Újabb autonómiahatározatok elfogadására buzdít az SZNT

Nem számít, hogyan kapálózik ellenük az államhatalom: az önrendelkezés iránti akaratot ki kell nyilvánítani.
Hirdetés

A júniusi választásokon megújult székelyföldi önkormányzatokhoz intézett felhívásban kérte a Székely Nemzeti Tanács (SZNT) Állandó Bizottsága, hogy azok az önkormányzatok is fogadják el az SZNT által javasolt autonómiapárti határozatot, amelyek ezt nem tették meg eddig.

A dokumentum szerint az SZNT korábbi felhívásának a 153 székelyföldi önkormányzatból 62 tett eleget. Ezek az önkormányzatok testületi határozatban nyilvánították ki az általuk képviselt közösség autonómiaigényét. Kinyilvánították, hogy egyetlen, de különálló közigazgatási egységbe akarnak tartozni, mely a Székelyföld nevet viseli, amely számára törvény szavatolja az autonómiát, és amelynek területén az állam nyelve mellett hivatalos nyelv a magyar is.

Az SZNT arra kérte a határozatot még el nem fogadó önkormányzatokat, hogy ne tekintsék ez ügyben irányadónak a kormány székelyföldi megbízottainak, a prefektusoknak a határozatok elleni kijelentéseit.

A tanács álláspontja szerint a határozatok – az esetleges bírósági megsemmisítés ellenére is – bizonyíthatják, hogy a székelyek önkormányzatai szemben állnak a központi hatalommal a közigazgatási átszervezés kérdésében. „Ez az egyik leghatékonyabb és legfontosabb eszköze annak, hogy Székelyföld beolvasztását, a nyilvánvaló jogtiprást megakadályozzuk” – áll az Izsák Balázs SZNT-elnök által jegyzett felhívásban.

Az SZNT állandó bizottsága ugyanakkor levélben kérte fel a székelyföldi polgármestereket és önkormányzatokat, hogy forduljanak beadvánnyal az Európa Tanács Helyi és Regionális Kongresszusának Monitoring Bizottságához a zászlótörvénnyel kapcsolatban.

Hirdetés

Emlékeztetett arra, hogy a monitoring bizottság június 28-i ülésén napirendre tűzte a székelyföldi Makfalva, Székelyderzs, Gyergyószentmiklós és Gyergyóújfalu elöljárójának a beadványát, de a zászlótörvénnyel kapcsolatos érdemi vitát októberre halasztotta.

A parlament tavaly május közepén fogadott el egy olyan zászlótörvényt, amely kizárólag a közigazgatási egységeknek teszi lehetővé a saját zászló használatát. A törvény értelmében az önkormányzatok által javasolt zászlót a kormánynak kell jóváhagynia, és két közigazgatási egységnek nem lehet ugyanaz a zászlaja. Az SZNT álláspontja szerint a jogszabályt a székely zászló használatának ellehetetlenítése céljával fogadták el, és az sérti a Románia által ratifikált Helyi Autonómia Európai Chartáját.

Hirdetés