Az RMDSZ is megszavazta a rádió- és tévéilleték eltörlését

Pedig a kampányban még azt állította Kelemen Hunor, hogy ezeket meg kell tartani.
Hirdetés
Elutasította kedden a szenátus plénuma Klaus Iohannis államfőnek a 102 nem adójellegű illeték eltörléséről szóló törvény újratárgyalására vonatkozó javaslatát, és a kihirdetésre küldött formájában fogadta el a jogszabályt. 
 
A költségvetési bizottság jelentését, amely a törvény kihirdetésre előkészített változatát javasolta elfogadásra, 82 szavazattal fogadta el a plénum, 32-en szavaztak ellene, tartózkodás nem volt. Az újratárgyalás mellett egyedül a Nemzeti Liberális Párt (PNL) és a Népi Mozgalom Párt (PMP) honatyái voksoltak.
 
A PSD szenátoraival egyetértésben Nicoleta Ramona Dinu USR-s és Tánczos Barna RMDSZ-es szenátor is az újratárgyalásra vonatkozó kérés elutasítása mellett tette le voksát a költségvetési bizottságban, vagyis a 102 illeték között a rádió- és tévéilleték eltörlése mellett. Kelemen Hunor még a kampány nyitányában azt mondta, a rádió- és tévéilletéket márpedig meg kell tartani.
 
A PMP azzal indokolta, hogy miért szavazott a 102 illetékek eltörlése ellen, hogy a törvény a rádió- és tévéilleték eltörlését is előírja, márpedig nem tisztázott, milyen forrásból és milyen módon fogják biztosítani a közszolgálati rádió és televízió finanszírozását
 
Florin Cîţu liberális honatya szerint az lett volna a legjobb, ha a rádió- és tévéilleték kérdését leválasztották volna a többi 101 illeték felszámolására vonatkozó javaslatról, és külön tárgyalták volna. Mivel ez nem történt meg, a PNL is leszavazta a 102 illeték eltörlését.
 
Ugyanígy szavazott a plénumban a Mentsétek Meg Romániát Szövetség (USR) is, amely bejelentette, meg fogja támadni a törvényt az alkotmánybíróságon annak az alkotmánycikkelynek az alapján, amely függetlenként határozza meg a közszolgálati rádiót és tévét. Az USR szerint ha TVR és a közrádió teljes bevételének egyetlen forrása az állami költségvetés lesz, azzal a két intézmény alárendelődik a mindenkori kormánynak, és megszűnik függetlennek lenni.
 
Az USR azt is kifogásolja, hogy a törvényt közvita nélkül és a szakemberek álláspontjának teljes mellőzésével fogadták el. A mai plénumbeli voksoláson pedig csak az ellenszavazatokat számolták meg, a támogató voksok számát a kezdeti jelenlétből kivont ellenszavazatokból számították ki. Miközben az USR egyik szenátora szerint nem vagy alig volt meg a kvórum, jelen esetben a minősített többség.

Hirdetés