A budapesti Eötvös Loránd Tudományegyetem (ELTE) média tanszékének keretében az oktatók és az egyetemi hallgatók közös projektjeként 2011-ben megalakult a Romakép Műhely. Ez egy olyan, az élénk vitáktól sem elzárkózó kritikai képelemző közösség, mely kifejezetten a romák képi megjelenítésére fókuszál.

A filmklubként indult csoportosulás azóta számos, az egyetemen túlmutató programmal tágította kereteit, már csak azáltal is, hogy a műhelymunkához romakutatók, valamint a dokumentumfilmes vagy a romákkal kapcsolatos társadalmi kérdések iránt érdeklődők is csatlakoztak.

Müllner András magyaráz a kolozsvári közönségnek

A műhely működésébe a napokban Kolozsváron, a  Babeș-Bolyai Tudományegyetem Kommunikáció, Közkapcsolatok és Reklám Intézete magyar tagozatán is betekintést kaphattunk, ahol Müllner András egyetemi docens (ELTE) és meghívottai – Fosztó László néprajzkutató, szociálantropológus, Kádár Magor kommunikációkutató és Szántai János író, producer, a Főtér.ro munkatársa – beszélgetett. Moderált Deák Gergő és Jakabos Orsolya.

Müllner András bevezetőjében a Romakép Műhely fontosabb kutatásait ismertette, majd egy rasszizmusellenes rövidfilmekből álló válogatás levetítése után arra kereste a választ a meghívottakkal, hogy

milyen erényei és buktatói lehetnek az ilyen alkotásoknak.

Nem hiányozhatott a válogatásból a Roma Oktatási Alap pár évvel ezelőtt készített, de az interneten a mai napig népszerű kampányvideója, melyben slammelő romák mondják el, miért érdemes a tanulást választani. Bár a „Küzdjé’ magadé, ne fossá’!” rövid időn belül szállóigévé vált, ennek a kampánynak is – mint az összes többinek – a jó szándék ellenére vannak hibái, hiszen eleve abból a sztereotípiából indul ki, hogy a romák nem szeretnek tanulni.

A beszélgetés résztvevői egyet értettek abban, hogy egy jó tartalom, mely virálissá válik az internetes felületeken, lényegretörő és egyértelmű üzenettel csap oda. Nem mindegy, hogy ezekben például szót kapnak-e a kirekesztett csoportok tagjai, vagy csak alárendelt helyzetből tekintenek a megbélyegzésre, ahogy például ebben a repülőgépes jelenetben történik (mint később elhangzott, nem is annyira elrugaszkodott a valóságtól ez a kisfilm, hiszen gyakran megtörténik a repülőkön, hogy egy utas nem szeretne afroamerikai személy mellett utazni).

Egy másik példa ami a témában rejlő kockázatokra világít rá, amikor egyes videók azzal próbálnak hatást elérni, hogy ráerősítenek bizonyos sztereotípiákra – pl. a romák lopnak, a feketék veszélyesek, stb. Ezek gyakran

nemhogy segítenének a hátrányos megkülönböztetés leküzdésében, hanem éppen ellenkező eredményt érik el.

Fosztó László arra mutatott rá, hogy a stigmatizáció jelenségében az egyik téves alapfeltevés, hogy mások jobban tudják a megbélyegzett személyről, hogy ki ő, mint  saját maga. Ebből születnek azok a kampányok, melyek a stigmákat az ellentétükbe kívánják fordítani. Müllner András szerint is fontos az, hogy a kirekesztett csoportok számára akár regionális szinteken lehetőséget teremtsenek az öndefinícióra.

A beszélgetés egyik érdemi vitája a gyerekek szerepeltetése körül alakult ki. Müllner András szerint a film készítői talán úgy gondolják, hogy a minél erősebb érzelmi hatás kiváltása érdekében megengedett a gyerekek traumatizálódásának ábrázolása. Kádár Magor úgy vélekedett, ez gusztustalan érzelmi zsarolást jelent. A reklámipar jól bevált receptje a nők, a gyerekek és az állatok szerepeltetése, ami garantált sikert jelent, azonban nem szabad elfeledni a morális kérdéseket, különösen ha az előítéletek leküzdése a cél.

Szántai János, aki elsősorban a filmes szempontokat ismertette, arról beszélt, hogy egy jó filmes stáb sokat dobhat egy-egy alkotás minőségén, de természetesen az is fontos, hogy kompakt, rövid üzenete legyen egy klipnek. Nem mindegy, hogy ki kire néz, a tekintetek hogyan találkoznak, mint ahogy az sem, hogy ha például amatőr színészekkel dolgozik a filmes, akkor az illető mennyire mozog otthonosan abban a helyzetben, amit el kell játszania.

Felmerült a kérdés, a negatív észrevételek ismeretében hogyan lehet a romák kirekesztését tematizálni helyes módon. Müllner András úgy vélekedett, hogy érdemes figyelmet fordítani az identitáserősítésre, például roma származású hősök (ld. az 1956-os szabadságharcban elesett Szabó „Kócos” Ilona) bemutatásával. A romák alig olvashatnak magukról a könyvekben, a világot „fehér” szempontból ismerik. Ezért

fontos lenne, hogy az oktatás inkább megerősítse az önképet a romákról szóló tartalmak közlésével.

A rasszizmus kérdését elemi szinten megragadó, pozitív példaként beszéltek a meghívottak arról a  szintén virálissá váló videóról, melyben nemzetiségükre büszke önkénteseken végeztek DNS-tesztet, melynek nyomán kiderül, az illetők színesebb családfával rendelkeznek, mint hitték. A másik pozitív példaként kerül szóba az a videó, melyben különböző nemzetiségű, vallású, bőrszínű, érdeklődésű emberekről derült ki, hogy mindegyikőjükben van valami közös, így külön csoportokat alkotnak azok, akik szeretnek táncolni, akik az iskola bohócai voltak, vagy akik láttak már földönkívülit.

Az eredeti kérdésre visszakanyarodva, végezetül az egyik egyetemista magvas hozzászólását idézzük, mellyel teljes mértékben egyet tudunk érteni. Hogyan lehet tehát felnyitni a szemeket a rasszizmussal szemben? Egyszerű: csináljanak jobb filmeket!