Azt szokták mondani, hogy a „hazugságnak rövid lábai vannak”. Nem igaz. Vagy legalábbis Romániában nem igaz. Nálunk hosszú, szinte struccszerű lábai vannak. Ennek bizonyítéka, hogy milyen messzire eljut és milyen sokáig tart, amíg valakinek (jelen esetben egy újságírónak, Cătălin Tolontannak) sikerül utolérnie és elkapnia.

Szóval a fertőtlenítők terén a román állami kórházak többsége 10 vagy 12 éve egy bizonyos Condrea cégének, a Hexi Pharmának vannak haszonbérbe adva, mely aztán vízzel felesre, harmadosra stb. hígította, ami csakis a kórházi csírák elszaporodásához és így korai elhalálozásokhoz és súlyos betegségekhez vezethetett. Leváltottak nem is tudom hány kormányt, nem is tudom hány miniszterelnököt, egészségügyi minisztert. Három államelnök is váltotta egymást. Lecseréltek kórházvezetőket, megyei egészségügyi igazgatósági igazgatókat, aligazgatókat, al-aligazgatókat. A fertőtlenítők hazugsága hősiesen ellenállt. Pártok váltották egymást a hatalomban, jobboldal váltotta a balt, a bal a jobbot. Sőt, még az Európai Unióba is bekerültünk. A hazugság érintetlen maradt. Végül, nagy későn egy egyszerű újságíró, Cătălin Tolontan bedobja a bombát. Vizsgálatok indulnak, az átverések gombolyaga mintha-mintha oldódni látszana, bár egyelőre még távolról sem tudjuk, pontosan mi is történt. Ennyit tudunk:

létezik egy óriási és kriminális cinkosság.

És akkor, természetesen, felmerül bennünk a kérdés, hogy miként tudott a hazugság ilyen messzire eljutni.

A SRI (Román Hírszerző Szolgálat – a szerk.) azt állítja, hogy több mint 100 tájékoztatást küldött a döntéshozóknak a kórházi fertőzésekről. Traian Băsescu volt elnök azt mondja, ő sohasem kapott ilyen tájékoztatókat. Victor Ponta volt kormányfő nem emlékszik. Természetesen, valaki hazudik. De még ha a SRI szerepét zárójelbe is tesszük (amiről azért többet szeretnénk tudni), feltehetjük a kérdést:

Hogyan lehetséges, hogy ennyi év alatt egyetlen egészségügyi miniszterben, egyetlen államtitkárban, az egészségügyi apparátus egyetlen igazgatójában, a megyei egészségügyi igazgatóságok egyetlen főnökében sem merült fel semmilyen gyanú a Hexi Pharma céggel szemben? Tényleg nem adott okot a gyanúra az a kvázi monopólium, mellyel e cég rendelkezett a kórházi fertőtlenítőszerek biztosítása terén? Tényleg senkinek sem jutott eszébe laboratóriumban ellenőrizni a Hexi Pharma termékein szereplő címkék igazságtartalmát? Hogyan lehetséges, hogy

egy meghamisított tartalom hazugsága ennyi évig és mindenhol talpon maradt,

a csúcson lezajlott összes változás ellenére?

De a kérdésekkel még tovább kell mennünk: ennyi év alatt egyetlen kórház-, osztályigazgató, egyetlen tapasztalt sebész sem érezte azt, hogy valami nincs rendben ezekkel a fertőtlenítőkkel, melyek ráadásul– úgy tűnik – drágábbak is voltak az ilyenfajta termékek átlagáránál? Senkihez sem jutott el egyetlen pletyka sem? Senki sem „szagolta ki” a hamisítást? Egyesek a kórházi fertőzések számának növekedését tapasztalták; hogyhogy nem merült fel senkiben a kérdés, hogy nincs-e ebben a fertőtlenítőknek is szerepük. Vagy egyesek tudták és hallgattak? Sajnos biztosak vagyunk abban, hogy – az egész rendszerben – sokan tudták és hallgattak: egyesek cinkosságból, mások félelemből, sokan közömbösségből vagy hanyagságból. Valójában néhányan beszéltek – nevüket nem adva hozzá – és ezáltal, nagy sokára, minden kiderült, de nem a belső ellenőrzési mechanizmusok révén, hanem egy újságírói oknyomozás révén.

Olyan társadalom vagyunk, mely óriási mértékben hazugságra épül:

hazug oklevelek, gyanús körülmények között szerzett akadémiai címek, néhány óra alatt börtönben írt tudományos értekezések, elcsalt pályázatok. Nálunk még a jogosítványokat is masszívan hamisították. A bűnözők nálunk becsületes polgármesteri babérra pályáznak és néha ez sikerül is nekik. Nálunk egy jogerősen elítélt személy vezeti az ország legnagyobb pártját. Érettségizetteink gyakran egy könyvet nem képesek megérteni. A masszív kommunista hazugság után a poszt-kommunizmusban számtalan párt-, csoport-, mandátum-, kategória-, ágazati hazugságon mentünk sorra keresztül. Akkor miért csodálkoznánk azon, hogy a fertőtlenítők híg löttyök? Nem ugyanez a helyzet több ezer érettségi vagy egyetemi bizonyítvánnyal? Nem ugyanilyen hamisak a politikusi ígéretek? Joggal remélhettük azt, hogy a gonosz megmarad egyetlen helyen és nem fertőzi meg az egész szervezetet?

Mondjuk ki világosan: egy ilyen „hosszú lábú” hazugság széleskörű társadalmi cinkosságból táplálkozik. A társadalom egy kisebb részének nagyon nagy és pontosan körülhatárolható, egy nagyobb részének kisebb és diffúzabb cinkosságából. Végső soron nagyon sokan vagyunk olyanok, akik egy kicsit cinkosak vagyunk a nagy hazugságban: akik tudjuk és nem beszélünk, akik ellenvetés nélkül alávetjük magunkat, akik megszavazunk korruptakat, akik csak a saját zsebünket nézzük, akik készek vagyunk fizetni egy oklevélért vagy egy olyan tisztségért, melyre nincs felkészültségünk, akik csak kapcsolatok révén haladunk előre.

Codrea úr fertőtlenítői a maguk módján a világunkat jelképezik. Hiszen nem vagyunk oly sokan ugyanolyanok, mint azok, vagyis a címkén remekek, de tartalomban hígítottak, nagyon is hígítottak?

A címet és alcímeket a szerkesztőség adta.