A magyar közmédiából is a romániai választások folynak december 11-én

„A világ szívének ajtaján” kívánnak dörömbölni, bármit is jelentsen ez.
Hirdetés

A magyarországi közmédia adói tematikus műsorokban mutatják be a romániai választásokat december 11-én – mondta a Duna Médiaszolgáltató Nonprofit Zrt. vezérigazgatója szerda este az M1 aktuális csatornán.

Dobos Menyhért közölte: az M1 napközbeni híradásokkal, helyzetjelentésekkel és élő kapcsolásokkal jelentkezik Erdélyből.

A Kossuth Rádióban a megszokott magazinok – a Vasárnapi újság kivételével – elmaradnak, és helyettük tematikus, a romániai választásokat körüljáró műsorokat sugároznak majd.

Élő adással jelentkezik a Határok nélkül című magazinműsor is. A Duna csatornán is módosul a vasárnapi adásrend: vasárnap reggel – romániai idő szerint 8:25-től – indul a választási műsor, és kora délután is a voksolásé lesz a főszerep.

A Duna végigköveti a választások napját, így este élő stúdióműsor és élő bejelentkezések várják a nézőket, többek között a Magyarság Házából, valamint különböző erdélyi helyszínekről.

Hirdetés

Dobos Menyhért hangsúlyozta, hogy a közmédiának nemcsak törvényi, hanem erkölcsi kötelessége is, hogy tájékoztassa a magyar embereket, és az ügy azért is fontos, mert nem mindegy, lesz-e parlamenti képviselete a magyar kisebbségnek.

Reményét fejezte ki, hogy külföldön is követni fogják a közmédia műsorait, és Tamási Árontól idézve hozzáfűzte, „nekünk a világ szívének ajtaján kell kopogtatni, azért, hogy a magyarság hangját meghallják”.

„Mi vasárnap dörömbölni szeretnénk” – hangsúlyozta a vezérigazgató.

Hirdetés