// 2024. október 1., kedd // Malvin
Európai Unió

Magyarország adja vissza a népszavazás legitimitását?

A nép megkérdezése gyanús az eurokratáknak, de konzervatív ellenfeleiknek ez az egyetlen esélye – Magyarországon és másutt.

Az európai építkezésről az utóbbi években tartott népszavazások ellen így vagy úgy rendre heves támadások indultak. Ez pedig magával az európai demokrácia természetével kapcsolatos kérdést vet fel.

Magyarországon egy hónap múlva tartanak népszavazást a menekültek kötelező kvótájáról. Magyarország polgárainak a következő kérdésre kell majd válaszolniuk:

„Akarja-e, hogy az Európai Unió az Országgyűlés hozzájárulása nélkül is előírhassa nem magyar állampolgárok Magyarországra történő kötelező betelepítését?”

A budapesti kormány és a többi G4-ország (Így! A szerző valószínűleg a visegrádi csoport – V4 – országaira gondolt – a szerk.) álláspontja viszonyítási ponttá vált az európai politikában,

szembeszállva az Angela Merkel által kezdeményezett és az európai liberális körök által támogatott migrációs politikával.

De egy olyan kis ország, mint Magyarország, nehezen tudja megvédeni álláspontját, és a budapesti kormányfő ezért azt reméli, hogy a közvélemény részéről megkapja politikája jelentős megerősítését.

Azt is láttuk, persze, hogy egy adott európai országban tartott népszavazást nem feltétlenül vesznek figyelembe mások, Görögország esete az egyik legfrissebb és leglátványosabb példa erre, de a nép akaratát még mindig fel lehet használni érvként. A mai európai politikában még senki sem meri nyíltan minimalizálni egy népi konzultáció legitimitását, holott nyilvánvaló, hogy a tágan értelmezetten liberális irányultságú politikusok, akár „néppártiak”, akár „szocialisták”, nehezen leplezett ellenségességgel tekintenek ezekre a gyakorlatokra.

A gyakorlatban

a népi konzultációk lejáratása az Európáról szóló népszavazásokkal kezdődött,

amikor az íreket minden irányból bírálatokkal és szemrehányásokkal bombázták. Íme, mit mondott akkor, 2008 nyarán éppen az Európai Parlament elnöke, Hans-Gert Pöttering: „Az írek többségét nem győzte meg az Európai Unió reformjának szükségessége, ami – természetesen – nagy csalódás azoknak, akik több demokráciát, egyértelműséget és átláthatóságot akarnak.”

Az ismert föderalista, Daniel Cohn-Bendit is azt nyilatkozta, hogy „az írek mindent megkaptak az EU-tól és ezt nem fogják fel”, míg a politika ellentétes pólusán Nicolas Sarkozy a Le Canard enchaîné által közzétett egyik magánbeszélgetés során azt mondta, hogy „az írek ostobák, évekig Európa számláján dőzsöltek, most pedig felborítják a pultot”.

Németországban az állásfoglalások visszafogottabbak, ugyanakkor keményebbek voltak, úgy a bal-, mint a jobboldalon is. Az akkori belügyminiszter, Wolfgang Schäuble azt mondta:

„Néhány millió ír nem dönthet 495 millió európairól”.

Az SPD Bundestag-beli vezetője, Axel Schäfer kifejezőbben fogalmazott: „Nem hagyhatjuk, hogy Európa nagy többségét egy kisebbség kisebbségének a kisebbsége verje át”.

Egyes dolgok azóta megváltoztak. Nicolas Sarkozy volt elnök ma már más véleményen van, sőt az elitek vakságát bírálja, amelyek a „populizmus” ellen harcolva semmibe veszik azt a rosszat, amit a valóságtól elrugaszkodott „egyoldalú” gondolkodás okozott Franciaországnak. „A mély Franciaországgal akarok összekapcsolódni, azt akarom meghallgatni és azt akarom mozgósítani”, írta egy nemrég megjelent programalkotó könyvében (La France pour la vie, 2015). Németországban a keresztényszociális jobboldalon belül – és nemcsak az AfD-ben – is nagyobb szimpátiával tekintenek a magyarországi népszavazásra.

Nem hagyhatjuk azonban figyelmen kívül

az európai gondolkodásban bekövetkezett változást.

Bár a nácizmus és a fasizmus bizalmatlanságot keltett a tömegek ítélőképességét illetően, a háború utáni évtizedek nagy lelkesedést hoztak a széles tömegek részvételével zajló demokráciák iránt, ami az egész háború utáni Nyugat-Európában a magas választási részvételi arányokban tükröződött.

De az európai projekt elindítása óta olyan sokat bírálták és annyira megkérdőjelezték a népi konzultációkat, hogy már nehezen lehetne ezeket cáfolhatatlan politikai érvekként elfogadni. Csak a Brexit kölcsönzött némi ragyogást és hitelességet ennek az eljárásnak, bár látjuk, ahogy a liberális sajtó nap mint nap azt sugallja, hogy a politikai fejlemények végül majd megcáfolják.

A népszavazás azért lett gyanús az eurokraták szemében, mert ez az egyetlen politikai eszköz, mely némi hatalmat nyújthat konzervatív ellenfeleiknek. Ennek pedig az a következménye, hogy magának a demokrácia nyelvezetének az újrafogalmazása zajlik észrevétlenül.

Mit is jelent ma valójában a demokrácia? Ez a nagy kérdés most!

Mindenesetre Magyarország most – meglehetős bátorsággal – a Brexit nyomvonalán halad, megpróbálva visszaadni a népszavazásnak a teljes legitimitását, bár minden bizonnyal számos negatív reakcióval szembesül majd.

(A cím, a felvezető és a kiemelések a szerkesztőségtől származnak.)

Különvélemény

A 000-ás ügynök és a törékeny délkelet-európai biztonság

Varga László Edgár

Szereti a kémfilmeket? Legyen kém… Nem, sajnos ez nem egy rossz komédia – ez a valóság…

Pityókaföld az erdő mélyén – tizedik erdélyi történet a jövőből

Fall Sándor

„Az agrárpiacot egyetlen nagy gigacég, a Genotech uralta, csúcstechnológiával, elképzelhetetlenül nagy területeken termesztettek mindent. A szinte teljesen automatizált agrártechnikát mesterséges intelligencia irányította.”

Nagyítás

Így fészbukozunk mi – pillanatkép az állapotunkról

Amikor a Facebook megjelent, azt hittük, vele kicsit jobb lesz a világ.
Narrátor: de nem lett jobb.

Itt az új erdélyi macskafajta: cuki és titokzatos

Transylvania cat néven jegyezték be az újonnan elismert erdélyi macskafajtát az Egyesült Királyságban.

// ez is érdekelheti
Hogy is néz ki a sokat emlegetett etnikai csoda Románia „hátsó udvarában”? – 1. rész
Főtér

Hogy is néz ki a sokat emlegetett etnikai csoda Románia „hátsó udvarában”? – 1. rész

Dobrudzsa első ránézésre zárkózott vidék. Ám ha az ember lemond a turisztikai allűrökről, sok kapu nyílik meg előtte, mindenféle népeké.

Fortélyok, hogy biztosan sikerüljön a savanyú káposzta
Krónika

Fortélyok, hogy biztosan sikerüljön a savanyú káposzta

Sokan nem akarnak lemondani a saját készítésű savanyú káposztáról akkor sem, ha tömbházban élnek, hiszen az erdélyi gasztronómiának elengedhetetlen része a sok vitamint tartalmazó, rengetegféleképpen elkészíthető eledel.

Klaus Iohannis tiszta vizet öntött egy mocskos pohárba, közben megint benézett egy orosz drón – hírek
Főtér

Klaus Iohannis tiszta vizet öntött egy mocskos pohárba, közben megint benézett egy orosz drón – hírek

Hétvégére pedig kapunk egy ciklont a nyakunkba viharokkal, felhőszakadásokkal.

Tömegverekedés egy székelyudvarhelyi gólyabál utáni bulin: fejszével, botokkal estek egymásnak
Székelyhon

Tömegverekedés egy székelyudvarhelyi gólyabál utáni bulin: fejszével, botokkal estek egymásnak

Tömegverekedés tört ki pénteken egy székelyudvarhelyi szórakozóhelyen, ahol egy gólyabál utáni bulit szerveztek. Információink szerint fejszékkel, botokkal, illetve a széttört berendezés darabjaival estek egymásnak. A rendőrség nyomoz az ügyben.

Több mint 30-an megsérültek Németországban egy szír férfi ámokfutása következtében
Krónika

Több mint 30-an megsérültek Németországban egy szír férfi ámokfutása következtében

Több mint harmincan megsérültek, amikor egy szír férfi felgyújtott egy lakóházat Éjszak-Rajna-Vesztfália központjában, Essenben.

Szekér és autó ütközött Csíkszentimre határában: öten megsérültek, egy ló pedig elpusztult
Székelyhon

Szekér és autó ütközött Csíkszentimre határában: öten megsérültek, egy ló pedig elpusztult

Öt ember sérült meg és egy ló elpusztult szombaton este Csíkszentimre határában, ahol egy lovasszekér és egy autó ütközött össze – tudtuk meg a Hargita Megyei Rendőr-főkapitányságtól.

// még több főtér.ro
Székelyföld nem fog elszakadni, hiába fél Románia Koszovó függetlenségétől
2023. szeptember 25., hétfő

Székelyföld nem fog elszakadni, hiába fél Románia Koszovó függetlenségétől

Gabriel Andreescu azt mondja: 15 év húzódozás után után Romániának végre el kellene ismernie Koszovó függetlenségét, mert elképzelhetetlen, hogy a fiatal balkáni ország ismét Szerbia része legyen. Koszovó helyzetét pedig ostobaság a Székelyföld elveszítésének veszélyével társítani.

Milyen Erdélyt kívánunk december 1-re?
2022. december 02., péntek

Milyen Erdélyt kívánunk december 1-re?

Nem olyat, amilyen a Csoma Botond parlamenti felszólalása által kiváltott reakciókból körvonalazódik. Ciprian Mihali írását szemlézzük.

Schengen-mizéria: a románok Európa megtűrt nemzete
2022. október 28., péntek

Schengen-mizéria: a románok Európa megtűrt nemzete

Ezt nem mi állítjuk, hanem egy román lap publicistája, aki sérelmezi, hogy Magyarország, amely folyamatos háborúban áll Brüsszellel, tagja lehet a schengeni övezetnek, Románia viszont nem.