// 2025. július 13., vasárnap // Jeno

Megvan, ki fogja levezényelni a parlamenti választásokat

// HIRDETÉS

A korrupció- és plágiumgyanúba keveredett Petre Tobă múlt héten mondott le, ma nevezték ki az utódját.

Dragoș Tudorachét, a miniszterelnöki hivatal eddigi vezetőjét belügyminiszterré, Paul Gheorghiut, a miniszterelnök eddigi kabinetvezetőjét pedig a miniszterelnöki hivatal vezetőjévé nevezte ki szerdán Klaus Iohannis államfő.

A két tisztségviselőt Dacian Cioloș kormányfő jelölte, miután a korrupciógyanúba keveredett eddigi belügyminiszter, Petre Tobă múlt héten bejelentette lemondását. Iohannis szerdán a távozó tárcavezető felmentéséről szóló elnöki rendeletet is aláírta.

A Mediafax értesülése szerint az elnök csütörtökön jelenti be, hozzájárul-e, hogy a korrupcióellenes ügyészség bűnvádi eljárást folytasson Tobă ellen. Az alkotmány szerint hivatalban lévő vagy volt kormánytag ellen csak az államfő - ha pedig törvényhozó az illető, akkor a parlament - jóváhagyásával lehet bűnvádi eljárást indítani.

A korrupcióellenes ügyészség (DNA) bűnpártolással gyanúsítja Tobát, aki az ügyészek szerint megtagadta néhány önkényesen államtitokká minősített irat titkosításának részleges feloldását, és így akadályozta a belügyi titkosszolgálat tisztjeinek felelősségre vonását, akik a DNA szerint saját használatra vásároltak a szolgálat pénzén olyan javakat, amelyeknek semmi közük nem volt az operatív munkához, a beszerzésekről szóló iratokat pedig titkosították.

Tudorachét Brüsszelből hozta magával Cioloș szakértői kabinetjébe. A jogi végzettségű Tudorache bírói karrierjét hagyta ott 2002-ben a nemzetközi intézményekben (EBESZ, EU) betöltött különböző tisztségekért: a miniszterelnöki hivatal élére való kinevezése előtt, 2015 márciusa és novembere között az Európai Bizottság migrációs és uniós belügyek főigazgatóságának koordinációs és stratégiai igazgatója volt.

Az új belügyminiszter feladata lesz egyebek mellett a december 11-ére kiírt parlamenti választások megszervezése. A kormány két új tagja szerda délután teszi le a hivatali esküt.

// HIRDETÉS
Különvélemény

A radikalizálódott elitek populizmusáról

Fall Sándor

„És a gondolkodó élet csendben átadja helyét a fanatikus és a zombi iszonyú és nevetséges szembenállásának.”

Visszatérés önmagunkhoz – mit tanulhatunk Erdélyben egy amazóniai kultúrától?

Sánta Miriám

Gondolkodás egy amazonasi fejével az erdélyi magyarság visszhangkamráiról.

// HIRDETÉS
Nagyítás

Ilyen volt jezsuitának lenni a 20. századi Romániában

Sólyom István

Minden az egység illúziójával kezdődött, ami végül megvalósult, de nem úgy, ahogy azt tervezték – derül ki Bánkúti Gábor történész kolozsvári előadásából.

A kozmosz megállt a Bánffy-kastélyban és kilökte magából az ősmagyar sámánpunkot

Szántai János

A magyar zenetörténet legendás csapatát láthatta bárki, aki elzarándokolt Bonchidára az idei TIFF-en. És hej, micsoda hangattakot produkált az 50 éves Vágtázó Halottkémek.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
Ismét embert ölt a medve! Nem! Egy kretén miatt legyilkoltak egy háromgyermekes macianyut!
Főtér

Ismét embert ölt a medve! Nem! Egy kretén miatt legyilkoltak egy háromgyermekes macianyut!

Az ember igyekszik érteni, hogy a természetet óvni kell. És azt is, hogy az állatokat szeretni kell. De azt is meg kellene érteni, hogy jelen pillanatban nem az embernek kell mennie, hanem a medvének. Pont.

Mi a teendő, ha medvével találkozik az ember? – Megfontolandó tanácsok a hegyimentőktől
Krónika

Mi a teendő, ha medvével találkozik az ember? – Megfontolandó tanácsok a hegyimentőktől

Az országos hegyimentő-szolgálat szakemberei gyakorlati tanácsokat adnak arra vonatkozóan, hogy mi a teendő, ha vadállattal – elsősorban medvével – találkozik az ember, és kiemelik azt is, hogy hasonló esetekben mit nem szabad tenni.

A romániai magyar oktatás jövőjét féltik a megszorítások miatt a szakma képviselői – hírek vasárnap
Főtér

A romániai magyar oktatás jövőjét féltik a megszorítások miatt a szakma képviselői – hírek vasárnap

Hétfőn tüntetnek a parlament előtt a pedagógusok és az egészségügyi dolgozók, a sepsiszentgyörgyi rendőrök pedig megakadályoztak egy öngyilkosságot.

Kenőpénz elfogadásán értek egy ortopéd szakorvost
Székelyhon

Kenőpénz elfogadásán értek egy ortopéd szakorvost

A gyanú szerint az orvos pénzt kért egy műtét elvégzéséért.

Viktor Orbán to Krónika: Supporting Hungarian Communities Abroad Is Not a Favor, Rather Our Duty
Krónika

Viktor Orbán to Krónika: Supporting Hungarian Communities Abroad Is Not a Favor, Rather Our Duty

“I would like to speak with Romania’s new president as soon and as extensively as possible, because we have shared issues within the European Union, and the interests of Romanians and Hungarians often align," Prime Minister Viktor Orbán told Krónika.

Megcsúszott a sörszállítmány, több láda sör szóródott szét a főúton – frissítve
Székelyhon

Megcsúszott a sörszállítmány, több láda sör szóródott szét a főúton – frissítve

Több láda sör szóródott szét péntek délután Felsősófalva főútján, miután egy teherszállító jármű rakománya a földre esett. Az országutat félpályán lezárták, emiatt kisebb torlódás alakulhat ki.

// még több főtér.ro
Iszunk, de milyen áron? – pénteki hírmix
2025. július 04., péntek

Iszunk, de milyen áron? – pénteki hírmix

Július 7-től a szolgáltatók blokkolni fogják a Románián kívülről érkező hamis telefonhívásokat, és Toni Greblă-t kirúgták az állandó választási hatóság éléről, mert megemelte a saját fizetését.