Erdogan: a nép halált kíván

Márpedig amit a nép kíván, azt komolyan kell venni.
Hirdetés

Egy nappal a törökországi katonai puccskísérlet befuccsolása után, vasárnap Recep Tayyip Erdogan elnök kiállt a puccsisták kivégzését követelő tömeg elé Isztambulban.

Az elnök beszélt a néphez. Ezeket mondta, többek között: „A kormány és az állam hallja a kéréseteket. És nem tudjuk elhanyagolni.”

És még ezt: „Úgy gondolom, a kormány tárgyalni fog a halálbüntetésről az ellenzékkel, és biztos vagyok benne, hogy döntés születik.”

Meg ezt is: „A demokráciában az a döntés születik, amit a nép akar.”

Ja, meg ezt is: „Nem késlekedhetünk a döntéssel, mert ebben az országban megfizetnek tettükért mindazok, akik államcsínyben vettek részt.”

A halálbüntetést 2004-ben törölték el Törökországban, az Európai Unióhoz való csatlakozás jegyében. Ha most visszaállítanák, az bizony erősen szembemenne a csatlakozási kritériumokkal.

Amint arról beszámoltunk, péntek este a török hadsereg egy csoportja katonai puccsot kísérelt meg, ám az Erdogan-rezsimhez hű erők szombatra már el is fojtották az akciót. A hírforrások legalább 290 halálos áldozatról beszélnek, katonákról és civilekről egyaránt. Körülbelül 6.000 puccsistát tartóztattak le, tájékoztatott Bekir Bozdag török igazságügyi miniszter a hétvégén.

Hirdetés

A vasárnapi nap folyamán többezres tömegek tüntettek az Erdogan-rezsim mellett Isztambulban és Ankarában. A vasárnapról hétfőre virradó éjszakán Binali Yildirim török miniszterelnök váratlanul megjelent az ankarai Kizilay téren tüntetők között és arra kérte őket, maradjanak éberek.

„Nappal dolgozunk. Este, munka után folytassuk a járőrözést a köztereken”, biztatta a népet a kormányfő. És hozzátette: „Akik a saját népükre támadnak, nem lehetnek török katonák. Szörnyetegek ők, katonai egyenruhába bújt terroristák, akik a legnagyobb árat fizetik majd tetteikért.”

 

Fotó: sputniknews.com

Hirdetés