Dragnea politikai rezsimváltása

Ha felmerül önökben a kérdés, hogy honnan vette Dragnea és Tăriceanu a kormányprogramba bekerült „ötleteket”, a Szuverén Befektetési Alapot, a helyi fejlesztési programot vagy a közszférában végrehajtott béremeléseket, miközben agresszíven csökkentik az adókat és a járulékokat, akkor nem kell túl messze keresgélniük. Dragnea a Putyin féle Oroszországot másolja. 2005 és 2007 között, amikor Románia éppen a reformokkal küszködött – főleg a híres igazságügyi piros zászlókkal –,

Vlagyimir Putyin ambiciózus „fejlesztési” és korszerűsítési programot indított be,

ami adó- és járulékcsökkentéseket (13 százalékos egységes kulcs, adójóváírások) jelentett, oktatási és egészségügyi béremelésekkel és a két ágazatba történt masszív beruházásokkal, egy közigazgatási reformmal és – nyilvánvalóan – a „deszovjetizálás” ürügyén végrehajtott polgári, büntetőjogi és az igazságszolgáltatásra vonatkozó törvénymódosításokkal párhuzamosan. E putyinista reformok végén a kormány határozott ellenőrzést szerzett az állami gazdaság legnagyobb része felett (ez a kormány Szuverén Alapjának átlátszó célja is), bebiztosította magának az adócsökkentéstől elragadtatott és az ügyészi beavatkozásoktól megszabadított magáncégek és a lakosság életszínvonal-emelkedésnek örvendő többségének lojalitását. A putyinista Oroszország „fejlődésének” ára az alapvető egyéni jogok és szabadságok szinte teljes eltűnése, egy törvénnyel szemben immunis hierarchikus hatalmi struktúra, az intézményesült korrupció és egy tekintélyelvű nacionalista politikai rezsim volt, melyet agresszív bel- és külföldi propaganda támogatott meg, és amely nagyon sok hasonlóságot mutat a mussolinista korporatista fasizmussal.

Dragnea uralma alatt egy szisztematikus program végrehajtásának vagyunk a tanúi, melynek célja

a romániai politikai rendszer elmozdítása egy olyan tekintélyelvű nacionalista oligarchikus rezsim felé,

melyet az orosz putyinizmusnak megfelelő rendszerszerű korrupció jellemez, és mindezt a „fejlődés” és az életszínvonal emelése nevében. Ha hétfőn hallották Tăriceanut a polgármesterekkel folytatott találkozón, amint e kormány egyik bölcsességét posztulálja, mely szerint: „Románia fejlesztését az erőszakszervek (vagyis a DNA) ellenállása dacára végre kell hajtani”, világosabbá válik, hova akarják vezetni a jelenlegi kormányzók Romániát. E cél eléréséhez el kell szigetelniük a helyi és központi állami adminisztrációt a büntetőjog hatókörétől, semlegesíteniük kell a korrupcióellenességet és meg kell szerezniük az ellenőrzést a törvényszékek és a fellebbviteli bíróságok felett. A hivatali visszaélés dekriminalizálása, egy magisztrátusi felelősségről szóló törvény vagy egy „törvényesség és szükségesség között világosan különbséget tévő” jogrend beígérése a helyi választottak védelmében, valamint a DNA (Országos Korrupcióellenes Igazgatóság – a szerk.) és a Főügyészség elleni fáradhatatlan kampánynak egyetlen végkifejlete van: a politikai rezsim alapvető megváltoztatása.

A PSD (Szociáldemokrata Párt – a szerk.) és PNL-n (Nemzeti Liberális Párt – a szerk.) belüli szövetségesei csaknem tíz éve, vagyis szinte azóta e cél érdekében tevékenykednek, hogy Románia az EU tagja lett. Miközben egy reformpárti kisebbség Románia és Nyugat-Európa jogi és intézményi szinkronba hozásán dolgozott,

PSD-s körökben egy reakciós és Európa-ellenes nacionalista projektet fogalmaztak.

A restaurációra Adrian Năstase adta meg az ideológiai jelet, politikai örökösei, Ponta és Dragnea pedig nem tettek egyebet, csak megpróbálták azt végrehajtani. De miközben Ponta kudarcot vallott ebben, Dragnea közel áll a sikerhez.

Az összes 1989 utáni jelentős romániai politikai vezető egy adott pillanatban a „rendszer”, a titkosszolgálatok volt és jelenlegi tisztjeiből álló hálózat segítségére támaszkodott. Ponta sem volt kivétel, aki sohasem tisztázta, milyen kapcsolata volt a szolgálatokkal. Dragnea és kamarillája azzal vádolták Pontát, hogy pont azért vallott kudarcot, mert túlságosan a „rendszerre” támaszkodott és éppen ezért aztán hatalomra kerülve megpróbálja a dolgokat más emberekkel elintézni. Dragnea megértette, hogy a romániai rezsimet nem lesz képes ugyanazokkal az emberekkel megváltoztatni, akiket Ponta használt. Így aztán megtette az egyetlen dolgot, amit megtehetett: megkezdte a PSD-n belüli informális hatalmi központok átszervezését. Mivel lefoglalt bennünket a hatalom igazságszolgáltatás elleni rohama és Dragnea háborúja a DNA és Iohannis ellen,

figyelmen kívül hagytuk, milyen nagy mértékben megváltozott a PSD a december 11-i választás óta.

A Ponta-kör utolsó maradványait, vele az élen, kevesebb mint egy hónap alatt eltávolították a vezetésből, vagy hatalom nélküli tisztségekben szigetelték el őket. Romániában nem sokan hallottak Nicolae Bădălăuról, a helyi hatóságokkal kötött nagyon is hasznos szerződésekből megszületett és megcsinált giurgiu-i kiskirályról, de múlt év vége óta Bădălău úr a PSD ügyvezető elnöke. Még kevesebben hallottak az Olt megyei kiskirályról, Paul Stănescuról, holott Stănescu kulcsember lett a PSD-ben, mint ahogy szinte senki sem hallott Sevil Shhaideh-ről, Sorin Grindeanuról sem, mielőtt a PSD miniszterelnöknek javasolta őket. Ezek ellen a „csodálatos politikai és erkölcsi minőségű, de senki által sem ismert emberek” ellen lázadt fel Ponta a bizarr biankó lemondásával. Ponta ebben a történetben nem az új nemzedéket, hanem a régi gárdát képviseli, mely azzal szembesül, hogy a Dragnea parancsnoksága alatt álló pártkiskirályok ismeretlen hadserege kiszorítja a hatalomból. Ezekkel akarja Dragnea Oroszországhoz hasonló irányított demokráciává változtatni Romániát, és ez akár sikerülhet is neki.

Az alcímeket a szerkesztőség adta.