Megvan Magyarország első paralimpiai aranyérme

Tóth Tamás lett első a 100 méteres hátúszás döntőjében. A női tőrcsapat ezüstérmet nyert az éjszaka, Vereczkei Zsolt bronzérmet 50 méter háton.
Hirdetés
A kilencedik versenynapon megszületett a magyar küldöttség első aranyérme a riói paralimpián: Tóth Tamás pénteken elsőként csapott a célba az S9-es sérültségi kategória 100 méteres hátúszó számának döntőjében. A négy éve, Londonban két ezüstérmet nyert Tóth Rióban eddig egy bronznál tartott, azt hétfőn nyerte 100 gyorson.
 
A délelőtti előfutamból a negyedik idővel jutott be az esti döntőbe, ahol 50 méternél ötödikként fordult, de aztán csapásról csapásra jött fel, és a cél előtt 15 méterrel már az élen volt. Bár a kínai Liu Hsziao-ping és az ausztrál Brenden Hall is szorongatta, remek hajrájával végül mindenkit maga mögé utasított, és elsőként ért a falhoz.
 
„A korábbi versenyeimen mindig erősen kezdtem, és azok nem is sikerültek úgy, ahogy szerettem volna. Most miközben vártam, hogy a medencéhez szólítsanak, arra gondoltam, hogy ezt most elkezdem lassan, és vagy még jobban “belehalok” és nyolcadik leszek, vagy fogom bírni a végét. Szerencsére az utóbbi történt – elemezte versenyét a Vasas Totó becenévre hallgató úszója, aki végtaghiánnyal született, a jobb kézfeje nem fejlődött ki. – Közben fogalmam sem volt, hogy hányadik helyen haladok, de hetvennél azért éreztem, hogy jó vagyok, mert nem fájt semmim. Miután beérkeztem, háromszor is meg kellett néznem a táblát, hogy biztosan én vagyok-e az első. Nagyon boldog vagyok!”
 
Rio első magyar paralimpiai bajnoka felidézte, hogy régebben, 15-16 éves korában hátúszó volt, de aztán váltott a gyorsra, és ezzel az úszásnemmel nem igazán foglalkozott. „Azért el-elindulgattam versenyeken, most pedig nagyon kijött a lépés” – mondta, hozzátéve: nem gondolta volna, hogy éppen ebben a számban győz majd.
 

A Krajnyák Zsuzsanna, Dani Gyöngyi, Hajmási Éva összeállítású magyar válogatott ezüstérmet szerzett

a kerekesszékes vívók tőr csapatversenyében a riói paralimpia pénteki napján, miután a döntőben 45-28-ra kikapott Kínától.
 
Ezüstérmet nyert a női tőrcsapat
 
Az együttes első csoportmeccsén magabiztosan, 45-23-ra verte a fehéroroszokat, majd a folytatásban 45-34-re kikapott a favorit kínaiaktól, s az elődöntőben – akárcsak csütörtökön, a párbajtőr versenyben – a hongkongiakkal találkozott, akiket nagy izgalmak után 41-40-re legyőzött.
 
„Leírhatatlan érzés, hogy ilyen nagyot sikerült teljesítenünk, még nem is fogtam fel igazán – nyilatkozott az MTI-nek Hajmási Éva. – Nagyon egységesek vagyunk, sok a munka mögöttünk, mind a páston, mind a magánéletben összetartóak, barátnők vagyunk.”
 
Ahogy fogalmazott, a csoportok kiegyenlítettek voltak, és a siker kulcsának azt nevezte, hogy Hongkongot le tudták győzni az elődöntőben.
 
„Nem indult könnyen a nap, Zsuzsi és Gyöngyi ugyanis már négy napja vív folyamatosan, fáradtak is, Zsuzsinak ráadásul hasfal-sérülése is van, úgyhogy nem volt egyszerű a kezdet, de jól végződött. Az, hogy Hongkongot megvertük, parádés, korábban ugyanis még csak egyszer sikerült, egy világkupaversenyen. A döntőben Kína nagyon összeszedett volt, mi pedig talán egy kicsit leeresztettünk, de nagyon boldogok vagyunk az ezüstéremmel” – mondta Hajmási.
 

A női tőrcsapat 

a magyar küldöttség 18. érmét nyerte Rióban, egy arany, nyolc ezüst és kilenc bronz az eddigi mérleg.
 
Az UTE 37 éves sportolója, Krajnyák rendellenességgel született, a bal lába nem fejlődött ki teljesen. Magyarország egyik legeredményesebb parasportolója, a kerekesszékes vívást 1998-ban kezdte el, és azóta több világbajnoki és Európa-bajnoki címet nyert, a paralimpiákon pedig ezt megelőzően tízszer volt dobogós egyéniben és csapatban.
 
Klubtársa, a 41 esztendős Dani 16 éves korában került kerekesszékbe, miután kamaszkori labilis lelkiállapotban, öngyilkos szándékkal leugrott egy négyemeletes ház tetejéről, s eltört a gerince. Több sportágat is kipróbált, mielőtt ugyancsak 1998-ban kikötött a vívásnál, amelyben szintén többszörös paralimpiai érmes.
 
A Törekvés SE 29 éves versenyzője, Hajmási Éva újonc a paralimpián. Tanulmányi gyakorlaton volt 2008-ban Görögországban, amikor egy robogós baleset során – utasként – a bal lábát térd felett elvesztette. Korábban eredményesen karatézott, 2010 óta vív. Neki ez az első paralimpai érme.
 

Vereczkei ZsoltVereczkei Zsolt bronzérmes 50 méter háton

Vereczkei Zsolt bronzérmet nyert az S5-ös sérültségi kategória 50 méteres hátúszó számában a riói paralimpia pénteki versenynapján. A pályafutása hetedik paralimpiáján szereplő, 38 éves bajai sportoló a délelőtti előfutamból a negyedik helyen került be a fináléba, ahol aztán remekül versenyzett, és harmadikként ért a célba.
 
Vereczkei – aki a Nemzetközi Paralimpiai Bizottság döntése alapján kapott kvótát a mostani versenyre – eddig minden paralimpiáján szerzett érmet, köztük három aranyat.
 
Vereczkei Zsoltnak fejlődési rendellenesség miatt mindkét alkarja hiányzik, s már az 1992-es, barcelonai paralimpián is indult, ahol 50 méter háton aranyérmet nyert. Atlantában (1996) és Sydneyben (2000) is megvédte címét, majd Athénban (2004), Pekingben (2008) és Londonban (2012) egy-egy bronzéremmel gazdagította éremgyűjteményét. A sikersorozat most, Rióban sem szakadt meg.
Hirdetés