A szövetség a mérleg nyelvét képezi – de csak a megyében, Kolozsváron nem. Protokollumot íratnának alá a koalíciós partnerükkel.
Érdekes helyzet állt elő az önkormányzati választások után Kolozs megyében, a politikai erőviszonyok tekintetében: mint arról korábban beszámoltunk, az RMDSZ-nek mind a városi, mind a megyei képviselete megerősödött, a szövetség politikai súlya azonban nem azonos a városi és a megyei önkormányzatban.
Míg a kolozsvári városi tanácsban megerősödött, de távolról sem vált megkerülhetetlenné a 27 tagú tanácsban mandátumot szerzett 5 tagú magyar képviselet, addig a Kolozs megyei tanácsban mindkét bejutó román politikai alakulatnak szüksége van a 7 tagú RMDSZ-frakcióra a többség kialakításához – tudósít a szövetség közleménye.
Mint ismeretes, a megyei tanácsban a Nemzeti Liberális Pártnak (PNL) 18, a Szociáldemokrata Pártnak (PSD) 12, az RMDSZ-nek pedig 7 képviselője van. Ilyenformán a szövetség a mérleg nyelvévé vált: a két nagy politikai párt közül egyik sem alakíthat többséget – és így nem szerezheti meg az önkormányzat elnöki tisztségét sem – az RMDSZ támogatása nélkül.
Az RMDSZ mindkét politikai alakulat irányában nyitott a tárgyalásra, azonban vannak feltételei. A Kolozs Megyei Állandó Tanács és a Kolozsvári Városi Választmány együttes ülésein a napokban az az álláspont körvonalazódott, hogy a további koalíciót a kölcsönös tisztelet, illetve a kisebbségi nyelvi jogok érvényesítésének felvállalásától teszi függővé.
Ennek megfelelően azzal a kéréssel fordultak mindkét lehetséges partnerszervezet felé, hogy egy protokollumban vállalják azoknak a tanácsi határozatoknak az elfogadását, amelyek a 20 % alatti magyar közösségek számára is lehetővé teszik, hogy városuk, településük nevét a hivatalos helységnévtáblákon anyanyelvükön is megjeleníthessék.
„Meggyőződésünk, hogy az Európa Kulturális Fővárosa címre pályázó Kolozsváron és Kolozs megyében csak azzal a politikai alakulattal köthetünk középtávú együttműködési megállapodást, amely hajlandó ezt a 12 éve megoldásra váró kérdést mindenki számára átlátható és felvállalható módon rendezni” – szögezi le közös nyilatkozatában Csoma Botond megyei és Horváth Anna kolozsvári RMDSZ-elnök.
„És a gondolkodó élet csendben átadja helyét a fanatikus és a zombi iszonyú és nevetséges szembenállásának.”
Gondolkodás egy amazonasi fejével az erdélyi magyarság visszhangkamráiról.
Minden az egység illúziójával kezdődött, ami végül megvalósult, de nem úgy, ahogy azt tervezték – derül ki Bánkúti Gábor történész kolozsvári előadásából.
A magyar zenetörténet legendás csapatát láthatta bárki, aki elzarándokolt Bonchidára az idei TIFF-en. És hej, micsoda hangattakot produkált az 50 éves Vágtázó Halottkémek.
Az ember igyekszik érteni, hogy a természetet óvni kell. És azt is, hogy az állatokat szeretni kell. De azt is meg kellene érteni, hogy jelen pillanatban nem az embernek kell mennie, hanem a medvének. Pont.
Háztetőket szakított, fákat döntött ki és elárasztotta az utcákat a vihar szerdán Sinaián és a Prahova-völgyének több közkedvelt üdülőtelepén.
A Salrom igazgatójának lemondását és új bánya megnyitását követelték Parajdon. A környezetvédelmi miniszter szerint nem orvosolható pusztán vadászattal a medveprobléma.
Jelentős gazdasági bűncselekmény gyanújával nyomoz a Kovászna megyei ügyészség. Hétfőn több házkutatást is végrehajtottak, amelyek során okiratokat és informatikai eszközöket foglaltak le.
A legfőbb ügyészség zárolta a Călin Georgescu volt elnökjelölt biztonságáért felelős zsoldos, Horațiu Potra számláit és vagyonát egy adócsalási és
A gyanú szerint az orvos pénzt kért egy műtét elvégzéséért.
… az egészségügyi miniszter ígéretéhez híven a betegek kajáját eszi és ízlik neki… és egy visszahívott konzulátusi tányérnyaló szerint a külügyminiszter bassza meg.

… hiába kezdeményezte az AUR, nem sikerült borsot törni Ursula von der Leyen orra alá… és egy öt kilométeres útdarab átadásán annyi politikus és tányérnyaló tolongott, hogy majd megrepedt alattuk az aszfalt.

Elévülés miatt nem büntethető a bigámiával vádolt bákói állatorvos. A minisztériumi alkalmazottak külföldi utazásain is spórol Ilie Bolojan.

Tüntetéshullám indul az országban a megszorító intézkedések miatt, és az ország 15 megyéjére adtak ki árvízriadót.

Kiderült, hogy a hosszú ideje veszteséges TAROM vezetőinek fizetését nemrég megduplázták.

Hétfőn tüntetnek a parlament előtt a pedagógusok és az egészségügyi dolgozók, a sepsiszentgyörgyi rendőrök pedig megakadályoztak egy öngyilkosságot.
Hétfőn tüntetnek a parlament előtt a pedagógusok és az egészségügyi dolgozók, a sepsiszentgyörgyi rendőrök pedig megakadályoztak egy öngyilkosságot.
A Salrom igazgatójának lemondását és új bánya megnyitását követelték Parajdon. A környezetvédelmi miniszter szerint nem orvosolható pusztán vadászattal a medveprobléma.
A Salrom igazgatójának lemondását és új bánya megnyitását követelték Parajdon. A környezetvédelmi miniszter szerint nem orvosolható pusztán vadászattal a medveprobléma.
Július 7-től a szolgáltatók blokkolni fogják a Románián kívülről érkező hamis telefonhívásokat, és Toni Greblă-t kirúgták az állandó választási hatóság éléről, mert megemelte a saját fizetését.

Állami költségvetésből buliztak a Salromnál, miközben megfeszített erővel keresték a hatóságok a parajdi bányakatasztrófa megoldását. A betegszabadságokat is érintik a kormány új megszorítási intézkedései.

… valaki kapta magát Fehér megyében és lebetonozott egy folyót… hopp, Bolojan miniszterelnök úr bejelentette a nadrágszíj-intézkedéseket… és Románia napok óta lázban ég egy állítólagos fekete párduc miatt.