Szőnyeg alá sepert szemétgondok

Azzal, hogy a szemétdíjat a hulladék mennyiségéhez köti a kormány, csak az illegális szemétdombokat duzzasztja – állítja a Zöld Erdély Egyesület.
Hirdetés

Nem tartja túl szerencsésnek a Zöld Erdély Egyesület, hogy a kormány a kidobott hulladékmennyiség függvényévé teszi a szemétdíjakat, ugyanis ez nem a szelektív hulladékgyűjtést, illetve az újrahasznosítást ösztönzi, hanem az illegális szemetelést. Az egyesület nevében Kovács Zoltán Csongor közleményben hívja fel a figyelmet, hogy a 14A kormányrendelet elméletben helyénvaló lenne, azonban visszafelé sülhet el.

Jelenleg is bevett és társadalmilag elfogadott, vagy legalábbis megtűrt szokás a szemét patakmedrekbe, erdőszélekre, félreeső helyekre való kihordása, és ezt most anyagilag motiválttá teszi a kormány, hiszen az fizet kevesebbet, akinek kevesebb a szemete. „Sőt, ez a szemét papíron nem is fog létezni, és így a statisztikai adatokat is javítja. Ezért a kormány jelenlegi intézkedése nemhogy megoldaná a hulladékproblémát, hanem tovább súlyosbíthatja: még több szemét kerülhet a statisztikákból az illegális lerakókba.” – írja Kovács Zoltán Csongor, aki szerint a kormány ezzel az intézkedéssel akarja elkerülni, hogy még egy kötelezettségszegési eljárást varrjon az Európai Bizottság Románia nyakába. „A papírforma ezzel megvan, a statisztika is javul, de a szemét az marad, igaz a szőnyeg alatt” – zárul a közlemény.

 

Hirdetés