„Magyar” parlamenti albizottságot akar Kulcsár-Terza

Mert a magyar közösség ügyeivel foglalkozó testület még nincs a román parlamentben.
Hirdetés

A bukaresti parlament emberi jogi, nemzeti kisebbségi és egyházügyi bizottságán belül egy magyarokkal foglalkozó albizottság létrehozására tesz kísérletet Kulcsár-Terza József. A képviselő ezt tegnapi sepsiszentgyörgyi sajtótájékoztatóján jelentette be.

Mint elmondta, részt vett a bizottság e heti ülésén, és akkor vetődött fel benne, hogy a hasonló parlamenti testületeken belül különféle albizottságok működnek: ilyen volt a romaügyi, a mozgássérültek jogaival foglalkozó vagy éppen a külügyi bizottságon belül működő fenntartható fejlődés kérdésével foglalkozó – de nincs olyan, amely kifejezetten a magyarság jogainak biztosítását venné górcső alá. Ez is azt bizonyítja, hogy bennünket másodragú állampolgárokként kezelnek – szögezte le. Ezért fel is vetette a bizottság elnökének, Ibram Iuseinnek, hogy hozzanak létre egy ilyen albizottságot, mire azt a választ kapta, hogy ezt meg lehet tenni, de akkor foglalkozni is kell vele.

Az albizottság létrehozásához azonban három képviselő szükséges, az emberi jogi bizottságban pedig csak ketten vannak magyarok – Kulcsár-Terza József és Benkő Erika –, így szükség lesz egy harmadik kolléga segítségére, ez ügyben Kulcsár-Terza József már elkezdte az egyeztetéseket.

Hirdetés