Amint arról beszámoltunk, az RMDSZ és a Nemzeti Liberális Párt (PNL) Kolozs megyei és kolozsvári szervezete aláírta azt az egyezményt, amelynek értelmében közösen alkotják a többséget a városi és megyei önkormányzatban. Az RMDSZ attól tette függővé a megegyezést, hogy a leendő koalíciós partner vállalja azoknak a tanácsi határozatoknak az elfogadását, amelyek a 20% alatti magyar közösségek számára is lehetővé teszik, hogy városuk, településük nevét a hivatalos helységnévtáblákon anyanyelvükön is megjeleníthessék. Az említett egyezmény tartalmazza is a nyelvi jogok és a többnyelvűség kérdését, viszont helyenként eléggé homályosan, és határidők kitűzése nélkül.

Szakáts István polgár, kulturális szakértő kritikus hangvételű bejegyzésben reagált Facebook-oldalán, amely kisebb vitát váltott ki. A vita eredménye ez az olvasói levél. Olvassák szeretettel.

Vétkeztem, Atyám! A múlt héten gondolatbűnt követtem el. 

Június 22-én, szerdán tévesen tippeltem meg a kolozsvári PNL és RMDSZ két nappal később be is mutatott egyezményének tartalmát. Véleményemet (leplezetlen rosszmájúsággal) még aznap nyilvánossá is tettem Facebook-oldalamon.

Kárhoztatom magam a tévedésért, bár Niels Bohr is megmondta: prediktálni nehéz, pláne a jövőt. A tévedés egy dolog… önnön rosszmájúságom viszont már megijeszt. Honnan jön, és frusztrált énem mely előítéletei táplálják? Kérlek, segíts megértenem magam! Önvizsgálatot fogok tartani, itt és most.

Tudod, Uram, harmincadik éve élek Kolozsváron. 1987-ben kerültem fel ide Csíkból. Még mindig pártfelekezet nélküli polgár vagyok, ennek ellenére van az évek során felgyűlt jó pár, gyakorlatban megélt tapasztalatom a helyi RMDSZ-szel. Következő gyónásomban öt ilyen esetet fogok felidézni azért, hogy megátalkodottságom magam előtt is nyilvánvalóvá váljon. 

Segíts ebben, Istenem!

I. A kolozsvári RMDSZ először 1992-ben került a látómezőmbe, mikor Gheorghe Funar – a város akkori polgármestere – felszerelte a Iorga-táblát a főtéri Mátyás-szoborra. Az esetet követő tüntetésekkor a Szövetség jeles, Felöltős képviselői mögött kullogva, három napig kerültem a Szent Mihály-templomot, gyertyával a kezemben – mint sokan mások. Mea culpa, de már akkor, a dolgok kezdetén két szó összekapcsolódott a fejemben:

a kolozsvári RMDSZ és a töketlen.

Ettől a szókapcsolattól a mai napig nem tudtam megszabadulni.

Persze hogy is jöttem én ahhoz, hogy senki polgár létemre ilyeneket gondoljak. Mi az, volt rajtam politikai szuperhős-Felöltő? Nem volt. Ergo tudhattam én bármit is a Komplex Helyzetekről, meg az embert és szervezetet próbáló Háttéregyeztetésekről? Nem. Együgyű civil sidekick voltam. És egy napon már nem is mentem ki, izé, tartani a gyertyát (bár mondjuk ez a tippem ejsze jó volt, mert 2011-ig mind lett volna, amit kerüljem a templomot).

1992-ben találkoztam először Funarral én magam is.  Az első kolozsvári összművészeti diákfesztivál igazgatója voltam, és Funar megtagadta az összes szükséges engedély kiadását, merthogy én – az igazgató – lenni magyar. Pont így mondta – csak románul. Én meg, amikor kijöttünk az irodájából, azt mondtam a többieknek: FAKIT, úgyis megtartjuk a fesztivált. És lőn! Kerek egy hétig, az egész városban, négy egyetem diákjaival. A mai napig emlékszem a későbbi Mindbomb-osok és Plan B-sek Funar-szívató performanszaira. 

Uram Teremtőm! Most világosodtam meg! Itt nem arról van szó, hogy vajon a kolozsvári RMDSZ nem léphetett volna fel valamivel tökösebben táblaügyben – 2011-ig, azaz 19 év alatt akár többször is. Jaj, dehogy! Itt arról van szó, hogy miért is nem kerülgettem én gyertyával a kezemben, Gheorghe Funarral való háttéregyeztetéseim szünetében az Összművészeti Fesztiválunk ravatalát. Hályogkovács voltam, Uram! Most már belátom. 

II. Mint tudod, Uram, a kolozsvári Mátyás-szobrot 2010 őszére sikerült restaurálni. Épp csak a felavatás dátumáról nem sikerült Háttéregyeztetnie az akkori kultúrminiszernek (az RMDSZ-es Kelemen Hunornak) és a magyar kormánynak. Komplex Helyzet alakulhatott ki, hiszen még Gergely Balázs, az EMNP akkori régióelnöke is beszólt, hogy az RMDSZ megpróbálja átpolitizálni az újraavatást, alighanem a Szövetség javára. Persze nekem akkor sem volt politikai szuperhős-Felöltőm, mit is tudhattam az egészről. 

Számomra az egész zsena politikai huzavona csak azt jelezte, hogy az RMDSZ

a nagy át- és elpolitizálás közepette tojik a polgárra –

konkrétabban a kolozsvári polgárra, egész konkrétan rám. Úgy éreztem, a helyzet méltatlan és megalázó, elvégre a szobor nem a politikumé, hanem a polgárságé. Azazhogy kéne legyen. Frusztráltságomban 2011 januárjában szerveztem is egy villámcsődületet – a szobor civil átadását. Jó móka volt, még a román sajtó is lehozta, némi kajánsággal. És ki más jelent meg a főtéri flashmob sarkában Felöltőben, mint László Attila, a város akkori RMDSZ-es alpolgármestere. Odajött, kezet adott, és lelépett (nem volt ideje maradni, nyilatkozta utóbb a sajtónak), de amúgy időszerűnek és helyénvalónak minősítette a kezdeményezést. Leszakadt a pofám.

Mea culpa, de az RMDSZ + letojik és az RMDSZ + cinikus szókapcsolatok bizony megjelentek akkor a fejemben. Bárhogy igyekszem, azóta sem tudok szabadulni tőlük. 

De Uram, most megvilágosodtam! Itt nem arról van szó, hogy az RMDSZ tojik ránk meg hogy cinikus vagy, hogy akár eszébe jut megpróbálni meglovagolni egy civil akciót azért, hogy nyomást gyakoroljon az akkor épp EMNP-közeli magyar kormányra. Itt csupán arról van szó, hogy is jöttem én ahhoz, hogy arrogáns civil módjára bármit is kezdeményezzek, ne pedig kivárjam, amíg a Felöltős Felek kiháttéregyeztetik a Komplex Helyzetet. Vettem jelzésedet, Uram.

III. Mint tudod, Uram, Kelemen Hunor kultúrminiszter 2010-ben még ellenezte a ciános technológián alapuló aranybányászatot. Erre mit ad Isten, 2011 júniusában ugyanaz a Kelemen Hunor kultúrminiszter nem aláírja a verespataki Kirnyik hegy régészeti mentesítési bizonylatát? A Kirnyik hegy a legfontosabb objektum, melynek köszönhetően a Történelmi Műemlékek Országos Bizottsága javasolta Verespatak felvételét az UNESCO műemlékvédelmi listájára. Kelemen aláírása gyakorlatilag zöld utat adott a kulturális tárca részéről a bányaprojekt életbeültetéséhez.

Amikor pedig ezt a pálfordulást valami Felöltő nélküli polgár számon kérte tőle, az RMDSZ elnöke szanzsén azt nyilatkozta, hogy joga van megváltoztatni a véleményét.  Hát erre mit is tehettem én? Amit tettem. Bevallom, Uram, tüntettem. Villámcsődületeket szerveztem, és ócsároltam mindenkit, aki Verespatakban az aranybányát látta, köztük a Pártot és az Elnököt. Mea culpa, de

az RMDSZ + kétszínű szókapcsolat bizony megjelent a fejemben.

De Uram, ismét megvilágosodtam! Itt most nem arról van szó, hogy az RMDSZ kétszínű meg így-meg-úgy. Itt most arról van szó, hogy honnan veszem én az arroganciát, hogy megkérdőjelezzem a Közjót szolgáló, Kompromisszumok Művészetében jártas Felöltős Képviselőim színeváltozásait – én, a Felöltő nélküli polgár. Ígérem, Uram, többé nem teszem!

IV. Hadd gyónjam meg Neked, Uram, esetemet a többnyelvű városnévtáblákkal is. Mint tudod, immár 14 éve létezik ama bizonyos 99/2002-es, a mai napig érvényes kolozsvári helyi tanácsi határozat, amely megszavazza a többnyelvű városnévtáblák kitételét. Csakhogy azóta sem vitelezték ki. Alighanem Komplex Helyzet alakulhatott ki, ha mindmáig az összes kolozsvári RMDSZ-es Felöltős helyi tanácsos és alpolgármester sem tudta Háttéregyeztetések útján érdemben előmozdítani a helyzetet. Enfin, mea culpa: motoz bennem az érzés, hogy a Markó Béla által (az idén is) kinyilatkoztatott „kormányon maradni” vezérelv az RMDSZ-en belül totyogásra redukálta a kis lépések politikáját. Szóval kolozsvári RMDSZ + totyogás. Igen, Uram, bevallom, ez a szókapcsolat is megjelent a fejemben. 

Rendelésed szerint, Uram, végül egy bizonyos Minority Rights nevű egyesület be is perelte a várost. És nyert. De aztán veszített. Arra a napra igen jól emlékszem. Ültem az Insomniában, amikor egy csomó dühös fiatal (köztük Bethlendi András) bejött. Elkezdtük szavakba önteni frusztrációnkat. Terveket szőttünk. Aznap találtuk ki a Musai-Muszájt. Aztán kitaláltuk az Intolerancia Díjakat, a csütörtöki villámcsődületeket (nekem személy szerint még mindig az első, a Szalagavatás Hosszában a kedvencem – jut eszembe, az akkor használt megafon az autómban van) és az Ezer Per Tavaszát is. És láss csodát, míg a kezdeti flashmobok alkalmával az RMDSZ még csak pislogott, mint béka a kocsonyában, az Ezer Per Tavaszába végül több RMDSZ-es is beállt felperesnek. Örvendtem. Tényleg.

De Uram, most ismét megvilágosodtam. Szó sincs itt arról, hogy a Szövetség, amikor

a sarokra állás emulálásához olykor kölcsönveszi a civilek sarkát,

egyben azt is láthatóbbá teszi, hogy – önnön genetikai programja miatt – neki magának nem nagyon nőtt. Dehogyis. Itt a tanulság az, hogy az ember nyújtogassa csak lelkesen a Szövetég felé civil kiskertje zsengéit, oszt az arra méltók majd növénnyé nemesíttetnek. Köszönöm neked, Uram!

V. Végezetül pedig itt van a Városkapus eset is. Ma már csak erről gyónnék Neked. Kolozsváron, ugye, 2014-ben elkészült az úgynevezett Integrált Kommunikációs Rendszer pályázati kiírása. Volt benne hat darab, a város bejáratai mentén megépítendő, többnyelvű üdvözlő totem is – ezért is hívta a helyi politikai közösség a projektet Városkapu projektnek. Haladt is a dolog, ez megpályázta, az lezsűrizte, amaz megnyerte, minden oké, toate bune, alles gut, a Helyi Tanács 2015 márciusára pedig meg is szavazta. Csak aztán ez a kivitelezés is úgy elnyuvadt, hogy a mai napig is csak állunk és nézzük. És nem látszik semmi. A helyi RMDSZ-es politikai szuperhősök Felöltő alatt dagadó izmaiból semmit sem láttam, titáni harcukról sem értesültem, de sejtem: Komplex volt a Helyzet, és Háttér az Egyeztetés. Láttam viszont tehetetlen vállvonogatást eleget. Mea culpa, de én ebből az esetből is csak azzal maradtam, hogy RMDSZ + je je je (rezignált kézlegyintés).

És mit csináltam eközben én? Hát, tudod, Uram, én akkoriban már két éve a Kolozsvár Európai Kulturális Főváros Egyesületben (az igazgatótanács egyetlen magyar tagjaként) dolgoztam. Most is ott dolgozom, csak most épp a város kultfőváros-pályázatát írom. 2014 előtt kerek két évet rágtam a város fülét, hogy kell ez a projekt, kell ez a projekt. Ne fokozzam tovább: az ún. Városkapu projekt szövegéhez jócskán hozzájárultam. Na, ennyi lett belőle.

De Uram, most megint megvilágosodtam. Itt most nem arról van szó, hogy a kolozsvári RMDSZ óvatosabban mozog a politikai térben, mint én, amikor megébredek a kihűlt kádvízben. Nem arról van szó, hogy tudtommal

a kolozsvári RMDSZ 26 év alatt sem gondolt és vitelezett ki egyetlen olyan átfogó, többéves programot sem,

amely Kolozsvár román és magyar lakosságát úgy jó interkultisan összehozta volna – ha másért nem, hát csak azért, hogy éreztesse gyűlöletbeszédre és manipulációra szakosodott céhtársaival, hogy az erre a diskurzusra vevő kolozsváriak száma csökken. Nem arról van szó, hogy az alpolgármester ugyan tényleg okosan beszél az interkulturalitásról, de olykor nem strapálja túl magát azzal, hogy a város románjaihoz is szóljon (idei kampányában sem). 

Nincs arról sem szó, hogy talán igazából jobb is mindenkinek, ha a magyarság emilyen belterjes szavazatkeltető közeg marad. Ebben a gondolatkörben maradva: a Communitas Alapítvány sem úgy osztja a közpénzt, mint a díler az ingyen jointot a líceum udvarán –, hogy uram bocsá’, bizonyos Jó Magyar Szervezetek RMDSZ-függőségét fenntartsa. Természetesen arról sincs szó, hogy ezen egyesületek önként, hűségesküvel egyenértékű módon építik be alapszabályzatukba az RMDSZ-statútum megfelelő passzusait. Ez teljesen természetes, elvégre Kovács Péter, az RMDSZ ügyvezető elnöke is ezt nyilatkozza. És nincs arról sem szó, hogy ezáltal az RMDSZ az erdélyi magyarság kulturális kis- és középnemességét de facto függőségi állapotban tartja. Az RMDSZ nem ezt a mechanizmust használja, hogy saját politikai tőketermelését stabilizálja, belterjes keringésben tartsa és védje a véleménycsuszamlásoktól. Ó, nem, egyáltalán. 

Egészen másról van szó, Uram, Teremtőm. Arról van szó, hogy a Szövetségben a fent felsoroltak miatt sajnos egyre kevesebb okom van hinni – bár néhány emberben még igen. És arról is van szó, hogy a Szövetségnél emberek güriznek, aki őszintén hisznek abban, hogy amit csinálnak, fontos. És az is. Arról van szó, hogy a munkájuk agyonstresszeli őket, és tudom, mert láttam vagy, mert mondták.  Voltak és talán még vannak ott barátaim is. Nekik a szavaim fájhatnak. Megkövetem őket, és sajnálom, ha a fogalmazásom bántja vagy bántotta őket. 

De akkor is. Az iméntiek fényében a Kolozsváron frissen aláírt pártközi egyezmény jobbára

az Európai Kultúrfőváros délibábját megjelenítő politikai konjunktúra hozadéka a PNL számára,

mintsem az RMDSZ következetes, sokéves közösségépítő munkájának méltó gyümölcse. Az utóbbi negyedszázadban a helyi RMDSZ-hez kapcsolódó élményeim többsége erre mutat. Ezekből az elemekből áll össze az én előítélet-komplexusom, áttételes paranoiám és mea culpám is. 

Ugyanebből fakad az is, hogy amikor elolvastam a PNL-RMDSZ egyezményt – a szöveg abbéli vitathatatlan érdeme mellett, hogy ez az Első ilyen Nyilvános Egyezmény –, bizony feltűntek olyan zavarba ejtő részletek, mint például:

– míg az egyezményt beharangozó RMDSZ-közlemény tanácsi határozatok „vállalásáról” beszél, az egyezmény maga már csak „szorgalmazásról”. Ez a különbség számomra figyelemreméltó.

– míg az egyezmény a Városkapuk esetében „kivitelezésről” beszél, a kolozsvári többnyelvű táblákról egy szó hangot sem szól. Ezek ügye be van mosva az általános „döntések szorgalmazása” kifejezés alá. Pedig a Városkapukról is, a többnyelvű táblákról is van már érvényes kolozsvári helyi tanácsi határozat.

– az egyezmény nem tartalmaz határidőket. Szép dolog a bizalom, de ama bizonyos 2002-ben elfogadott tanácsi határozat hány éve is áll kivitelezetlenül? Tizennégy? Hát, szép, de elvi megegyezéseket már láttunk.

Az eddig leírtakat összesítve nem tartom biztonságosnak kijelenteni, hogy a PNL-RMDSZ Egyezmény igenis beváltja tulajdon Beharangozójának ígéreteit. Ez nyugtalanít. A textus is, de a kontextus is. Ez a nyugtalanság írásom alapmotívuma.

Ui. Bár én lennék egész Erdélyben az egyetlen kekec, akinek a PNL-RMDSZ pártközi egyezményt felvezető RMDSZ teaser által emlegetett „mindenki számára átlátható mód” nem átlátható. Ezért nem is nagyon tudom magam az RMDSZ által fent megjelölt „mindenki” részének érezni. Hitetlenségem valószínűleg egy új egzisztenciális traumához fog vezetni. De Uram, nem is olyan biztos, hogy feltétlenül akarok én egy olyan hitközség „mindenkijéhez” tartozni, melynek fő Védőszentje még mindig Verestóy Attila. 

Ui.2. A szövegnek román nyelvű változata is készül.