Két új börtönt épít Románia

A zsúfoltságot azzal is oldanák, hogy több munkára vinnék a rabokat.
Hirdetés
Két új börtönt épít a kormány – jelentette be pénteken Raluca Prună igazságügyminiszter. A két létesítmény mindegyike ezer férőhelyes lesz, miközben a túlzsúfoltság miatt kilencezer új helyre lenne szükség a hatóságok szerint. Jelenleg 52 fogvatartási intézmény működik Romániában.
 
A két börtön a kormány tavalyi stratégiájában szerepelt, így idénre már el is különítették az építésükhöz szükséges összeget, mondta a tárcavezető. Prună ezzel párhuzamosan megerősítené a próbaidő intézményét, ebben a struktúrában 565 új állást kellett volna létrehozni az elmúlt három évben. Új börtönök nem helyettesítik a hosszú távú elképzeléseket a büntetésvégrehajtásról, idézte az Európa Tanács bírálatát.
 
A túlzsúfoltságot az is enyhítheti, ha az eddigieknél több munkaórát biztosítanának a fogvatartottaknak, meghosszabbítanák az időt, amit a rabok a cellákon kívül tölthetnek főként a nyílt és félig nyílt rendszerben működő büntetésvégrehajtási intézeteknél – nyilatkozta Dan Halchin, a Fegyházak Országos Hatóságának helyettes igazgatója.
 

Hirdetés