Ő az első, akinek nem tetszik a PSD miniszterelnök-jelöltje

Nem azért, mert nő, vagy mert muszlim, vagy mert török származású. Hanem mert ő az egyik mindenes Mutyifalván.
Hirdetés
Elfogadhatatlan a PSD-ALDE javaslata a kormányfői tisztségre a Mentsétek Meg Romániát Szövetség (USR) számára, és nem is fogja megszavazni a parlamentben – nyilatkozta az USR elnöke, Nicușor Dan percekkel azután, hogy kiderült: Liviu Dragnea PSD-elnök Sevil Shhaideh-t nevesítette.
 
A volt régiófejlesztési miniszter nem rendelkezik egy kormányfőtől elvárható kiállással, véli Nicușor Dan, „a konstancai brancsból” jön együtt Radu Mazărével (DNA-nyomozás miatt lemondott 15 évnyi polgármesterség után) és Nicușor Constantinescuval (jelenleg 5 éves börtönbüntetését tölti, egy másik ügyben 15 évre ítélték, de az még nem jogerős).
 
Konkrétan pedig azt rója fel a városvédő matematikusból lett pártelnök Sevil Shhaideh-nek, hogy még régiófejlesztési miniszterként úgy csonkította meg az urbanisztikai törvényt, hogy utat nyisson a spekulatív ingatlanbizniszeknek.
 
Ami a legsúlyosabb, hogy Dan szerint Liviu Dragnea már bejelentette, hogy módosítani fogják azt a törvényt, amely jelenleg megtiltja, hogy jogerősen elítélt személyek a kormány tagjai legyenek. Egyrészt a PSD kész ismét egyetlen személy kedvéért módosítani egy jogszabályt, kifogásolja az USR elnöke, másrészt úgy véli, pár hónap múlva, a módosítás után Liviu Dragnea egyből átveszi majd a kormány irányítását Sevil Shhaideh-től.

Hirdetés