Gyomorforgató képsorok ássák alá az egészségügy maradék hitelét

Ezer sebből vérzik az egészségügy, elhalt szöveteiből pedig légylárvák lakmároznak.
Hirdetés

Az egészségügyi minisztérium, az ügyészség és a nép ügyvédje is külön vizsgálatot indított a bukaresti égési sérültek kórházában, miután az elmúlt időszakban két olyan haláleset is történt, mellyel kapcsolatosan fennáll az emberi mulasztás és hanyagság megalapozott gyanúja.

A Colectiv tűzvészben megégett fiatalok ellátása, illetve a Hexi Pharma-botrány miatt már többször a címlapokra került kórházban ezúttal egy beteget filmeztek le, akinek a tarkóján lévő sebében légylárvák élősködtek. A gyomorforgató képsorokat  egy orvos bocsátotta a tolo.ro rendelkezésére, aki ragaszkodott hozzá, hogy a felvétel nyilvánosságra kerüljön, mert

az ilyen eseteket a szőnyeg alá söpörve nem lehet változást elérni az egészségügyben.

A beszámolóból kiderül: a legyek mindennapos „vendégek” az intézményben, és ott ahol legyek vannak, ott a lárvák is megjelennek. A rossz higiéniai körülmények között a betegek rothadó sebei kiváló táptalajt jelentenek a nőstény legyeknek petéik lerakására.

A videó megtekintése csak 18 éven felüliek számára és saját felelősségre javasolt.

Apelul unui medic de la Spitalul de Arși: ”Difuzați această filmare pentru că Spitalul de Arși a ajuns să omoare oameni from Gazeta Sporturilor on Vimeo.

Adrian Stănculea, a kórház szóvivője a sajtónak elmondta: a beteg nem a legyek miatt hunyt el, de tény, hogy reális problémáról van szó. Azt is megjegyezte, hogy nem kell szemétdobnak lennie ahhoz, hogy a légylárvák megjelenjenek. A kórház hiányosságai jól ismertek, különösen a Colectiv tragédiája után. Nincsenek szigetelt kórtermek, nincs légkondicionálás. 

Hirdetés

Mindez azért súlyos, mert az égési sérültek speciális ellátást igényelnek, és főleg steril környezetet. A kórház vezetősége azzal védekezik, hogy mindent megtesznek, hogy a körülmények ellenére megfelelő módon lássák el a pácienseket, de azt is szóvá teszik, hogy

már nagyon régóta ígéretet kaptak egy új kórházra,

tekintettel arra, hogy a 23 év óta változatlanul működő égéssebészeti intézményt szinte lehetetlen a mai követelményeknek megfelelő módon felújítani.

Vlad Voiculescu egészségügyi miniszter miután a felvétel napvilágra került, sajtótájékoztatót hívott össze, és azonnali vizsgálatot rendelt el. Beismerte, hogy az utóbbi hetekben gyakran felmerült a kórház bezárásának a lehetősége, végül csak a transzfúziós osztály bejáratára tesznek lakatot. A miniszter szerint is elfogadhatatlan, hogy a Colectiv-tragédia után hat hónappal ilyen körülmények uralkodjanak a kórházban. Újságírói kérdésre elmondta: ha ma olyan tömegbaleset történne, mely égési sérülteket eredményezne, kénytelenek lennének külföldre vinni az áldozatokat,

mert Romániában jelenleg egyetlen kórháznak sincs megfelelő felszerelése.

Néhány nappal ezelőtt ugyancsak a bukaresti égési sérültek kórházában történt az a halállal végződő eset, melynek eredményeképpen egy nő meghalt. Az orvosok eltévesztették a beteg vércsoportját… Ennek az ügynek a kivizsgálása is folyamatban van, az egészségügyi miniszter ígéretet tett arra, hogy a tévedés nem marad következmények nélkül.

Hirdetés