Mindent elsöpör a pokémonláz

Vélhetően egyre többen vannak az olvasók között olyanok, akik találkoztak már olyan járókelővel, aki okostelefonját maga elé tartva össze-vissza sétált az utcán vagy valamelyik parkban, majd egyszer csak rajtaütésszerűen megállt, vadul elkezdte telefonja képernyőjét tapizni, végül pedig elégedetten sikkantott: „Megvan!” Sőt, meggyőződésünk, hogy azok száma is gyarapszik, akik már maguk is letöltötték és kipróbálták az új világőrületet, a Pokémon Go nevű játékot, amely hivatalosan a hét elejétől, nem hivatalosan azonban már a játék néhány héttel ezelőtti megjelenése óta nálunk is elérhető.

A játék lényege elvileg egyszerű: össze kell gyűjteni a lehető legtöbb – vagyis lehetőleg az összes -, pokémonnak nevezett szörnyecskét, edzeni kell őket, majd az edzőtermekben össze lehet engedni őket más pokémonidomárok pokémonjaival, hogy jól megküzdjenek egymással, növelve az edzőterem, és persze a gazdi hírnevét.

A játék nem véletlenül idézi a kilencvenes években a Nintendo akkori játéka alapján készült Pokémont:  ugyanaz a lényege, mint a rajzfilmnek, a fő jelszó itt is az, ami a rajzfilm főcímdalának az esszenciája: Szerezd meg hát mind!

Annyi különbséggel, hogy itt mi vagyunk a főszereplők, és nem csupán a virtuális valóságban zajlanak a kalandok. És ettől zseniális az egész.

Jómagam kimondottan rühelltem a 90-es évek második felében népszerű rajzfilmsorozatot – már csak azért is, mert akkorra már jócskán túl voltam az érettségin, és rendkívül infantilisnek tartottam –, a mostani játék azonban több egyszerű hülyegyerek-szórakoztatásnál.

A lényeg ugyanis az, hogy az alkotók briliáns ötlettel szerelték le mindazokat, akik – valljuk be, némi joggal – azért bírálták a számítógépes játékokat, mert azok leszoktatják a mozgásról a fiatalokat, és a való világtól elszakadt, hájas zombivá teszik őket.

A Pokémon Go-t ugyanis nem lehet író- vagy kocsmaasztal mellett játszani. A pokémonok begyűjtéséhez, az edzőtermek felkereséséhez föl kell állni, és a fizikai térben, a városok utcáin, parkjaiban sétálva kell megkeresni és begyűjteni a kis lényeket. Ugyanígy az edzőtermekbe is csak gyalogolva juthatunk el.

Vagyis a fejlesztők mindent megtesznek a pokémonvadászok egészségéért. Autóba ülni vagy bringázni nem ér, a mozgásérzékelő nem engedi a csalást.

Hogy mindez hogy lehetséges? Nos, a játék alapját a Google térkép képezi, ezen helyezték el a különböző edzőtermeket, illetve szórták szét a pokémonokat és pokéstopokat. Az ötletet a játékot fejlesztő Niantic előző játéka, az Ingress adta, amely ugyancsak kiterjesztett valóságban játszódik, és amelyben különböző portálokat helyeztek el a városok térképein. A Niantic most ezeket a portálokat emelte át a Pokémon Go-ba, ezeken a helyeken jöttek létre az edzőtermek, illetve a pokéstopok.

Felelős vagy a pokémonodért

A játék mindazonáltal nem csupán önfeledt keresgélésből és harcból áll. Utóbbihoz eleve el kell érni az ötödik szintet, addig be sem engednek az edzőtermekbe.

A pokémonok befogása viszonylag egyszerű: amikor önfeledten bóklászunk telefonunk képernyőjét bámulva, néha azt látjuk, hogy a környéken gyanúsan szállnak a száraz levelek. Az ilyen helyszíneken 99 százalékban rábukkanunk egy szörnyecskére, de ha nem száll az avar, randomra is beléjük ütközhetünk – a telefon ilyenkor bevibrál, így jelzi, hogy készülhetünk a vadászatra.

(A képernyő jobb alsó sarkában ugyan elvileg jelzi a rendszer, milyen lények lehetnek a közelünkben, azt azonban nem, hogy merre).

Ha szembe kerülünk a pokémonnal, a képernyő aljában megjelenő pokélabdával egyszerűen fejbe kell vágni – ujjal a lény felé pöccintjök -, és ha jól céloztunk, akkor magába zárja, és máris bekerül az állományunkba. Ha a pokémon erősebb, előfordul, hogy kiugrik, de ilyenkor újra kell próbálkozni.

A pokémonokat ugyanakkor gondozni kell. Egyrészt fejleszteni kell a harci képességüket, másrészt az ember nem csupán kifejlett pokémonokhaz juthat hozzá, hanem tojásokhoz is, amelyeket ki kell kelteni. Ezekhez pedig különféle eszközök, illetve cukorkák szükségesek. Ezeket az úgynevezett pokéstopokban lehet beszerezni, a pokémonok befogására szolgáló pokélabdákkal együtt. Ez elvileg egyszerű: az ember megnézi a térképen, hol található pokéstop, elgyalogol hozzá, megpörgeti, és az véletlenszerűen labdákat, tojásokat, illetve egyéb eszközöket ad jutalmul. Egy pokéstop korlátlan számban pörgethető, de egy játékosnak öt percet várnia kell, amíg ugyanazt a pokéstopot még egyszer kipörgetheti.

A tojásokat egy keltetőgépbe kell belehelyezni. Ebből egy hivatalból jár, és korlátlan ideig felhasználható. A tojásokat szintén gyaloglással lehet kikelteni: mindegyik tojás adatai között feltüntették, hány kilométert kell sétálni, hogy újabb, kifejlett pokémonnal büszkélkedhessünk. Csalni itt sem lehet – mindegy, hány tojás van a birtokunkban, a keltetőbe egyszerre csak egy fér.

Persze több keltetőgépet is be lehet szerezni – vagy a pokéstopok „dobnak” egyet, vagy valós pénzért vásárolhatunk. A tervezők ugyanis nem csupán Nintendo-részvények árának robbanásszerű drágulása nyomán szeretnének pénzt látni: a mindenféle kütyüket a virtuális boltban bankkártya segítségével is be lehet szerezni, ha valakinek nincs elég türelme ahhoz, hogy a játék során előbb-utóbb ingyen hozzájuk jusson.

Eközben vannak még gyermekbetegségek: a játékosok jól teszik, ha magukkal viszik a töltőjüket is, a Pokémon Go ugyanis hihetetlenül gyorsan lezabálja az akkumulátort, emellett néha éppen akkor fagy le a játék, amikor az ember bezárta a pokélabdába a szörnyecskét – a fejlesztők azt ígérik, hogy mindent megtesznek a kiküszöböléséért.

Közösségépítés

Bár a Pokémon Go azért mégiscsak virtuális játék, közösségkovácsoló ereje vitathatatlan. Mióta megjelent, ismeretlenek válnak ismerőssé, Facebook-csoportot és Pokémon Go-csapatokat alakítanak, megosztandó a fontosabb infókat egy-egy ritkább pokémon előfordulási helyéről, illetve belakandó az edzőtermeket, hogy megvívhassanak más csapatokkal.

Sőt kialakult a másodlagos Pokémon Go-ipar: Amerikában már van olyan vendéglő, amely azzal hirdeti magát, hogy ott pokéstop is található, de már Romániában is olvastunk olyan hirdetést, amelyben valaki kilométerenként tíz lejért pokétojás-sétáltatást vállal.

Vannak persze hátulütői is: Új-Zélandon egy fanatikus rajongó csak azért mondott fel, hogy zavartalanul vadászhasson pokémonokra, van, aki annyira belemerült a telefon bámulásába, hogy balesetet szenvedett, sőt Amerikában arra is volt példa, hogy rablók a pokéstop mellett lesben állva vették el a telefonokat a gyanútlan vadászoktól.

A baleset-megelőzés tényleg fontos, az ember nagyon könnyen belefeledkezhet a vadászatba, ezért előfordul, hogy nem figyel oda, amikor lelép a járdáról – a román rendőrség épp kedden adott ki figyelmeztetést, hogy mindenki a közlekedési szabályok betartásával próbáljon pokémonokat gyűjteni.

Mindezek ellenére a Pokémon Go nem egy rossz és ördögtől való őrültség, sőt. Nem csupán a fizikumot, hanem a szellemet is pallérozza, a pokéstopok ugyanis rendszerint valamely műemlék épület, szobor vagy emléktábla mellett találhatók, így az elszánt vadászok közül sokan még a saját városuk kapcsán is számos olyan érdekességgel szembesülhetnek, amiről eddig nem is tudtak.

Már ha közben tényleg nem gyalogolnak be egy száguldó autó alá.