// 2025. július 12., szombat // Izabella, Dalma

Elutasították a székely zászlót és himnuszt betiltó tervezetet

// HIRDETÉS

Egészen durva dolgokat tartalmazott a kezdeményezés.

A képviselőház szerdán elutasította az 1994/75-ös zászló- és himnusztörvény módosításáról szóló javaslatot, amely teljesen betiltotta volna a regionális himnuszok nyilvános eléneklését vagy lejátszását, illetve a regionális zászlók kifüggesztését, nem csak a közintézményekben, hanem úgy általában. Elfogadása esetén az új rendelkezés vonatkozott volna a székely himnuszra és zászlóra, de az Erdély-zászlóra is.

A PSD, a PNL és a hajdani UNPR 58 törvényhozója által tavaly februárban kezdeményezett javaslat kötelezővé tette volna a román himnusz eléneklését vagy lejátszását az országban zajló összes sporteseményen, minden televízió és rádió (nem csak a közmédia) napi adásának kezdetén és reggelente az elemi és gimnáziumi oktatáson kívül a középiskolákban is. Egyben tiltotta volna a regionális himnuszok eléneklését vagy lejátszását bármilyen körülmények között.

A tervezet értelmében a román zászlót csak akkor lehet más zászlókkal együtt kitűzni, ha egy Románia által elismert ország lobogójáról van szó, ugyanakkor tilos a román zászló mellé kitűzni romániai vagy külföldi régiók zászlaját, és bármilyen más olyan entitásét, amely a területi szegregáció mellett, az alkotmányos rend ellen harcol.

„A területi szegregációért harcoló szervezett struktúrák megnyilvánulásai, amelyekkel azok az alkotmányos rend megszegésére uszítanak, szükségessé teszik a törvénymódosítást, hogy büntetni lehessen ezeket a provokációkat. (…) Úgy gondoljuk, hogy meg kell tenni bizonyos intézkedéseket a nemzeti érzület ápolása, a román állam alkotmányos értékei iránti elkötelezettség erősítése érdekében”

– javasolták a kezdeményezők.

A szenátus korábban hallgatólagosan fogadta el a tervezetet, a képviselőház döntéshozóként utasította most el.

A két himnuszéneklési botrányról itt és itt olvashat bővebben.

A kezdeményezés kapcsolódik két, 2016 januárjában történt, himnusszal kapcsolatos incidenshez. mindkettő a román női kosárlabda-bajnokság meccsein történt. Elisabeta Lipă akkori ifjúsági és sportminiszter átiratban hívta fel az országos sportszövetségek figyelmét, hogy a törvényes előírások értelmében a nem nemzetközi versenyeken nem csak hogy nem kell, de egyenesen tilos kötelezően lejátszani, elénekeltetni a román himnuszt.

// HIRDETÉS
Különvélemény

A radikalizálódott elitek populizmusáról

Fall Sándor

„És a gondolkodó élet csendben átadja helyét a fanatikus és a zombi iszonyú és nevetséges szembenállásának.”

Visszatérés önmagunkhoz – mit tanulhatunk Erdélyben egy amazóniai kultúrától?

Sánta Miriám

Gondolkodás egy amazonasi fejével az erdélyi magyarság visszhangkamráiról.

// HIRDETÉS
Nagyítás

Ilyen volt jezsuitának lenni a 20. századi Romániában

Sólyom István

Minden az egység illúziójával kezdődött, ami végül megvalósult, de nem úgy, ahogy azt tervezték – derül ki Bánkúti Gábor történész kolozsvári előadásából.

A kozmosz megállt a Bánffy-kastélyban és kilökte magából az ősmagyar sámánpunkot

Szántai János

A magyar zenetörténet legendás csapatát láthatta bárki, aki elzarándokolt Bonchidára az idei TIFF-en. És hej, micsoda hangattakot produkált az 50 éves Vágtázó Halottkémek.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
Ismét embert ölt a medve! Nem! Egy kretén miatt legyilkoltak egy háromgyermekes macianyut!
Főtér

Ismét embert ölt a medve! Nem! Egy kretén miatt legyilkoltak egy háromgyermekes macianyut!

Az ember igyekszik érteni, hogy a természetet óvni kell. És azt is, hogy az állatokat szeretni kell. De azt is meg kellene érteni, hogy jelen pillanatban nem az embernek kell mennie, hanem a medvének. Pont.

Ismét lecsapott a vihar, sok a sérült a népszerű üdülővárosban (Videó)
Krónika

Ismét lecsapott a vihar, sok a sérült a népszerű üdülővárosban (Videó)

Háztetőket szakított, fákat döntött ki és elárasztotta az utcákat a vihar szerdán Sinaián és a Prahova-völgyének több közkedvelt üdülőtelepén.

Az életéért küzdött az atlétikaedző, akire nyolc kutya támadt rá Biharfüred közelében – hírmix
Főtér

Az életéért küzdött az atlétikaedző, akire nyolc kutya támadt rá Biharfüred közelében – hírmix

A Salrom igazgatójának lemondását és új bánya megnyitását követelték Parajdon. A környezetvédelmi miniszter szerint nem orvosolható pusztán vadászattal a medveprobléma.

Szinte tízmilliós sikkasztási ügy Kézdivásárhelyen
Székelyhon

Szinte tízmilliós sikkasztási ügy Kézdivásárhelyen

Jelentős gazdasági bűncselekmény gyanújával nyomoz a Kovászna megyei ügyészség. Hétfőn több házkutatást is végrehajtottak, amelyek során okiratokat és informatikai eszközöket foglaltak le.

Mintegy 25 millió lejt és 30 kiló aranyat foglaltak le Georgescu szökésben levő zsoldosvezérétől
Krónika

Mintegy 25 millió lejt és 30 kiló aranyat foglaltak le Georgescu szökésben levő zsoldosvezérétől

A legfőbb ügyészség zárolta a Călin Georgescu volt elnökjelölt biztonságáért felelős zsoldos, Horațiu Potra számláit és vagyonát egy adócsalási és

Kenőpénz elfogadásán értek egy ortopéd szakorvost
Székelyhon

Kenőpénz elfogadásán értek egy ortopéd szakorvost

A gyanú szerint az orvos pénzt kért egy műtét elvégzéséért.

// még több főtér.ro
Iszunk, de milyen áron? – pénteki hírmix
2025. július 04., péntek

Iszunk, de milyen áron? – pénteki hírmix

Július 7-től a szolgáltatók blokkolni fogják a Románián kívülről érkező hamis telefonhívásokat, és Toni Greblă-t kirúgták az állandó választási hatóság éléről, mert megemelte a saját fizetését.