Mennyit is ér a romániai rakétapajzs?

Bukarestben Oroszországgal szembeni biztonsági garanciának tekintik a deveselui katonai létesítményeket. De tényleg hatékonyak ezek egy valódi háború esetén?

Csütörtökön Dacian Cioloş kormányfő, illetve a külön e célból Romániába érkezett Robert Work amerikai védelmi miniszter-helyettes és Jens Stoltenberg NATO-főtitkár jelenlétében felavatták a deveselui rakétaellenes védelmi rendszert. Dacian Cioloş miniszterelnök kijelentette: nagyon nagy jelentőséget tulajdonít ennek az eseménynek, mert „a biztonsági légkört továbbra is az európai és euroatlanti térség elleni kihívások, fenyegetések és kockázatok terhelik”. Ezt követően részletezte a fenyegetéseket, ahogy azokat a bukaresti politikai vezetők látják: „A keleti szomszédságban mind a jegelt konfliktusok fennmaradását, mind új konfliktusok megjelenését is látjuk, melyek megerősítik – ha erre egyáltalán még szükség volt – a Fekete-tenger térségének stratégiai fontosságát az euroatlanti övezet biztonsági és stabilitási képletében.”

Következésképpen Bukarest

Oroszországgal szembeni biztonsági garanciaként

tekint a deveselui katonai létesítményekre. Ennek ellenére a kormányfő – akárcsak Klaus Johannis a NATO-főtitkárral folytatott megbeszélése alkalmából – fontosnak tartották elismételni, hogy „a deveselui létesítmény teljes mértékben tiszteletben tartja az ENSZ-charta rendelkezéseit és nem irányul kimondottan valaki ellen”. Amikor a projekt még az elején tartott, a bukaresti diplomaták – félszájjal – azt sugallták, hogy a rakétaellenes pajzs egy esetleges iráni lépés kivédésére szolgál. Ezt azonban nem erőltették túlságosan, arra kérve a sajtót, hogy ezt vegye figyelembe, de ne hangsúlyozza ezt túlságosan (Bogdan Aurescu).

Ez a javaslat – természetesen – furcsa volt, tekintettel arra, hogy Románia à contre-coeur fagyasztotta be kapcsolatait Teheránnal és alig várta az alkalmat, hogy kedvezőbb körülmények között újra felvegye a szálat. Ma egy Iránra való utalás annál is inkább abszurdnak tűnne, hogy már sor került kölcsönös látogatásokra bizonyos régi és hasznos kereskedelmi kapcsolatok újraindítása érdekében.

Tehát Oroszország marad a nagy meg nem nevezett, holott az ezen alkalomból elhangzott összes beszéd Moszkvának szólt. Románia kormányfője például azt mondta, hogy a deveselui létesítmény teljes mértékben tiszteletben tartja az ENSZ-chartát, ami az oroszoknak arra a vádjára válaszol, hogy a rakétaellenes pajzs telepítése ellentétes a nemzetközi joggal. A NATO főtitkára, Jens Stoltenberg szintén válaszolt a Moszkvában elhangzott riadóztatásokra, kijelentve, hogy a rendszer „nem irányul Oroszország ellen, mert

mind a fizikai, mind a földrajzi körülmények lehetetlenné teszik,

hogy a rendszer aláássa Oroszországot”.

Nyilvánvalóan nincs értelme tovább idézgetnünk, mert ezek semmit sem magyaráznak meg. Az oroszoknak, akik azt mondták, hogy „az amerikai rakétaellenes rendszer telepítése vitathatatlanul fenyegetés az Orosz Föderáció biztonságára nézve” (Dmitrij Peszkov, TASS), az az érdekük, hogy nagyon eltúlozzák a helyzet jelentőségét, éppen azért, hogy ezzel indokolhassanak bizonyos utólagos csapattelepítéseket. Az amerikaiak és a NATO pedig továbbra is tagadnak, delegitimálva Oroszország bármilyen válaszát, melyet agresszor erőként mutatnak be. Ez egy banális játék.

Érdekes, hogy egyes független amerikai elemzők úgy értékelték, a deveselui pajzsnak nincs semmilyen katonai értéke, annak ellenére, hogy nagy pompával avatták fel, és csak egy politikai jelkép (George Friedman). Annyi csak, hogy megfontolatlanságnak tűnik pénzt pazarolni egy olyan jelképre, mely képtelen kivédeni egy orosz légitámadást. „A deveselui rakétaellenes pajzsra elkötött pénzt – írta elemzése végén Friedman – sokkal valószínűbb fenyegetések megelőzésére is be lehetett volna fektetni.” (https://geopoliticalfutures.com).

De az oroszok is értelmezhetik annak biztosítékaként az elemzést, hogy a romániai pajzsot nem kell komolyan venni. Hiszen nem kellene szem elől veszítenünk, hogy Oroszország nem a Deveseluból indítható rakéták miatt érzi fenyegetve magát (bár ezt állítja), hanem amiatt, hogy ez a rendszer

(elméletileg) korlátozza Oroszország kelet-európai fenyegetési és implicit politikai manőverezési hatósugarát.

G. Friedman elemzése lehangolónak tűnik egy olyan ország számára, mint Románia, mely úgy tűnik, nagy reményeket fűzött ehhez az amerikai szerepvállaláshoz. De a románok vajon tényleg hisznek abban, hogy ezek a „létesítmények” hatékonyak lehetnek egy valódi háború esetén? Vagy másfajta típusú hatékonyságról van szó: egy konfliktus esetén a térségben lévő amerikaiak szenvednének el elsőkként veszteségeket, ami szavatolná Amerika további szerepvállalását.

De ne feledjük, ezeknek a gondolatmeneteknek csak és kizárólag akkor van értékük, ha Oroszország valóban fenyegetést jelentene Európára nézve. Amit egy éles és bőséges retorika ellenére nem sikerült bizonyítani. Fennáll annak a veszélye, hogy a Nyugat egy olyan harcias illúzió áldozatául esik, melyben az ellenség, megnevezése után, retorika tárgyából valódi ellenséggé válik. Ellenséget akár akaratlanul is lehet gyártani a folyamatosan fenntartott félelmek alapján. Erre a veszélyre pedig már az amerikai társadalom egy jelentős része is rájött, legalábbis annak alapján, hogy milyen látványos erősödést mutatott Donald Trump az országosan készült felmérésekben. A republikánus jelölt meg merte kérdőjelezni az AEÁ több évtizedes külpolitikai doktrínáját, másfajta kapcsolatot javasolva a világgal és különösen Oroszországgal. Mindenesetre, a románok számára az lenne jó, ha a deveselui pajzs jelkép maradna.

A címet és alcímeket a szerkesztőség adta. Fotó: yahoo.com