Életének nyolcvannegyedik, színészi pályafutásának ötvenkilencedik évében, súlyos betegség után szombat hajnalban távozott az élők sorából Varga Vilmos nagyváradi színművész. Színészi pályafutását 1957-ben Temesváron kezdte, miután elvégezte a Szentgyörgyi István Színművészeti Főiskolát. Innen került 1968-ban a nagyváradi színházhoz, amelynek 27 évig vezető színésze volt (1968–95). Közben 1983–85-ben a bukaresti I. L. Caragiale Film- és Színművészeti Akadémia Rendezői Karán rendezői diplomát is szerzett.
Az országos elismerést színházi alakításain kívül egyéni irodalmi estjeivel szerezte. Az Országos Színházi Fesztivál I. díját a Maszek ballada hozta 1969-ben. Ezt a műsort, amelynek keretében a második világháború utáni romániai magyar költőnemzedék legjobbjait szólaltatta meg, az Electrecord nagylemezeken jelentette meg 1980-ban. Humoros irodalmi válogatása: Nézz vissza nevetve (1969). Nagy sikerű stúdió-előadás volt Páskándi Géza abszurd drámája, A bosszúálló kapus, amelyben Szakáll Danit alakította (1970). Az Én, François Villon (1973) a bákói Előadóművészek Országos Fesztiválján Ex egno-díjat nyert.
Ady-előadóestjének műsora szintén megjelent nagylemezen is (1976), s a művész népszerűségét a határon túl is növelte: 1977-ben a magyar kormány Ady-emlékplakettel jutalmazta, 1985-ben elnyerte a Dénes Zsófia Alapítvány Ady-díját. 1999-ben Páskándi Géza Kérjük a lábat letörölni c. szatírájának, majd Kocsis István Bolyai János estéje c. monodrámájának előadásáért neki ítélték a Rövid Darabok Színházi Fesztiválján a legjobb férfialakítás díját.
1994-ben feleségével, Kiss Törék Ildikó színésznővel alapította meg Erdély első magánszínházát, a Kiss Stúdió Színházat. Az itt színpadra álmodott darabokkal bejárták a Kárpát-medencét, sőt Európa több nagyvárosában is felléptek.
A Szigligeti Színház vezetősége, egész tagsága, a színészkollégák nevében Hajdu Géza váradi színművész búcsúzik tőle. „Bejárta egész Erdélyt, a legfényesebb színházaktól, eldugott kis falvak templomjaiig hirdetve a megtartó igét, az életbe, az élet szépségébe vetett hitét. (…) Életlátásának, élettapasztalatának, tudásának, emberismeretének, különleges humorának lecsapódása, esszenciája. Élete volt a színház, utolsó erejéig nem tudott elszakadni tőle. Az utolsó pillanatig volt mondanivalója közönsége számára, aki hálájával, szeretetével köszönte meg ügybuzgóságát.” – írja nekrológjában Hajdu Géza.
Nyugodjék békében!