Ez év július 11-e újabb jeles dátuma lesz a román államiság történelmének. Az ország elnöke kihirdette a törvényt, mellyel módosítják Románia címerét, ugyanis korona kerül a jogart és buzogányt tartó sas fejére.

Látszólag jogos restaurációról van szó. Miután a kommunizmus elűzte a királyt és a dinasztiát a trónról, a koronát is száműzte a hivatalos címer heraldikai elemei közül, a demokratikus állam visszahelyezi jogaiba ezt a szuggesztív elemet. De csak látszólag, hiszen országunk továbbra is köztársaság marad, hivatalos hierarchiája csúcsán pedig továbbra is az államfő áll.

A törvény indoklása szerint a korona jelenléte Románia címerében „az állam függetlenségének, szuverenitásának és egységének” jelképe. Nem baj, ha újra megerősítik modern államiságunknak ezeket az elemeit, még ha így is, de

nem támaszkodik ez rozoga alapokra?

Nem akarok állami egységünk jelenlegi de facto aláásásra utalni, melyet bárki érzékelhet, ha megpróbál eljutni, mondjuk Botoşani-ból… Máramarosszigetre, vagy Karánsebesről… Iaşi-ba. A vasút jelenlegi teljesítményei jóval visszavetettek bennünket időben a vasút rossz állapota, a sebességkorlátozások és az ebből következően naponta tapasztalható nagy késések miatt. Csaknem egy évszázaddal az 1918. december 1-i kiteljesítő egyesülés után a területi egyesülésünk, legalább a háború utáni ország határai között (mint látható, meg sem említem Nagy-Romániát) még mindig nem valósult meg teljesen, sajnos.

Még mindig vannak többé-kevésbé elszigetelt falvak, városok, közösségek. Nem hiszem, hogy erre gondolt a Kiteljesítő Ferdinánd és nem erre törekedett az, aki a plevnai harcmezőről visszatérve acélkoronával koronáztatta meg magát.

Azt mondhatnák, hogy a román közigazgatási és politika ezt érti az… egység a sokszínűségben alatt, és hogy ezáltal csak Evropával szeretné tartani a lépést. Rendben, tegyünk úgy, hogy mintha immunisak lennénk egy ilyen ravaszságra. Valójában tudjuk, miről van szó: részben korrupcióról, részben alkalmatlanságról. Ahol széttöredezettség van, ott a kiskirályok is jobban boldogulnak, amióta világ a világ…

De mi a helyzet a függetlenséggel?

Tudomásom szerint egy kölcsönhatásokon és kölcsönös függéseken alapuló globális világban ez viszonylagos. Hogyan is lehetne másképpen, tekintettel arra, hogy amikor csatlakoztunk az Európai Unióhoz, átengedtük szuverenitásunk egyes attribútumait, hogy kiélvezzük a nagy projektben résztvevő többi nemzettel együtt a közös gyakorlásukból származó előnyöket. Szerintem bölcs döntés volt, még akkor is, ha mások szerint azzal, hogy lemondtunk a ceauşiszta autarchikus modellről, némileg lemondtunk arról is, hogy mi legyünk az európai Kelet egyfajta robinson crusoe-i. De akárhogy is vélekednénk erről a politikai lépésről, megtörtént, és nem tehetünk úgy, mintha nem tudnánk róla. Semmi esetre sem a hivatalos dokumentumokban és a nemzet legmagasabb fórumain.

De talán a jelképeket nem kellene úgy „motozgatni”, mint a rendőrségen. Talán nem az a szerepük, hogy pontosan és teljes mértékben, minden részletben megfeleljenek a jelenlegi helyzetnek, hanem az, hogy szélesebb értelemben igazítsanak el, bizonyos irányba tereljenek bennünket. Egyaránt szeretve a történelmet és a költészetet is, szívesen nézem a „heraldikus” fenevadak kiterített profiljait, melyekről ekként ír Şerban Foarţă versében: „Vouă, celor din cronici, pecetii și herburi/ fiarelor nepăscătoare de ierburi,/ nepăsătoare de carne de fiară,/ neumbrite de nour,/ nearse de soare:/ Pajură, bour,/ cu schiptru și tiară,/ mă rog să vă iviți…” („Benneteket, krónikákban, pecséteken és pajzsokon szereplőket/Füveket nem legelő, fenevad húsával nem törődő,/ felhők által be nem árnyékolt,/ nap által nem perzselt fenevadakat:/Jogaros és tiarás/parlagi sas, bölény,/most megidézlek titeket…” – a szerk.) A román sas most visszakapja a koronáját és a pillanatnyi tényállás ellenére függetlenséget, szuverenitást és egységet ígér nekünk. Tehát újra visszaugrik egy hajdanán elvesztett rangra és jó, ha még egy koronás fő nélkül maradt társadalomban is visszanyeri királyi csillogását.

Az igazat megvallva, szeretném, ha sasunk királyi viselkedéséből

egy kis méltóság, becsület és fenségesség is származna,

még ha köztársasági, nem feltétlenül monarchiai. Elengedhetetlen szükségünk van ilyesmire, itt az ideje, hogy a román politikát nemcsak a románok nevében, hanem a románokért is űznék, gesztusbeli és rítus szintű retorikája pedig ezt a kicsit ritkább, de válogatott légkört is magával hozná, mely tiszteletre biztatná valamennyi párbeszédi és projektbeli partnerünket; esetleg még a lojális és tiszteletre méltó ellenfeleket is.

Ki tudja, a középkori fantasztikus bestiáriumok tárába tartozó fenevadak, melyek megtöltik a régi világ legitim arisztokrácia és – bizonyosfajta utódlásképpen – az újabb államok címereit, talán befolyásolhatják a nemzetek gerincének kiegyenesedését, jobb csillagzatok alá hozva őket…

Nem rejtem véka alá, hogy a megkoronázott sas és köztársasági rezsimünk a múltat idézi fel bennem – nem hiába említettem fentebb a történelmet –, az „ariszto-dimokratikai” köztársaságra vonatkozó híres, liberalizáló lényegű tervet. A Dimitrie Sturza moldvai kancellárnak tulajdonított terv 1802-es, és az általa felvetett megoldás képet alkot arról, amit az új román heraldikának ma ki kellene fejeznie: némi egyenlőség, de nem a kisebb kutyáknak, mint a fabulában. A mai felállás sem teljesen értelmetlen és tényleg felmerül bennem a kérdés, hogy Klió múzsa mennyire ügyesen (és nem humor nélkül) intézi a dolgait. Hiszen a minap arról értesültünk, hogy Margit hercegnő román közérdekű személlyé lett és a köztársaság édeslányaként fogadta örökbe. 

Ami újra a királyi és mégis köztársasági sasunk strucctevei jellegére emlékeztet engem és másokat is.

A címet és alcímeket a szerkesztőség adta. Fotó forrása: keptelenseg.hu