Kevesebbet bűnöztek karácsony első napján

Ám a hírek szerint ennek nem a szeretethez volt köze.
Hirdetés

Hanem a fokozott rendőri készültséghez. Ugyanis a megszokott létszámon felül, több mint 10 000 rendőr járőrözött karácsonykor országszerte. Ennek következtében negyedével csökkent a bűnesetek száma 2015-höz képest.

A román rendőrség közleménye szerint karácsony első napján a közegek elsősorban a vallási jellegű rendezvények, a nagy tömegeket vonzó események alkalmával, illetve az autópályákon és főbb országutakon ügyeltek a közbiztonságra.

A statisztikák szerint tavalyhoz képest 24%-kal csökkent az erőszakos bűncselekmények és kihágások száma karácsony első napján, a közúti balesetek száma pedig 14%-kal.

Hirdetés