lennie és többet kellene kommunikálnia".
A PSD vezetője szeretne együttműködni az RMDSZ-el a következő elnökválasztáson, és kihangsúlyozta, nagyon fontos lenne, hogy a magyar választók támogassanak egy szociáldemokrata jelöltet is.
Egy esetleges RMDSZ-es kormánykoalícióról Dragnea azt mondta, nem beszélt erről Călin Popescu Tăriceanuval, de nem zárja ki ennek lehetőségét.
„És a gondolkodó élet csendben átadja helyét a fanatikus és a zombi iszonyú és nevetséges szembenállásának.”
Gondolkodás egy amazonasi fejével az erdélyi magyarság visszhangkamráiról.
Minden az egység illúziójával kezdődött, ami végül megvalósult, de nem úgy, ahogy azt tervezték – derül ki Bánkúti Gábor történész kolozsvári előadásából.
A magyar zenetörténet legendás csapatát láthatta bárki, aki elzarándokolt Bonchidára az idei TIFF-en. És hej, micsoda hangattakot produkált az 50 éves Vágtázó Halottkémek.
Az ember igyekszik érteni, hogy a természetet óvni kell. És azt is, hogy az állatokat szeretni kell. De azt is meg kellene érteni, hogy jelen pillanatban nem az embernek kell mennie, hanem a medvének. Pont.
Az országos hegyimentő-szolgálat szakemberei gyakorlati tanácsokat adnak arra vonatkozóan, hogy mi a teendő, ha vadállattal – elsősorban medvével – találkozik az ember, és kiemelik azt is, hogy hasonló esetekben mit nem szabad tenni.
Hétfőn tüntetnek a parlament előtt a pedagógusok és az egészségügyi dolgozók, a sepsiszentgyörgyi rendőrök pedig megakadályoztak egy öngyilkosságot.
A gyanú szerint az orvos pénzt kért egy műtét elvégzéséért.
“I would like to speak with Romania’s new president as soon and as extensively as possible, because we have shared issues within the European Union, and the interests of Romanians and Hungarians often align," Prime Minister Viktor Orbán told Krónika.
Több láda sör szóródott szét péntek délután Felsősófalva főútján, miután egy teherszállító jármű rakománya a földre esett. Az országutat félpályán lezárták, emiatt kisebb torlódás alakulhat ki.
Eközben a pozícióhalmozásnak (is) hadat üzenő Bolojan épp halmozza a pozíciókat, a PSD-ben pedig dúl a belső hatalmi harc.

… az egészségügyi miniszter ígéretéhez híven a betegek kajáját eszi és ízlik neki… és egy visszahívott konzulátusi tányérnyaló szerint a külügyminiszter bassza meg.

… hiába kezdeményezte az AUR, nem sikerült borsot törni Ursula von der Leyen orra alá… és egy öt kilométeres útdarab átadásán annyi politikus és tányérnyaló tolongott, hogy majd megrepedt alattuk az aszfalt.

Elévülés miatt nem büntethető a bigámiával vádolt bákói állatorvos. A minisztériumi alkalmazottak külföldi utazásain is spórol Ilie Bolojan.

Tüntetéshullám indul az országban a megszorító intézkedések miatt, és az ország 15 megyéjére adtak ki árvízriadót.

Kiderült, hogy a hosszú ideje veszteséges TAROM vezetőinek fizetését nemrég megduplázták.
Kiderült, hogy a hosszú ideje veszteséges TAROM vezetőinek fizetését nemrég megduplázták.
Hétfőn tüntetnek a parlament előtt a pedagógusok és az egészségügyi dolgozók, a sepsiszentgyörgyi rendőrök pedig megakadályoztak egy öngyilkosságot.
Hétfőn tüntetnek a parlament előtt a pedagógusok és az egészségügyi dolgozók, a sepsiszentgyörgyi rendőrök pedig megakadályoztak egy öngyilkosságot.
A Salrom igazgatójának lemondását és új bánya megnyitását követelték Parajdon. A környezetvédelmi miniszter szerint nem orvosolható pusztán vadászattal a medveprobléma.

Július 7-től a szolgáltatók blokkolni fogják a Románián kívülről érkező hamis telefonhívásokat, és Toni Greblă-t kirúgták az állandó választási hatóság éléről, mert megemelte a saját fizetését.

Állami költségvetésből buliztak a Salromnál, miközben megfeszített erővel keresték a hatóságok a parajdi bányakatasztrófa megoldását. A betegszabadságokat is érintik a kormány új megszorítási intézkedései.