A román Külügyminisztérium felkarolja a dákológusokat

A „dákológia” hirdetői számára hazánk egy „nagy történelmi tévedés” miatt viseli a Románia nevet: Dáciának kellene nevezni, de a Vatikán és a nyugati országok ránk kényszerítették a Románia elnevezést, mert a latin származás kitalálásával akarták igájukba hajtani a román népet. Sőt: a dákokat nem romanizálták, mert amikor a rómaiak eljutottak idáig, ők már a latin nyelv egyik változatát beszélték.

A dákok állítólag felsőbbrendű civilizációval rendelkeztek és egy adott időszakban a mai Európa szinte teljes területét uralták.

A németeknek és az északi népeknek is a dákok voltak az őseik

és ennek a népnek köszönhető az emberiség sorsát meghatározó találmányok egy része is.

A „dákológia” fő előremozdítójának Napoleon Săvescu, egy ideje az Egyesült Államokban letelepedett orvos tűnik. Lia Lungu, egy szintén Amerikában élő népdalénekes a fő hadsegédje. Idehaza néhány magánegyetem több professzora csatlakozott a „dákológiához”, valamint olyan excentrikusnak (hogy elegánsan fejezzem ki magam) tartott személyek, mint Mircea Chelaru tartalékos tábornok, vagy Kolozsvár volt polgármestere, Gheorghe Funar, mindketten a protokronista delírium vitathatatlan mesterei.

Ezekről a tévelygésekről Dan Alexe könyvet is írt Dákopátia címen (Humanitas, 2015), mely amennyire adatolt, annyira humoros is.

Most csak azért térek vissza a témára, mert New York-ban az elmúlt napokban zajlott a XVII. Nemzetközi Dákológiai Kongresszus,

Boirebisztasz (Burebista) király, az ókori Európa nemzeteinek egyesítője

címen. Maria Grapini euroképviselő – aki, amúgy, a román nyelv hiányos ismeretével vált híressé – forró üdvözletét küldte, kifejezve sajnálatát, hogy nem vehet részt a kongresszuson.

Egyelőre nem rendelkezem részletekkel a kongresszuson elhangzottakról, azon kívül, hogy Lia Lungu a megnyitón elénekelte a Dákok himnuszát: „Noi nu suntem urmașii Romei/ Nici nu am fost, nici nu vom fi,/ Măreții Daci ne sunt strămoșii/ Și vremea lor va reveni” („Nem vagyunk Róma utódai/Nem voltunk és nem is leszünk/Nekünk a fenséges Dákok az őseink/És újra eljön majd az idejük”) és a többi, és a többi.

Másvalami szokatlan ebben az ügyben: a kongresszus nem máshol, mint az ENSZ épületében, pontosabban mondva

a román missziónak az Egyesült Nemzetek épületében található székhelyén zajlott.

Számomra talány, miért engedte meg a román Külügyminisztérium az ENSZ-missziónknak, hogy befogadja Săvescu és társai ostobaságait.

Kár, hogy a dákológusok nem használták ki az alkalmat arra, hogy Boirebisztászt ne csak Európa, hanem az egész világ, de legalább az amerikai kontinens egyesítőjének is kikiáltsák.