Az európai építkezésről az utóbbi években tartott népszavazások ellen így vagy úgy rendre heves támadások indultak. Ez pedig magával az európai demokrácia természetével kapcsolatos kérdést vet fel.

Magyarországon egy hónap múlva tartanak népszavazást a menekültek kötelező kvótájáról. Magyarország polgárainak a következő kérdésre kell majd válaszolniuk:

„Akarja-e, hogy az Európai Unió az Országgyűlés hozzájárulása nélkül is előírhassa nem magyar állampolgárok Magyarországra történő kötelező betelepítését?”

A budapesti kormány és a többi G4-ország (Így! A szerző valószínűleg a visegrádi csoport – V4 – országaira gondolt – a szerk.) álláspontja viszonyítási ponttá vált az európai politikában,

szembeszállva az Angela Merkel által kezdeményezett és az európai liberális körök által támogatott migrációs politikával.

De egy olyan kis ország, mint Magyarország, nehezen tudja megvédeni álláspontját, és a budapesti kormányfő ezért azt reméli, hogy a közvélemény részéről megkapja politikája jelentős megerősítését.

Azt is láttuk, persze, hogy egy adott európai országban tartott népszavazást nem feltétlenül vesznek figyelembe mások, Görögország esete az egyik legfrissebb és leglátványosabb példa erre, de a nép akaratát még mindig fel lehet használni érvként. A mai európai politikában még senki sem meri nyíltan minimalizálni egy népi konzultáció legitimitását, holott nyilvánvaló, hogy a tágan értelmezetten liberális irányultságú politikusok, akár „néppártiak”, akár „szocialisták”, nehezen leplezett ellenségességgel tekintenek ezekre a gyakorlatokra.

A gyakorlatban

a népi konzultációk lejáratása az Európáról szóló népszavazásokkal kezdődött,

amikor az íreket minden irányból bírálatokkal és szemrehányásokkal bombázták. Íme, mit mondott akkor, 2008 nyarán éppen az Európai Parlament elnöke, Hans-Gert Pöttering: „Az írek többségét nem győzte meg az Európai Unió reformjának szükségessége, ami – természetesen – nagy csalódás azoknak, akik több demokráciát, egyértelműséget és átláthatóságot akarnak.”

Az ismert föderalista, Daniel Cohn-Bendit is azt nyilatkozta, hogy „az írek mindent megkaptak az EU-tól és ezt nem fogják fel”, míg a politika ellentétes pólusán Nicolas Sarkozy a Le Canard enchaîné által közzétett egyik magánbeszélgetés során azt mondta, hogy „az írek ostobák, évekig Európa számláján dőzsöltek, most pedig felborítják a pultot”.

Németországban az állásfoglalások visszafogottabbak, ugyanakkor keményebbek voltak, úgy a bal-, mint a jobboldalon is. Az akkori belügyminiszter, Wolfgang Schäuble azt mondta:

„Néhány millió ír nem dönthet 495 millió európairól”.

Az SPD Bundestag-beli vezetője, Axel Schäfer kifejezőbben fogalmazott: „Nem hagyhatjuk, hogy Európa nagy többségét egy kisebbség kisebbségének a kisebbsége verje át”.

Egyes dolgok azóta megváltoztak. Nicolas Sarkozy volt elnök ma már más véleményen van, sőt az elitek vakságát bírálja, amelyek a „populizmus” ellen harcolva semmibe veszik azt a rosszat, amit a valóságtól elrugaszkodott „egyoldalú” gondolkodás okozott Franciaországnak. „A mély Franciaországgal akarok összekapcsolódni, azt akarom meghallgatni és azt akarom mozgósítani”, írta egy nemrég megjelent programalkotó könyvében (La France pour la vie, 2015). Németországban a keresztényszociális jobboldalon belül – és nemcsak az AfD-ben – is nagyobb szimpátiával tekintenek a magyarországi népszavazásra.

Nem hagyhatjuk azonban figyelmen kívül

az európai gondolkodásban bekövetkezett változást.

Bár a nácizmus és a fasizmus bizalmatlanságot keltett a tömegek ítélőképességét illetően, a háború utáni évtizedek nagy lelkesedést hoztak a széles tömegek részvételével zajló demokráciák iránt, ami az egész háború utáni Nyugat-Európában a magas választási részvételi arányokban tükröződött.

De az európai projekt elindítása óta olyan sokat bírálták és annyira megkérdőjelezték a népi konzultációkat, hogy már nehezen lehetne ezeket cáfolhatatlan politikai érvekként elfogadni. Csak a Brexit kölcsönzött némi ragyogást és hitelességet ennek az eljárásnak, bár látjuk, ahogy a liberális sajtó nap mint nap azt sugallja, hogy a politikai fejlemények végül majd megcáfolják.

A népszavazás azért lett gyanús az eurokraták szemében, mert ez az egyetlen politikai eszköz, mely némi hatalmat nyújthat konzervatív ellenfeleiknek. Ennek pedig az a következménye, hogy magának a demokrácia nyelvezetének az újrafogalmazása zajlik észrevétlenül.

Mit is jelent ma valójában a demokrácia? Ez a nagy kérdés most!

Mindenesetre Magyarország most – meglehetős bátorsággal – a Brexit nyomvonalán halad, megpróbálva visszaadni a népszavazásnak a teljes legitimitását, bár minden bizonnyal számos negatív reakcióval szembesül majd.

(A cím, a felvezető és a kiemelések a szerkesztőségtől származnak.)