Titkolja a PSD, kit jelöl kormányfőnek

Egészen a választásokig hallgatni fog róla, vagyis biankó csekket kér a szavazóktól. Cserébe Cioloşt és Iohannist hazugozza.
Hirdetés

Liviu Dragnea, a Szociáldemokrata Párt (PSD) elnöke hazugsággal vádolta meg mai felszólalásában Dacian Cioloş kormányfőt és Klaus Iohannis államfőt amiatt, hogy a Nemzeti Liberális Párt (PNL) tegnap a választások utáni kormányfőjelöltnek javasolta Dacian Cioloşt, aki ezt el is fogadta. Annak ellenére, hogy a szűk egy éve hatalmon lévő szakértői kormány vezetőjeként tavaly még azt mondta, nem kíván az idei választásokon indulni, és egy éves mandátuma után lemond. 

Dragnea azt is nehezményezi, hogy szerinte Cioloş és Iohannis a PNL kampányát támogatja, és gyávák, hogy ezt nem vallják be.

Dragnea hozzátette, saját pártja viszont továbbra sem nevezi meg kormányfőjelöltjét a választások előtt. Ez a romániai törvényhozási választások 1989 utáni történetében újdonság, legalábbis választást nyerni kívánó párt részéről.

Hirdetés