Nem vizsgálták felül a Iohannis által visszadobott törvényt, az RMDSZ is a PSD-t támogatta.
Elutasította a szenátus a plágiumgyanús doktori címek visszavonásáról szóló törvény felülvizsgálatát hétfőn, így Klaus Iohannis államfőnek most már ki kell hirdetnie a törvényt.
Az elnök kifogásait figyelmen kívül hagyva a törvényhozás a tudományos címet kibocsátó egyetemek hatáskörébe utalta a plágiumgyanús doktori dolgozatok eredetiségének felülvizsgálatát és a doktori cím esetleges megvonását.
Iohannis azért küldte vissza megfontolásra a jogszabályt, mivel a parlament olyan lényegi módosítások eszközölt a kormány márciusi sürgősségi rendeletén, amelyek a jogszabály szándékával ellentétesek, és amelyek szerinte nem bátorítják a teljesítményt és az átláthatóságot a doktori iskolák működésében, nem segítik elő a plágium felszámolását.
A Dacian Cioloş vezette szakértői kormány sürgősségi rendelete - amely azonnal hatályba lépett és addig marad érvényben, amíg a parlament által elfogadott változatot ki nem hirdeti az államfő - az oktatási miniszterre bízta a plágiummal szerzett doktori címek visszavonását, aki az újjászervezett Egyetemi Címeket és Okleveleket Tanúsító Országos Tanács (CNATDCU) álláspontja alapján hozza meg döntését.
A sürgősségi rendelet parlamenti megerősítésekor azonban a honatyák gyökeresen átírták a jogszabályt, egyebek mellett lehetőséget biztosítottak a doktori cím birtokosainak, hogy önként lemondjanak a tudományos címről és így próbálják megelőzni a presztízsveszteséggel járó plágiumbotrányt.
Klaus Iohannis államfő egy hétfői Facebook-bejegyzésben gyanúsnak minősítette a törvény gyors parlamenti elfogadását egy olyan pillanatban, amikor mindenki „feddhetetlenséget és teljesítményt" vár.
Az utóbbi években a román közélet számos szereplője esetében felmerült a gyanú, hogy doktori dolgozatuk megírásakor mások tudományos munkáiból ollóztak ki részleteket, idézőjelek és forrásmegjelölés nélkül.
A még hatályban lévő sürgősségi kormányrendelet alapján elsőként Victor Ponta volt román kormányfőt fosztották meg doktori címétől augusztusban, miután a CNATDCU jogerősen plágiumnak minősítette a politikus doktori disszertációját. A második doktori cím nélkül maradt „áldozat" egykori helyettese, Gabriel Oprea volt, és felmerült a gyanú, hogy az Oprea által vezetett doktori iskola is valójában másolni tanította doktoranduszait, ugyanis a román hírszerzési akadémia kilenc doktora írásban jelezte az oktatási miniszternek, hogy lemondana tudományos címéről.
„A politikai vezetés így teljesen elengedte a vadgazdálkodást, az állatok pedig zavartalanul szaporodtak. Nem csak a a medvék, hanem a farkasok is. Néhány év alatt a Felső-Nyárádmentén – és a többi erdős vidéken is – drámaivá vált a helyzet.”
A vagyonnyilatkozatok titkosítása nagy port kavart a romániai közéletben. Most megjött az indoklás is.
A direkt magyarellenesség helyett továbbra is a szofisztikált ellehetetlenítési módszerekben bízik az európai táborba visszatért román állam.
A kolozsvári Jazz in the Park fesztivál továbbra sem (túl) drága, viszont szaporodnak a politikai üzenetek. És a bulizene. Ami önmagában nem baj. Virágozzék minden virág. Csak ne feledkezzünk meg a jazzről.
Az ember igyekszik érteni, hogy a természetet óvni kell. És azt is, hogy az állatokat szeretni kell. De azt is meg kellene érteni, hogy jelen pillanatban nem az embernek kell mennie, hanem a medvének. Pont.
Válságba taszítják a közoktatást a bukaresti kormány válságkezelési intézkedés-tervezetének előírásai a Romániai Magyar Pedagógusok Szövetsége szerint. A szakmai szervezet teljes egészében elutasítja a kilátásba helyezett megszorításokat.
Állami költségvetésből buliztak a Salromnál, miközben megfeszített erővel keresték a hatóságok a parajdi bányakatasztrófa megoldását. A betegszabadságokat is érintik a kormány új megszorítási intézkedései.
Két autó ütközött Fenyéden vasárnap délután. A balesetben hárman sérültek meg, egyiküket helikopterrel szállították el a marosvásárhelyi kórházba.
Több módosító javaslatot nyújtott be a Szociáldemokrata Párt (PSD) a deficitcsökkentő intézkedésekről szóló törvénytervezethez, amelyért hétfőn készül felelősséget vállalni a kormány a parlamentben.
Elsőfokú árvízvédelmi készültséget rendelt el hétfőn az Országos Hidrológiai és Vízgazdálkodási Intézet (INHGA) tizenöt megye folyóvizeire.
Tüntetéshullám indul az országban a megszorító intézkedések miatt, és az ország 15 megyéjére adtak ki árvízriadót.

Kiderült, hogy a hosszú ideje veszteséges TAROM vezetőinek fizetését nemrég megduplázták.

Hétfőn tüntetnek a parlament előtt a pedagógusok és az egészségügyi dolgozók, a sepsiszentgyörgyi rendőrök pedig megakadályoztak egy öngyilkosságot.

A Salrom igazgatójának lemondását és új bánya megnyitását követelték Parajdon. A környezetvédelmi miniszter szerint nem orvosolható pusztán vadászattal a medveprobléma.

Július 7-től a szolgáltatók blokkolni fogják a Románián kívülről érkező hamis telefonhívásokat, és Toni Greblă-t kirúgták az állandó választási hatóság éléről, mert megemelte a saját fizetését.
Július 7-től a szolgáltatók blokkolni fogják a Románián kívülről érkező hamis telefonhívásokat, és Toni Greblă-t kirúgták az állandó választási hatóság éléről, mert megemelte a saját fizetését.
Állami költségvetésből buliztak a Salromnál, miközben megfeszített erővel keresték a hatóságok a parajdi bányakatasztrófa megoldását. A betegszabadságokat is érintik a kormány új megszorítási intézkedései.
Állami költségvetésből buliztak a Salromnál, miközben megfeszített erővel keresték a hatóságok a parajdi bányakatasztrófa megoldását. A betegszabadságokat is érintik a kormány új megszorítási intézkedései.
… valaki kapta magát Fehér megyében és lebetonozott egy folyót… hopp, Bolojan miniszterelnök úr bejelentette a nadrágszíj-intézkedéseket… és Románia napok óta lázban ég egy állítólagos fekete párduc miatt.

A leköszönő alkotmánybírák eközben talicskával tolnák haza a közpénzt; július 1-jétől elszállnak a villanyszámlák; a kolozsvári fellegváron pedig heves tűz ütött ki kedd délután.

Két megoldásról tárgyaltak a CSAT-ban a parajdi sóbánya ügyében. Százmillió eurót nyúltak le állami és EU-s alapokból, az olasz maffia is érintett.

Egy belga juhászkutya segíti a vízimentők munkáját az idéntől a román tengerparton. Továbbá: egy Kolozs megyei faluban automatából megy az ügyintézés.