// 2025. július 12., szombat // Izabella, Dalma

A kormány megóvta a polgármesterek extra nyugdíját

// HIRDETÉS

A szenátus hiába tolta rá ennek költségét az önkormányzatokra, ha az önkormányzatok jelentős részét még mindig a központi büdzsé finanszírozza.

Újabb alkotmányossági óvást terjesztett be a bukaresti kormány a volt önkormányzati vezetőknek extra nyugdíjat előirányzó törvénytervezet ellen, amelyet múlt héten kisebb módosításokkal ismét megszavazott a szenátus.

Ezt Dacian Cioloș kormányfő jelentette be egy hétfői rádióinterjúban, hozzátéve, hogy nem sok változást észlelt a jogszabály eredeti változatához képest, amely 

tavaly decemberben egyszer már elbukta a normakontrollt.

A törvénytervezet alapján a polgármesterek és helyetteseik, valamint a megyei tanácselnökök és helyetteseik a tisztségért járó munkabér 26-79 százalékának megfelelő nyugdíj-kiegészítést kapnának mandátumuk időtartamának függvényében, amikor elérik a nyugdíjkorhatárt.

Az alkotmánybíróság főleg azt kifogásolta, hogy a parlament anélkül vezetett be új költségvetési kiadást, hogy annak forrását meghatározta volna. A törvényhozók úgy kerülték meg a problémát, hogy az extra nyugdíjak kifizetésének terhét az állami költségvetésről az önkormányzatokra hárították.

Cioloș szerint még mindig nem világos, honnan lesz pénz a – sok helyütt központi forrásokból finanszírozott – önkormányzatoknál a különnyugdíjakra. Szerinte a törvénytervezet 

jelenlegi formája is sérti a nyugdíjrendszer alapjául szolgáló hozzájárulási elvet. 

A miniszterelnök úgy vélte: hosszú távon az egész romániai nyugdíjrendszer fenntarthatóságát veszélybe sodorják a különböző munkavállalói csoportoknak megszavazott különnyugdíjak, amelyek nem a befizetett hozzájárulásokon alapulnak, hanem az állami költségvetést terhelik.

A másodszor is normakontrollra küldött jogszabály az önkormányzati vezetőket is bevonná azon kivételezettek közé, akiknek időskori járandóságáról nem (csak) az állami nyugdíjpénztár, hanem a költségvetés (is) gondoskodik. A törvényhozókat, katonákat, rendőröket, titkosügynököket és pilótákat a 2010-es gazdasági válság idején bevezetett egységes nyugdíjrendszer ideiglenesen megfosztotta ugyan kiváltságaiktól, de 

a speciális nyugdíjak jelentős részét azóta helyreállította a parlament. 

A bírák extra nyugdíját a válság idejére sem törölték el, mert „megvédte” őket az alkotmánybíróság.

A volt önkormányzati vezetők extra nyugdíja ellen beterjesztett újabb óvást július 20-án bírálja el az alkotmánybíróság.

// HIRDETÉS
Különvélemény

A radikalizálódott elitek populizmusáról

Fall Sándor

„És a gondolkodó élet csendben átadja helyét a fanatikus és a zombi iszonyú és nevetséges szembenállásának.”

Visszatérés önmagunkhoz – mit tanulhatunk Erdélyben egy amazóniai kultúrától?

Sánta Miriám

Gondolkodás egy amazonasi fejével az erdélyi magyarság visszhangkamráiról.

// HIRDETÉS
Nagyítás

Ilyen volt jezsuitának lenni a 20. századi Romániában

Sólyom István

Minden az egység illúziójával kezdődött, ami végül megvalósult, de nem úgy, ahogy azt tervezték – derül ki Bánkúti Gábor történész kolozsvári előadásából.

A kozmosz megállt a Bánffy-kastélyban és kilökte magából az ősmagyar sámánpunkot

Szántai János

A magyar zenetörténet legendás csapatát láthatta bárki, aki elzarándokolt Bonchidára az idei TIFF-en. És hej, micsoda hangattakot produkált az 50 éves Vágtázó Halottkémek.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
Ismét embert ölt a medve! Nem! Egy kretén miatt legyilkoltak egy háromgyermekes macianyut!
Főtér

Ismét embert ölt a medve! Nem! Egy kretén miatt legyilkoltak egy háromgyermekes macianyut!

Az ember igyekszik érteni, hogy a természetet óvni kell. És azt is, hogy az állatokat szeretni kell. De azt is meg kellene érteni, hogy jelen pillanatban nem az embernek kell mennie, hanem a medvének. Pont.

Ismét lecsapott a vihar, sok a sérült a népszerű üdülővárosban (Videó)
Krónika

Ismét lecsapott a vihar, sok a sérült a népszerű üdülővárosban (Videó)

Háztetőket szakított, fákat döntött ki és elárasztotta az utcákat a vihar szerdán Sinaián és a Prahova-völgyének több közkedvelt üdülőtelepén.

Az életéért küzdött az atlétikaedző, akire nyolc kutya támadt rá Biharfüred közelében – hírmix
Főtér

Az életéért küzdött az atlétikaedző, akire nyolc kutya támadt rá Biharfüred közelében – hírmix

A Salrom igazgatójának lemondását és új bánya megnyitását követelték Parajdon. A környezetvédelmi miniszter szerint nem orvosolható pusztán vadászattal a medveprobléma.

Szinte tízmilliós sikkasztási ügy Kézdivásárhelyen
Székelyhon

Szinte tízmilliós sikkasztási ügy Kézdivásárhelyen

Jelentős gazdasági bűncselekmény gyanújával nyomoz a Kovászna megyei ügyészség. Hétfőn több házkutatást is végrehajtottak, amelyek során okiratokat és informatikai eszközöket foglaltak le.

Mintegy 25 millió lejt és 30 kiló aranyat foglaltak le Georgescu szökésben levő zsoldosvezérétől
Krónika

Mintegy 25 millió lejt és 30 kiló aranyat foglaltak le Georgescu szökésben levő zsoldosvezérétől

A legfőbb ügyészség zárolta a Călin Georgescu volt elnökjelölt biztonságáért felelős zsoldos, Horațiu Potra számláit és vagyonát egy adócsalási és

Kenőpénz elfogadásán értek egy ortopéd szakorvost
Székelyhon

Kenőpénz elfogadásán értek egy ortopéd szakorvost

A gyanú szerint az orvos pénzt kért egy műtét elvégzéséért.

// még több főtér.ro
Iszunk, de milyen áron? – pénteki hírmix
2025. július 04., péntek

Iszunk, de milyen áron? – pénteki hírmix

Július 7-től a szolgáltatók blokkolni fogják a Románián kívülről érkező hamis telefonhívásokat, és Toni Greblă-t kirúgták az állandó választási hatóság éléről, mert megemelte a saját fizetését.