És a munkavállalói vízumokat is átvizsgálják a hivatalba lépését követően.
Donald Trump megválasztott amerikai elnök videoüzenetet tett közzé, amelyben kifejti, hogy első hivatali napján milyen fontos döntéseket hoz majd.
A helyi idő szerint hétfő este közzétett tájékoztatás szerint az Egyesült Államok kivonul a nagy szabadkereskedelmi megállapodásokból és elindíttatja a munkavállalási vízumok programjának felülvizsgálatát az esetleges visszaélések kiszűrésére.
Ez az a két, fontosnak ítélt ügy, amelyben Donald Trump a beiktatása utáni első napon döntést hoz.
November 8-i választási győzelme óta a republikánus politikus nem tartott sajtóértekezletet, s ez az első alkalom, hogy az amerikai nemzet egészéhez fordul. „Az én programom egy nagyon egyszerű elven nyugszik: Amerika az első. Legyen szó acélgyártásról, autók előállításáról vagy betegek gyógyításáról, azt akarom, hogy a következő generációs termelés és innováció itt történjék, a mi nagyszerű hazánkban, Amerikában, és ezzel az amerikai dolgozó embereknek teremtsünk gazdagságot és munkahelyeket" - fogalmaz üzenetében a megválasztott elnök.
Bejelentette szándékát, hogy az Egyesült Államokat kivonja a készülő ázsiai-csendes-óceáni szabadkereskedelmi egyezményből (TPP), amit kétoldalú, „korrekt" kereskedelmi egyezményekkel helyettesít majd, amelyekkel
Trump a TPP-t az Egyesült Államok „potenciális katasztrófájának" minősítette. Egyúttal bejelentette azt is, hogy - választási ígéreteihez híven - felold néhány energetikai korlátozást, így ismét lehetővé válik „a tiszta szén" és a palaolaj kitermelése, amely Trump szerint „több millió jól fizető munkahelyet teremt majd".
Megígérte: a munkaügyi minisztériumot felkéri, hogy vizsgálja meg az esetleges visszaéléseket a vendégmunkások - köztük a high-tech ipar dolgozóinak - munkavállalási vízumait illetően.
Videoüzenetében Trump kitért arra is, hogy
s hangsúlyozta, hogy „igazán nagyszerű és tehetséges emberekkel, valódi hazafiakkal" folytat megbeszéléseket, akik közül sokan nemsokára a kormány tagjai lesznek és „ismét naggyá teszik Amerikát".
Donald Trump egyelőre viszonylag kevés munkatársat nevezett meg a nyilvánosság előtt is: Reince Priebust, aki a Fehér Ház kabinetfőnöke lesz, Steve Bannont, leendő főtanácsadóját, Michael Flynn altábornagyot, leendő nemzetbiztonsági tanácsadót,
Mike Pompeo kansasi politikust, akit a Központi Hírszerző Ügynökség (CIA) élére állít, valamint Jeff Sessions alabamai szenátort, aki igazságügyi miniszter lesz. Vasárnap és hétfőn Trump egymás után tárgyalt republikánus politikusokkal, köztük korábbi bírálójával, Mitt Romney volt massachusettsi kormányzóval is. Hétfőn egyébként izgalomban tartotta az amerikai sajtót, hogy egy demokrata párti képviselőnő, a hawaii Tulsi Gabbard is Trumpnál járt a manhattani Trump-toronyban. A 35 éves Gabbard, annak ellenére, hogy fiatal és nő, háborús veterán, megjárta Irakot. A Trumppal folytatott eszmecseréje után nyilatkozatot adott ki, amelyben hangsúlyozta, hogy „őszinte és pozitív" megbeszélést folytattak, elsősorban Szíriáról és a terrorizmus elleni küzdelemről, s ő a maga részéről teljes erejével támogatni fogja az új elnököt.
Trump hétfőn Newt Gingrich volt képviselőházi elnökkel, Elaine Chaóval, a Bush-kormányzat munkaügyi miniszterével, Rick Perry volt texasi kormányzóval, Mary Fallin asszonnyal, Oklahoma jelenlegi kormányzójával tárgyalt. Twitter-üzenetben pedig tudatta: azt szeretné, ha Nigel Farage, a Brexitet szorgalmazó és az Európai Uniót rendszeresen bíráló Egyesült Királyság Függetlenségi Pártjának (UKIP) ideiglenes vezetője lenne a brit nagykövet az Egyesült Államokban.
„És a gondolkodó élet csendben átadja helyét a fanatikus és a zombi iszonyú és nevetséges szembenállásának.”
Gondolkodás egy amazonasi fejével az erdélyi magyarság visszhangkamráiról.
Minden az egység illúziójával kezdődött, ami végül megvalósult, de nem úgy, ahogy azt tervezték – derül ki Bánkúti Gábor történész kolozsvári előadásából.
A magyar zenetörténet legendás csapatát láthatta bárki, aki elzarándokolt Bonchidára az idei TIFF-en. És hej, micsoda hangattakot produkált az 50 éves Vágtázó Halottkémek.
Az ember igyekszik érteni, hogy a természetet óvni kell. És azt is, hogy az állatokat szeretni kell. De azt is meg kellene érteni, hogy jelen pillanatban nem az embernek kell mennie, hanem a medvének. Pont.
Az országos hegyimentő-szolgálat szakemberei gyakorlati tanácsokat adnak arra vonatkozóan, hogy mi a teendő, ha vadállattal – elsősorban medvével – találkozik az ember, és kiemelik azt is, hogy hasonló esetekben mit nem szabad tenni.
Hétfőn tüntetnek a parlament előtt a pedagógusok és az egészségügyi dolgozók, a sepsiszentgyörgyi rendőrök pedig megakadályoztak egy öngyilkosságot.
A gyanú szerint az orvos pénzt kért egy műtét elvégzéséért.
“I would like to speak with Romania’s new president as soon and as extensively as possible, because we have shared issues within the European Union, and the interests of Romanians and Hungarians often align," Prime Minister Viktor Orbán told Krónika.
Több láda sör szóródott szét péntek délután Felsősófalva főútján, miután egy teherszállító jármű rakománya a földre esett. Az országutat félpályán lezárták, emiatt kisebb torlódás alakulhat ki.
Eközben a pozícióhalmozásnak (is) hadat üzenő Bolojan épp halmozza a pozíciókat, a PSD-ben pedig dúl a belső hatalmi harc.
Eközben a pozícióhalmozásnak (is) hadat üzenő Bolojan épp halmozza a pozíciókat, a PSD-ben pedig dúl a belső hatalmi harc.
… az egészségügyi miniszter ígéretéhez híven a betegek kajáját eszi és ízlik neki… és egy visszahívott konzulátusi tányérnyaló szerint a külügyminiszter bassza meg.
… az egészségügyi miniszter ígéretéhez híven a betegek kajáját eszi és ízlik neki… és egy visszahívott konzulátusi tányérnyaló szerint a külügyminiszter bassza meg.
… hiába kezdeményezte az AUR, nem sikerült borsot törni Ursula von der Leyen orra alá… és egy öt kilométeres útdarab átadásán annyi politikus és tányérnyaló tolongott, hogy majd megrepedt alattuk az aszfalt.

Elévülés miatt nem büntethető a bigámiával vádolt bákói állatorvos. A minisztériumi alkalmazottak külföldi utazásain is spórol Ilie Bolojan.
Elévülés miatt nem büntethető a bigámiával vádolt bákói állatorvos. A minisztériumi alkalmazottak külföldi utazásain is spórol Ilie Bolojan.
Tüntetéshullám indul az országban a megszorító intézkedések miatt, és az ország 15 megyéjére adtak ki árvízriadót.
Tüntetéshullám indul az országban a megszorító intézkedések miatt, és az ország 15 megyéjére adtak ki árvízriadót.
Kiderült, hogy a hosszú ideje veszteséges TAROM vezetőinek fizetését nemrég megduplázták.
Kiderült, hogy a hosszú ideje veszteséges TAROM vezetőinek fizetését nemrég megduplázták.
Hétfőn tüntetnek a parlament előtt a pedagógusok és az egészségügyi dolgozók, a sepsiszentgyörgyi rendőrök pedig megakadályoztak egy öngyilkosságot.
Hétfőn tüntetnek a parlament előtt a pedagógusok és az egészségügyi dolgozók, a sepsiszentgyörgyi rendőrök pedig megakadályoztak egy öngyilkosságot.
A Salrom igazgatójának lemondását és új bánya megnyitását követelték Parajdon. A környezetvédelmi miniszter szerint nem orvosolható pusztán vadászattal a medveprobléma.
A Salrom igazgatójának lemondását és új bánya megnyitását követelték Parajdon. A környezetvédelmi miniszter szerint nem orvosolható pusztán vadászattal a medveprobléma.
Július 7-től a szolgáltatók blokkolni fogják a Románián kívülről érkező hamis telefonhívásokat, és Toni Greblă-t kirúgták az állandó választási hatóság éléről, mert megemelte a saját fizetését.
Július 7-től a szolgáltatók blokkolni fogják a Románián kívülről érkező hamis telefonhívásokat, és Toni Greblă-t kirúgták az állandó választási hatóság éléről, mert megemelte a saját fizetését.
Állami költségvetésből buliztak a Salromnál, miközben megfeszített erővel keresték a hatóságok a parajdi bányakatasztrófa megoldását. A betegszabadságokat is érintik a kormány új megszorítási intézkedései.